Politikusok ünnepi köszöntői

A Facebook-on küldött üzenetekkel, videókkal köszöntik a karácsonyt a politikusok. Az MSZP elnök Mesterházy Attila főleg a gyerekeknek kíván boldog karácsonyt és mindenkinek boldog országot, ahol ez nem csak álom.

Mesterházy: a kormány magukra hagyta a szegényeket

Az MSZP elnöke szerint az Orbán-kormány több millió embert hagyott magára szegénységben. Mesterházy Attila a szocialista választmány idei utolsó ülése előtt arról beszélt újságíróknak: társadalompolitikai változásra van szükség.

Mesterházy elmondta, mivel készülnek Orbán ellen

Személyes és az internetes, közösségi kommunikációra építjük a kampányunkat, mivel nincs akkora médiafelületünk, mint a Fidesznek – mondta Mesterházy Attila, a párt elnöke pénteken Székesfehérváron.

Mesterházy: az MSZP kétharmadot is kaphat

Patyomkin-ország építésével vádolta meg Orbán Viktor miniszterelnököt az osztrák Der Standard című lap hírportálján csütörtökön Mesterházy Attila szocialista elnök, aki úgy véli, hogy az MSZP megnyeri a 2014-es választást, és akár kétharmados többséget is szerezhet.

Felállva kell majd köszönteni Kövér Lászlót

A parlament új házszabályában Mesterházy Attilának megütötte a szemét, hogy felállva kell köszönteni a házelnököt.

Ebből él Mesterházy Attila és hozzátartozói - mutatjuk a cégeket

A szocialista pártelnök a vagyonnyilatkozata szerint ingatlanokba fektette vagyonát, gazdasági társaságban jelenleg nem érdekelt – írja a Napi.hu . Rendszeres havi jövedelme a pártelnöki és a képviselői fizetése, összesen bruttó 1,28 millió forint. A Napi.hu cikke szerint tulajdonosa egy budapesti, III. kerületi, 68 négyzetméteres...

Már szombaton hajnalban megrongálták a hanuka-gyertyatartót

Már szombaton hajnalban megrongálták a hanuka-gyertyatartót. Nem bírtuk ki 8 napig. Sőt, két napig sem. Eddig az MTI-hez mindösszesen két párt küldött közleményt, melyben elítélik, felemelik szavukat a rongálás ellen.

Volt már olyan, hogy Mesterházy együtt írt alá Vonával

Az internet nem felejt, főleg, ha sunyi politikusokat kell utolérni.

Mesterházy: kampányüzemmódra kapcsolt az MSZP

Az MSZP kampányüzemmódra kapcsolt – mondta Mesterházy Attila a szocialisták szombati választmányi ülése után, amelyen kiegészítették a pártot kampányidőszakban irányító országos választási bizottságot.

Mi a legnagyobb baj? Mi az összefogás? Kikhez kell szólni?

Mesterházy és Bajnai beszélt a Klubrádióban ma arról, milyennek látják a helyzetet, mit szeretnének csinálni.

Tiltakozunk Horn Gyula emlékének meggyalázása miatt

Egy hónapja avattuk fel Horn Gyula mellszobrát Marcaliban.

Pufajkát akasztottak Horn szobrára

Ismeretlenek meggyalázták Horn Gyula volt miniszterelnök emlékművét Marcaliban – tudatta a szocialista párt hétfőn közleményben az MTI-vel. Mesterházy Attila felháborodását fejezte ki a volt kormányfő és MSZP-elnök emlékét gyalázó bűncselekmény miatt, és azonnali rendőrségi vizsgálatot, valamint az elkövetők felelősségre...

Mesterházy (egyelőre) marad, de vele a problémák is

A probléma nem kicsi, mert maga a párt elnöke, Mesterházy Attila. Mivel ő (egyelőre) nem megy, a probléma is marad.

Gyámság alá helyezték Mesterházy Attilát

Elnöki tanácsadó testület segíti mától a pártelnök munkáját, amelynek két pártmamut, Lendvai Ildikó és Kovács László is a tagja.

Lendvai Ildikó és Kovács László lesz Mesterházy Attila tanácsadója

A bajai videoügy miatt újjászervezi kommunikációs stábjának működését az MSZP, ám a szóvivők a helyükön maradnak – közölte a párt az elnökség keddi ülése után.

Mesterházy helyzetmentes hattyúdala

Mesterházy Attila leírta magát.

Mesterházy megbukott helyzetfelismerésből

ermészetesen nem áltatom magam arról, hogy az említett hibák nélkül a Fidesz nem szállna rá az ellenzékre.

Szanyi őszinte hangja Mesterházy hátsójából

Orbánt csak népfelkeléssel, vagy széles nemzeti front létrehozásával lehetne, és még úgy is nagyon nehezen elküldeni oda, ahová való.

Nyílt levél Mesterházy Attilának

Egyik olvasónk - mint írásából kiolvasható, egy baloldali szavazó - megkért minket, hogy tegyük közé nyílt levelét.

A net jelöltje: Tétényi Éva

... Tétényi Éva a fentebb említett kritériumoknak szinte maradéktalanul megfelel. Saját pályán verte meg a korábbi fideszes polgármestert, és mert egyik korábbi kormánynak sem volt tagja, erodálódni sem tudott a korábbi kormányzatok alatt.

Hogy kibe fojtották bele?!

„A DK-s aktivisták összefogást skandálva beléfojtották a szót Mesterházyba” – olvashatja az ártatlan olvasó, aki nem volt jelen a demokratikus ellenzék tüntetésén. És aki ezek után vagy ráér meghallgatni a helyszínen készült felvételeket, vagy nem.

Az impotens Mesterházy és a töketlen Bajnai esete Gyurcsánnyal

Október 23. az 1956-os forradalom évfordulója jó alkalomnak kínálkozott, hogy a demokratikus ellenzék megmutassa erejét és egységét.

Bejött, mint egy bonviván, de senki nem akarta belefojtani a szót

Az ATV Fórumára ma betelefonált az összefogást elsőként skandáló szimpatizáns, és közölte, szó nincs arról, hogy bárki bele akarta volna fojtani a szót Mesterházy Attilába. Elmondta, ő kezdte kiabálni, hogy "Összefogás!", mégpedig azért, mert a Mesterházy előtt beszélő politikusok is mind ezt hangsúlyozták. A betelefonáló...

Ami elsikkadni látszik

A közönség soraiban feltűnő volt a DK-s fölény. Elgondolkodhatna végre a „két legnagyobb ellenzéki párt”, hogy ez talán nem véletlen.

Októberi szövegek Orbántól elenzékig

kár lenne azt hinni, hogy az MSZP egyedül viszi el a balhét.

Magyarország jól teljesített- 57 évvel ezelőtt

Magyarország jól teljesített- 57 évvel ezelőtt- kezdte beszédét Fodor Gábor (Magyar Liberális Párt) a demokratikus ellenzék közös megemlékezésén október 23-én a Műegyetem rakparton, aki hatodik felszólalóként lépett színpadra.

Ellenzéki pótcselekvés az ünnep körül

Az a cél, hogy a hatalmat megszerezzék Orbán Viktor pártjától. Ami a jelen centralizált, és a népi demokratikus diktatúrákra hasonlító rendszert figyelembe véve, kétségtelenül nem kis feladat. Ha azonban ez felőrli minden erejét a szövetségre lépetteknek, akkor mi lesz azután?

Bajai választás - a kampányban csaltak, az országos médiában folyamatosan hazudtak

A bajai önkormányzati választáson minden megtörtént, amire számíthatnak az országos választások során is, véli az MSZP elnöke.

Fiatal kategóriába tartozik Mesterházy Attila?

Fiatal kategóriába tartozik Mesterházy Attila?

Mit csinál ezután az MSZP?

A szocialista Párt a következő időszakban két dolgot fog csinálni: