Pierce Brosnan 70

„A színészet lehetővé teszi számomra, hogy új világokat fedezzek fel” – vallja Pierce Brosnan ír-amerikai filmszínész, filmproducer, aktivista és környezetvédő.

Colin Firth 60

Szeptember 10-én ünnepli hatvanadik születésnapját Colin Firth angol színész, aki karrierje kezdetén többnyire romantikus szerepekkel hódította meg a nézők szívét, az Oscar-díjat mégis a dadogással küszködő VI.

Visszatér az ABBA-láz: Jön a Mamma Mia! harmadik része

Hamarosan érkezik a folytatás.

A Pentagon titkai – Meryl Streep és Tom Hanks főszereplésével.

Igaz történet alapján óriási színész legendákkal.

2017-ben is ott lehetünk az Oscar-díjátadón

Miközben a Kaliforniai álom c.

Már a második színészóriás szólt be Trumpnak

Az Oscar-díjas színésznő, Meryl Streep után egy másik Hollywood-i kiválóság is nemtetszését fejezte ki Donald Trumpot illetően. George Clooney egy szíriai dokumentumfilm bemutatóján árulta el, szerinte Amerika "kissé pórul járt", hogy Trump lett az elnöke – írja a Guardian .

Apropó, Meryl Streep

Pályafutása alatt eddig tizenkilencszer jelölték Oscar-díjra, ebből hármat meg is nyert.

Dübörög a szív kritika

Ricki Rendazzo (Meryl Streep), akinek a hivatalos neve, férje után, Linda Brummell, egy rockzenekar, a Flash frontembere.

Meryl Streep most már lehet boszorkány

Meryl Streepet az idén 19-edszer nevezték Oscar-díjra a Vadregény című filmben nyújtott boszorkány-alakításáért.

Kik kaphatnak idén Oscart?

A Birdman és A Grand Budapest Hotel vezeti az Oscar-jelöléseket, de a legnagyobb meglepetést talán Meryl Streep újabb jelölése okozta.

Éneklés Meryl Streeptől, farkasüvöltés Johnny Depptől

Belelapozhatunk a Vadregénybe.

Több, mint Meryl Streep

Igazi filmes legenda, szívszorító, intelligens, sokoldalú, tökéletességre törekvő.

Ízlésficammal sokkolnak a világsztárok - fotók

Nos, attól, hogy valaki világsztár, még nem biztos, hogy ízlés dolgában is a top-on van, ez már bebizonyosodott régen.

A Vaslady

Viszonylag ritkán fordul elő, hogy valakiről még életében életrajzi ihletésű nagyjátékfilm készül.

Az Oscar asszonya: Meryl Streep

Harmadszor is nyert - bár sokak szerint ennél is több díjat érdemelt volna.

Az Oscar árnyékában

Ha van olyan filmes esemény, amire azt lehet mondani, hogy nagy felhajtás, akkor az az Oscar-díj.

Egyszerűen bonyolult - Filmkritika

Nancy Meyers az elmúlt években rendezéssel is próbálkozik, és egyelőre csak kevesebb sikerrel sikerül művelnie ezt a műfajt...

Clooney, Streep és Bullock is esélyes a színészdíjra

A SAG díjaira december 29-től szavazhat a színészcéh mintegy százezer tagja.

Mégsem lesz Mamma Mia 2?

A rajongók nagyon megörültek, amikor Meryl Streep kijelentette, hogy szívesen játszana a Mamma Mia! folytatásában.

Anyám! Az átszabott sztár megint énekelni akar!!

A színésznő alig várja, hogy megint összejöhessen a fiúkkal.

Elképesztő! Mindent ver a Mamma Mia! Játssz velünk és nyerj te is CD-t!

Az Abba ma az a kategória, amin a közönség jelentős hányada vigyorogva andalog el nosztalgiázva, kisebb része pedig szívesen eresztene golyót a rádióba mikor felcsendül az az agyonjátszott dallam (Mamma Mia), amitől esetleg már a ’70-es években is kimenekült a szobából.

Meryl Streep és az ABBA összes slágere

Meryl Streep régi vágya vált valóra a Mamma Mia! című filmmel, hiszen ötvenkilenc évesen végre egy igazi zenés produkcióban szerepelhetett.