Hogyan szerezzünk Windows 10-et ingyen?

Mivel volt egy kis félreértés az ingyenes Windows 10 frissítéssel kapcsolatban, így most a szoftvergyártó elmagyarázta a lehetőségeket.

Microsoft Moonraker - Ilyen lett volna a Nokia okosórája

Az okosóra-piac már ezerrel dübörög, a Samsung a tavalyi évben listavezető volt az eladások terén, idén pedig az Apple Watch is piacra került, így roppant izgalmasnak ígérkezik az idei év ebben a szegmensben, hiszen hamar átrendeződhetnek az erőviszonyok.

Június 16-án jön az 1 TB-os Xbox One

Mai napon viszont a Microsoft hivatalosan is bejelentette az új Xbox One konzol érkezését, amelyre nem is kell olyan sokat várni, ugyanis június 16-tól már kapható is lesz.

Rövidesen Skype-olhatunk böngészőből

Egy ideje már lehet hallani arról, hogy a Microsoft fejleszti a Skype webes verzióját, és most meg is indították a béta verzió tesztjének kiterjesztését.

Júliusban jön a Windows 10

Microsoft hivatalosan is bejelentett, hogy a PC-re és Tablet-re szánt Windows 10 július 29-től lesz elérhető.

Lumia 640 premier a Telenornál

Megérkezett a Telenorhoz a Microsoft újdonsága, a Lumia 640 okostelefon.

A Microsoft nem adja fel a böngészőharcot

A Microsoftnál mostanában csak úgy zajlanak az események: először a BUILD konferencia, utána pedig az IGNITE rendezvénysorozat, és nem fukarkodnak új technológiák demózásában sem.

Rengeteg új emoji érkezik a Windows 10-ben

Már kiderülhetett mindenki számára, hogy a Microsoft nagyon nagy dobásra készül a Windows 10 kiadásával, hiszen ehhez kapcsolódik számos eddig nem látott dolog megjelenése is, de amiről most írunk, azt eddig más még nem merte bemutatni.

Lelepleztés a legújabb Windows Phone-t

Úgy szaporodnak manapság az okostelefonok, mint eső után a gomba, ezt a tényt támasztja alá az új Lumia megjelenése is.

Újra egymásra talált a Samsung és a Microsoft

Reméljük minden Androidos felkészült arra, hogy még több Microsoft termékkel találkozhat, hiszen a cég most az eddiginél is szorosabb együttműködésről egyezett meg, többek között a Samsunggal és a Dellel.

Microsoft HoloLens – az új holografikus okosszemüveg

A Microsoft HoloLens a redmondi vállalat legújabb üdvöskéje, amely hatalmas lehetőségekkel kecsektet a jövőt illetően.

Mostantól bárki elérheti a Microsoft EMS-t

Az eddig csak nagyvállalatok számára elérhető mobileszköz-menedzsment csomagot már a kis- és középvállalatok is licenszelhetik.

Le a fals pozitívokkal

A hamis riasztás (false positive) minden vírusvédelmi termék legrettegettebb rémálma.

Támadnak a Microsoft applikációk a Galaxy S6-ban

A Samsung szokásához híven előszeretettel látja el a készülékeit előre feltelepített alkalmazásokkal, így a vásárlók miután kiveszik a dobozból a készüléket, számos hasznos alkalmazással találkozhatnak rögtön a bekapcsolást követően.

Megállapodás született a Samsung és a Microsoft között

Úgy tűnik véget ért a Samsung és a Microsoft közötti csatározás és rendezték egymás között a vitás ügyeiket – derült ki a minap a hivatalos közleményből.

Microsoft HoloLens, az új virtuális valóság

A Microsoft hamarosan újra megváltja a világot, derül ki a legújabb innovációjuk, a Windows Holographic bejelentéséből.

Végre kapható a Microsoft hordozható akkumulátor töltője

A Microsoft hordozható DC-21 okostelefon töltő, amely októberben került bejelentésre, végre kapható a Microsoft Store honlapján, ami annyit jelent, hogy nemsokára megjelenhet Magyarországon is.

Lesz-e valaha ingyenes a Windows?

A Microsoft jelenleg azon dolgozik, hogy a bevételeinek forrását leváltsa arról a modellről, mely szerint a felhasználó kifizeti a szoftver árát, és használja, amíg a számítógépe futtatni tudja egy olyanra, amelyet még maga a cég sem tud teljesen definiálni.

A Photoshop jövője egy szóval: varázslat

A Microsoft és az Adobe összefognak, hogy érintőképernyőre optimalizálják a Photoshopot.

Kasza: vége a komáromi Nokia-gyárnak

A Microsoft nemrég bejelentett leépítési tervének egyik legnagyobb vesztese – arányaiban – Magyarország lehet, ugyanis az elbocsátások döntő része a Nokia mobilos üzletágának felvásárlása miatt következik be, vagyis az amerikai cég felszámolja azokat az üzemeket és gyárakat, ahol a korábbi finn cég foglalkoztatott embereket....

A Nokia mindenkit kirúg Komáromban és bezárja a gyárat

A Microsoft bezárja a Nokia komáromi gyárát, amely mintegy 1800 munkavállalót foglalkoztat jelenleg, és amelynek kapacitása egy ideje kihasználatlan – közölte a cég csütörtökön az MTI-vel.

Szakad a NASDAQ 100

Szakad a NASDAQ 100 indexet másoló QQQ ETF alap is.

Jövő héten lezárul a Nokia eszközrészlegének eladása

A Nokia hivatalos sajtónyilatkozatban tette közzé, hogy az erre a hétre esedékes pénzügyi jelentésben az eszközfejlesztő és gyártó részlegére már mint “discontuniued operation”, azaz megszűnő tevékenységként fog hivatkozni, mely egyértelmű jele annak, hogy lezárult a tavaly ősszel megindított Microsoft általi felvásárlás,...

Nem készít Halo filmet a Microsoft

Még 2011-ben ütötte fel a fejét az a hír, miszerint a Microsoft tervezi megfilmesíteni a Halo játékát.

Az Európai Bíróság rábólintott a Skype megvételére

Összeegyeztethető az Európai Unió egységes piacának szabályaival, hogy a Microsoft megvásárolta a Skype-ot – döntött szerdán a luxembourgi Európai Bíróság.Az uniós bírák megítélése szerint az üzlet sem a lakossági videokommunikáció, sem a vállalati telekommunikáció területén nem korlátozza a versenyt.

10 éves a Skype: ezúttal az ünnepelt ajándékoz

A világszerte több százmillió ember által használt Skype egy fontos mérföldkőhöz érkezett.

Viszlát Ballmer

Visszavonul a Microsoft-vezér Steve Ballmer, távozásának megörültek a befektetők, 7 százalékos emelkedésben az árfolyam.

Márkás marihuánát árulna a volt Microsoft vezető

A Microsoft egykori stratégiai igazgatója úgy döntött, hogy az eddiginél mosolygósabb életet fog élni, és megalapítja az első, legális amerikai marihuána márkát.

Jön az Xbox One!

A Microsoft bejelentette az új konzolt, ami az Xbox 360 utódjaként lép be a nemzetközi piacra idén: az új konzol nem más, mint az XBOX ONE!

Mobilbarát weboldalak: Rohamosan nő a táblagépek eladása

Közel másfészeresére nőtt a táblagépek globális értékesítése az idei első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest - írja az International Data Corporation (IDC) számítástechnikai és informatikai piackutató vállalat rendszeres negyedéves piaci jelentésében.