Szoci-bukta: Molnár Zsolt 40 miliós korrupciós pénz miatt bukhatja mentelmi jogát

Az ügyben szintén érdekelt mszp-s exminisztert, Baja Ferencet még nem gyanúsították meg, igaz, már ő is kapott értesítést a nyomozóhatóságtól, hogy meghallgatják.

Felfüggesztette az Országgyűlés Gurmai Zita mentelmi jogát

Az Országgyűlés 138 igen és 52 nem szavazattal, tartózkodás nélkül felfüggesztette Gurmai Zita mentelmi jogát.

Ezt még Orbán sem mondhatja el magáról: hatalmas kiváltságokat kap a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke

Megéri a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökének lenni, ez már most is látszik.

Mi történt? Felfüggesztették két EP-képviselő mentelmi jogát is

Elfogadták a január elején benyújtott javaslatot.

Megszavazták: a parlament felfüggesztette Tóth Csaba mentelmi jogát

175 igen szavazattal.

2035-ig bebetonozott hatalom és mentelmi jog saját magának: alkotmánymódosításra készül Lukasenka

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök 2035-ig igyekszik bebetonozni a hatalmát a mostani alkotmánymódosítási tervével, ám már arra is van megoldása, ha egyszer leváltják, vagy távoznia kell a hatalomból: a volt elnököknek mentelmi jogot adna az elnöki idejük alatt elkövetett cselekmények miatt indított eljárásoknál.

Már hivatalos: felfüggesztették Völner Pál mentelmi jogát

Várható volt.

magyar györgy

Hivatali vesztegetés és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt indítványt tett a legfőbb ügyész az Országgyűlés elnökénél Völner Pál igazságügyminiszter-helyettes, fideszes képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére.

Felfüggesztették Járóka Lívia mentelmi jogát

Gyorshajtás miatt.

Simonka reagált a mentelmi joga felfüggesztésére: "Nem követtem el semmit"

A Fidesz országgyűlési képviselője közleményben reagált legújabb ügyére.

Felfüggesztették a korrupcióval vádolt kormánypárti politikus mentelmi jogát – úgy tudni, bosszúra készül

A parlament egyhangúlag döntött, a kormány nem állt be a politikus mögé.

Elvehetik a mentelmi jogot a rongálással vádolt jobbikos politikustól

Polt Péter nemcsak Boldog István ügyében indítványozott.

Veszélyhelyzet ide, vagy oda, vádat emelt az ügyészség Varju Lászlóval szemben!

A Központi Nyomozó Főügyészség választás rendje elleni bűntett és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot Varju László országgyűlési képviselővel szemben a Fővárosi Törvényszéken, közölte a vádhatóság.

Ismét kérelmezték Matteo Salvini mentelmi jogának megvonását

Újabb ügyben kérelmezték a volt belügyminiszter, Matteo Salvini, a Liga vezetője mentelmi joga megvonását, mivel tavaly nyáron nem engedélyezte az Open Arms spanyol civilhajó kikötését fedélzetén 164 migránssal – jelentette be személyesen Salvini szombaton.

Gyurcsány Ferenc: Lacinak van igaza. Meg Magyarországnak

Hétfőn a parlament 138 szavazattal felfüggesztette a DK-s Varju László mentelmi jogát.

Rendőrségi kettős mérce „piciny" kormányráhatással? – Avagy mikor kérik ki a hatok mentelmi jogát is?

Néhány napja bejárta az internetet egy videó, amin egy férfi hajánál fogva rángatja az út mellett a barátnőjét, aki után azonnal nyomozni kezdett a rendőrség.

Varjú László mentelmi jogát - a nyomaték okán - újra felfüggesztik? - Mínusz szorozva mínusszal = az plusz....

Egy héten belül kétszer ment neki a Polt-vezette ügyészség Varju Lászlónak.

Toroczkai László lemondott mentelmi jogáról

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke pénteken önként lemondott az EP-választási kampányban listavezetőként őt megillető mentelmi jogról.

Czeglédy Csaba: Pár szóval a mentelmi jogomról..... Frissítve az "ítélettel"!

Pár szóval a mentelmi jogomról és a Nemzeti Választási Bizottság előtt álló mai feladatról, csak hogy képben legyetek.

Felfüggesztette a macedón parlament Gruevszki mentelmi jogát

A macedón parlament kedden felfüggesztette Nikola Gruevszki volt miniszterelnök, parlamenti képviselő mentelmi jogát, a politikus párttársai nem vettek részt a voksoláson.

Felfüggeszthetik a fideszes Simonka György mentelmi jogát

Az Országgyűlés mentelmi bizottsága hétfői ülésén egyhangúlag Simonka György (Fidesz) országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését javasolta.

Felfüggesztették Burány Sándor mentelmi jogát

Egyhangú döntéssel felfüggesztette Burány Sándor mentelmi jogát a parlament. 

Már nincs mentelmi joga, ismét előzetesben van az Összefogás Párt korábbi képviselőjelöltje

Ismét elrendelte a Nyíregyházi Törvényszék annak az emberölés kísérletével vádolt férfinak az előzetes letartóztatását, aki az Összefogás Párt képviselőjelöltjeként indult az országgyűlési választásokon, így mentelmi joga miatt ideiglenesen szabadlábra került.

A Kossuth tér a miénk! - avagy egy kisnyugdíjas elképzeli a 2018-s kordonbontást - Városi Kurír

Ma olvastam a felhívást a “Kossuth tér a Miénk” amelyben szépen le van írva, hogy az Országgyűlés Őrsége május 7-n teljesen körbe fogja kordonozni a Kossuth teret.Volt már történelmünkbe példa arra, hogy országgyűlési képviselők szépen felálltak a padsorokból majd nemes egyszerűséggel szépen kisétáltak a térre és 10...

Képviselő, esküdj, vagy ne?

A magyar választási törvény csak elméletben, matematikailag teszi lehetővé Orbán legyőzését.

Az NVB felfüggesztette Lendvai Bátor Zsolt mentelmi jogát

Felfüggesztette Lendvai Bátor Zsolt (Tenni Akarás Mozgalom) képviselőjelölt mentelmi jogát pénteki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).

Fenntartották a sikkasztással vádolt Kósa Sándor mentelmi jogát

Fenntartotta Kósa Sándor (Demokrata Párt) képviselőjelölt mentelmi jogát a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) keddi ülésén. A bizottság 7:10 arányban hozta meg döntését.

Szabadon engedik a bajai videóhamisítót

A Somogy Megyei Főügyészség jogszabályi kötelezettségének eleget téve szerdán megszüntette a hivatalos személyi jelleg színlelésével elkövetett befolyással üzérkedés és más bűncselekmények miatt indított bűnügyben Kőrös Gusztáv Tibor előzetes letartóztatását - közölte a rendőrség.

Felfüggesztették Czeglédy Csaba mentelmi jogát

Felfüggesztette Czeglédy Csaba képviselőjelölt mentelmi jogát pénteki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB), fellebbezni nem lehet.

Mentelmi jogász

Képviselőjelöltté vált, így mentelmi joga miatt kiengedték az előzetesből a költségvetési csalással gyanúsított volt MSZP-s önkormányzati képviselőt.