„Az olcsó energia korszaka lejárt” – Czepek ismerteti a kormány új energetikai programját

„Az olcsó energia korszaka lejárt, és ennek következtében a magyar kormány ambiciózus tervet dolgozott ki a szuverenitás elősegítése érdekében az energetika területén ”– mondta Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által szervezett zöldáram konferencián Budapesten.

Több helyen is beázott a Honvéd 13 milliárdos stadionja

Az elképesztő áron épült stadion egy esőzést sem bírt ki – írta meg a 24.hu.

A kormány idén is több milliárdot szán augusztus 20-a megünneplésére

Tüzijáték, ünnepségek, légszennyezés, miegymás.

"A Számvevőszék az elmúlt 13 évben a fideszes pártérdekek kiszolgálójává vált" – Kiakadt az ellenzék a többmilliárdos büntetésen

Az ellenzéki pártok reagáltak az Állami Számvevőszék (ÁSZ) új jelentéstervezetére, melyben 3-3,5 milliárd forintos büntetést helyeztek kilátásba számukra – írta meg a Telex.

Matolcsy György:„megfelelően jártunk el” – 400 milliárdos rekordveszteséget produkált az MNB

A forint gyengülés miatt ugyan nagyot nyert a jegybank, azonban így is gigászi, 402 milliárd forintos veszteséggel zárta az évet – írta meg az rtl.hu.

Nahát: 6 és fél milliárd forint állami támogatást kapott Tiborcz István cége

Egy egyedi kormánydöntéssel.

Müller Cecília bevallotta: hatalmas bukás volt az 1,7 milliárdos állami program

A tisztifőorvos állampolgári kérdésre árult el részleteket az egykor nagy csinnadrattával bemutatott mammográfiás szűrőbuszok sorsáról – erről Hadházy Ákos írt a közösségi oldalán.

Nem fogja elhinni, hány milliárd forintot költött az állam csak hirdetésekre

Összesen 31 milliárd forintot.

Korányi Dávid megszólalt Márki-Zay 2 milliárd forintos kampányáról: "Nem a CIA által vezérelt gyíklények pénzéről van szó"

Ezt mondta az Amerikából az ellenzéknek küldött pénzekről Korányi Dávid, az Action for Democracy (AFD) vezetője a Telexnek.

Brutális összegeket, több száz milliárd forintot költ a Fidesz-kormány a Széchenyi Kártya Programra

A hatalmon lévő kormány 2023 első félévében kezelési költség nélkül, a piaci kamatszinthez képest rendkívül kedvező, évi 5 százalékos ügyfélkamattal elérhetővé teszi a Széchenyi Kártya Program hiteltermékeit.

Egymilliárd forintot osztott szét a haveroknak a Szerencsejáték Zrt. cége

Nagyon durván belehúzott a pénzosztásba a nyáron az állami lottóvállalat, a Szerencsejáték Zrt.: míg az idei év első 4 hónapjában összesen 915 millió forintot, addig a következő 4 hónapban ennél is többet, 1072 millió forintot utalt a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft.

4 milliárd forintot csalt el egy budapesti vagyonvédelmi cég

Támogatásokkal, fiktív számlákkal és hitelekkel csaknem négymilliárd forintot csalt el egy budapesti bűnszervezet. 

110 milliárdból 102 milliárdot elköltött a kormány az EU-s menekültpénzből, de teljesen másra

Az Európai Bizottság tiszta vizet öntött a pénzespohárba.

Sportesemények támogatására vett el millárdokat a kormány a fővárostól

A friss Magyar Közlönyben megjelent határozat első pontja 8 milliárdot csoportosít át.

2 milliárd forint állami pénzt kapott Németh Szilárd birkózó Eb-je

A Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) évek óta rengeteg közpénzt kap, azonban sem a hírekben, sem a szövetség honlapján nem szerepelt az általa rendezett 2022-es Európa-bajnokság ára.

100 milliárd forintot kap a magyar állam az EU-tól az ukrán menekülthullám kezelésére

Olyan arányban kapnak uniós segítséget a tagállamok, amilyen arányban menekültek érkeznek hozzájuk Ukrajnából.

150 milliárd forintot kaphat a Varga Mihály vezette alapítvány

Együttműködési megállapodást kötött az Óbudai Egyetem és a Széchenyi Alapok Kockázati Tőkealapkezelő Zrt.

130 milliárd forintot fizetünk a költségvetésből 2022-ben a közmédiának

Ennyiből gazdálkodhat jövőre az MTVA.

Brutális összeg: 73 milliárd forintot oszt szét a kormány, köztük!

Összesen 73 milliárd forintot csoportosított át a kormány az idei büdzsében.

A kormány szerint Karácsony miatt kapnak pénzt csak a fideszes kerületek

A tárca szerint a főpolgármester a jobboldali vezetésű kerületekben élőket pénzelvonásokkal bünteti.

Íme a NER legújabb nyertese: állami támogatás, nyomott áru telkek és most kórházi üzletek

Van egy milliárdos állami támogatást bezsebelő cég, a Miller Industries Hungary Textilipari és Kereskedelmi Kft., amelynek székhelye egy söröző Nyíracsádon.

Véletlenül, egy hátsó kertben bukkantak rá egy 30 milliárd forintot érő csillagzafírra

Véletlenül egy mintegy 100 millió dollárt (30 milliárd forintot) érő csillagzafír tömböt fedeztek fel egy Srí Lanka-i férfi hátsó kertjében munkások, akik éppen kutat ástak.

20 milliárd forint maradt a közmédiánál a költségvetésből, már 117 milliárdból gyárthatnak műsorokat

A közmédia tavaly nem tudta elkölteni a költségvetésből kapott támogatást, így 20,5 milliárd forint „nyereséggel” zárt – írta meg az Mfor.

Több mint kétmilliárd forintot keresett a fideszes képviselő és családja cégbirodalma

Elképesztő összeg! 

Így lehet "átzsilipelni" 800 milliárd forint közpénzt – Egy sportklub vezetője bemutatja

Egy klubvezető bemutatta, milyen módszerekkel lehet az eredendően utánpótlásra, illetve létesítményfejlesztésre fordítható tao-pénzeket „átzsilipelni” profi sportra.

Magyar a magyarnak külföldről: money, money....

Csak ritkán beszélünk arról, hogy a külföldre távozott (kényszerült) magyarok összességében milyen gigászi pénzzel támogatják itthon maradott hozzátartozóikat, és ezzel akarva, akaratlanul a magyar gazdaságot is. 

A MOL hirtelen szétosztott 75 milliárd forint osztalékot

A Mol-csoport igazgatósága rendhagyó ülés keretében 75,87 milliárd forint osztalék fizetéséről döntött csütörtökön – közölte a vállalat az MTI-vel.

Fürjes Balázs: 3000 milliárd forint extra támogatást javasol a kormány a fővárosnak

A kormány a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának csütörtöki ülésén azt javasolja, hogy a következő években az állami költségvetésből és uniós forrásokból háromezer milliárd forint extra támogatás jusson Budapesti fejlesztésekre – mondta a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős...