mellrák

Először sikerült teljesen daganatmentessé tenni egy áttétes mellrákban szenvedő nőt

Először sikerült teljesen daganatmentessé tenni egy előrehaladott és már áttétes mellrákban szenvedő nőt egy áttörő terápiával, amely a beteg saját immunrendszerének erejét használta fel a daganatok elleni küzdelemben – adta hírül hétfőn a The Guardian című brit napilap honlapja.

Akár az egészségbiztosítás része is lehet a mellrákot felismerő magyar IT fejlesztés

Harmadik helyezést ért el a mellrák felismerését segítő fejlesztésével a rientiQ Biotechnologies csapata a Microsoft Imagine Cup részeként meghirdetett Big Idea Challenge nevű megmérettetésén.

A mellrák túlélési esélye független az Angelina Jolie-gén mutációjától

A mellrákkal kezelt fiatal nők túlélési esélyei azonosak, akár hordozói a BRCA gén mutációjának, akár nem.

Tömeggyilkos kór

Magyarország egyik cégcsoport óriása az MVM is beleállt a mellrák elleni harcba, és a szűrések népszerűsítésébe.

Meghalt a nő, mert nem értette az orvosi rövidítést

Mellrákban meghalt egy asszony, aki a leletén lévő orvosi rövidítést nem tudta értelmezni. A Kúria ötmillió forint kártérítést ítélt meg az elhunyt családjának a nem megfelelő tájékoztatás miatt – tudósít az Inforádió .

Egymás mellét fogva pózoltak a győri kézilabdás lányok – fotó

Meglepő pózban fotózták a győri ETO női kézilabdacsapatát a minap – írja az NLCAFÉ .

A fogágybetegség összefügg a mellrákkal

A menopauza körül a fogágybetegség számos más egészségi probléma rizikóját fokozza, így a mellrákét is.

A tüdő- és emlőrák vezeti a daganatos betegségek halálozási listáját

A Magyar Rákellenes Liga szerint Magyarországon a legtöbben tüdő- és emlőrákban halnak meg, ezeket a vastag- és végbélrák követi.

Ösztöndíjprogram: Magyar orvosok is jelentkezhetnek

Magyar orvosok is jelentkezhetnek az AVON Globális Mellrákellenes Klinikai Ösztöndíjprogramjára.

Anya beteg – Mellrák a családban

Magyarországon évente 6-7 ezer nőnél diagnosztizálnak emlőrákot. Ez 6-7 ezer családot, férjet és partnert, nagyjából kétszer ennyi gyereket, és ki tudja hány barátot, barátnőt érint.

A kemoterápia az egyetlen megoldás?

Miután évekig azt mondták az embereknek, hogy a kemoterápia az egyetlen módja a daganatok megszüntetésének – ismételten: megpróbálják–, a Johns Hopkins kutatóintézete végre elkezdett beszélni arról, hogy van más választásunk is.

„Nekem a rák nem ijesztő, azt hiszem"

Interjú Brjeska Dóra újságíró–bloggerrel. A Füles Odú blog írója egy éve negyedik stádiumú mellrákkal küzd, de jelenleg „nyerésre áll".

„Rákos, de vagyok… lehetne rosszabb is, nem?” – interjú Dórival, aki nyerésre áll az áttétes mellrák ellen

A rákról nem szeretnek beszélni – állapította meg a 32 éves Brjeska Dóri, miután egy érintett családtagja kezét fogta.

„Végre nem kell melltartó!” – interjú Marcsival, a 26 éves vidám rákossal

„Miért kellett neked paróka?” – kérdeztem régi ismerősömtől, Németh Marcsitól, miután közzétett egy tüsihajas képet a Facebookon.

Rákdiagnosztika és Asszisztencia

Amerikai kutatócsoport felfedezte azt a 2 kulcsfontosságú fehérjét, amelyek közötti kölcsönhatás alapvető szerepet játszik a mellrák legagreszívebb formájában (az úgynevezett tripla negatív mellrákban) a távoli áttétek kialakulásáért. A daganatos áttétek kialakulása egy bonyolult, több lépcsős folyamat, amely során a...

A fiatalokon a világ szeme

Elsősorban a fiatalabb generáció tagjait szólították meg a mellrákellenes kampány szervezői a hagyományos, Lánchídon átvonuló sétával vasárnap.

Mellműtét Angelina Jolie módra

Mindannyiunkat sokkolt, amikor tavasszal Angelina Jolie bejelentette, hogy mindkét mellét amputáltatta (erről bővebben ide kattintva olvashatsz). Sokan arról cikkeznek azóta is, hogy Jolie írása „felvirágoztatta” a mellrákbizniszt.

Levágott melleivel sokkolt egy topmodell

Calire Farwell, a ’90-es években híres brit topmodell ugyanannak a műtéti eljárásnak vetette alá magát, mint Angelina Jolie, annak érdekében, hogy csökkentse a mellrák kialakulásának veszélyét.

A mellrák újabb áldozata Angelina Jolie családjában

Emlőrák következtében elhunyt vasárnap Angelina Jolie nagynénje, mindössze két héttel azután, hogy a színésznő a betegség kialakulásának veszélye miatt levágatta a melleit, jelenti az Associated Press.

Az Angelina Jolie-sztori: Mindent a BRCA1-ről

Sokkolta és megosztotta a közvéleményt Angelina Jolie története, de rengeteg kérdést is hagyott maga után. Mint arról beszámoltunk, a színésznő New York Times-ban adta a világ tudtára, hogy az elmúlt hónapokban megdöbbentő beavatkozásokon esett át: kivetette a petefészkét és eltávolíttatta mindkét mellét. A 37 éves Jolie...

Angelina melle ment, Ica nénié maradt

„Ez se tudja, mit csináljon már jó dolgába’!” – ámult el az idejekorán nénisedő Ica a tévéképernyőre tapadva.

Angelina Jolie melleltávolító műtéten esett át

A színésznő, aki három saját és három örökbefogadott gyermeket nevel, megkapó írásában kitér arra is, hogy édesanyja, aki 56 évesen hunyt el, tíz évig küzdött a gyilkos kórral. „Gyakran beszélgetünk „anyu anyukájáról”, és azon kapom magam, hogy a betegségről magyarázok nekik, ami elragadta őt tőlünk. Megkérdezték...

Angelina Jolie levágatta mindkét mellét

Angelina Jolie levágatta mindkét mellét. A színésznő nem volt beteg, a döntésének okáról nemrégiben tájékoztatta a nyilvánosságot.

Ledobta a ruháját Szinetár Dóra és Dobó Kata a jó ügyért

Október a mellrák elleni küzdelem hónapja.

A túlsúly növeli a mellrák kockázatát

Mára egyértelműen bebizonyosodott, hogy a túlsúly az egyik komolya rizikófaktora a mellráknak (is). Mivel ma Magyarországon évente 7500 nő szembesül ezzel a diagnózissal, az önvizsgálat, a korai felismerés és a helyes életmód jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni.

Nap mint nap felveszed, pedig halálos betegséget okozhat

Felszabadító érzés és egészségesebb is melltartó nélkül járni – olvashatjuk több vizsgálat végkövetkeztetésében.

Küzdelem a melldaganattal - ''Ha belenézek a tükörbe, ne egy beteg nézzen vissza rám, hanem egy nő''

Áprilisban kapta az első kemót, pont anyák napjára ment el a haja.

Életmóddal csökkenthető a mellrák kockázata

Ma Magyarországon évente 7500 nőnél diagnosztizálnak mellrákot.

Mi az, ami biztos nem véd meg a mellráktól?

Az étrendet mindenki fontosnak tartja a rák megelőzésében.