Molnár Miklós atya: Az életszentség a valóság tisztelete

A héten ünnepeltük a szenteket. Szeretnék most ennek a mélyére menni! Mit jelent a gyakorlatban az, hogy szent?

Mindszentek és Halottak napja: nem ugyanaz és nem ugyaakkor van

A szentekre és azokra emlékezik az egyház, kik keresztségben hunytak el, kikről úgy vélik, a purgatóriumban vannak, minthogy bocsánatos bűnökkel a lelkükben haltak meg.

Bese Gergő atya: November 1-jén a példaképekre emlékezünk

November 1-jén, Mindenszentek ünnepét tartjuk világszerte.

Mindenszentek, halottak napja - időjárás + közlekedés

Nagy a kavarodás a fejekben mindenszentek és Halottak Napja ügyben, ha megkérdezünk 10 embert legalább 6-7 nem tudja pontosan elkülöníteni a két ünnepet és ezen nincs mit csodálkozni, hiszen annyira összenőtek mivel egymást követő két napon november 1-én és 2-án vannak.

Van még 8 nap szabija? Így csinálhat belőle 16-ot!

Ha maradt még a keretből legalább nyolc nap szabija, akkor ha okosan oszt-szoroz, akár a duplájára is emelheti pihenőidejét.

Orbán szerint "a legárvább, akinek halottai sincsenek"

A miniszterelnök Mindenszentek és halottak napja alkalmából tett ki a közössgi oldalára egy fotót és egy rövid idézetet.

"Köröttem csend – és temető."

"A tél küszöbén állunk.

Hosszabb nyitva tartás a temetőkben halottak napján

Mindenszentek ünnepe és a halottak napja alkalmából november 2-áig a szokásosnál tovább, reggel héttől este nyolc óráig tartanak nyitva a fővárosi temetők.

Tudta? Így alakul a temetők nyitvatartása szerdáig

Mindenszentek ünnepe és halottak napjára való tekintettel október 27. és november 2. között reggel hét és este nyolc óra között tartanak nyitva a temetők, november 3-ától ismét a szokásos nyitvatartási rend lesz érvényben, azaz reggel fél nyolctól délután öt óráig látogathatók a sírkertek

"A holtak álmai felett"

“A holtak álmai felett / Szépen virúl a kegyelet / E nyúgalom-hazában;” Írja Temetőben c.

Nincs bocsánat - Respublika

Minden évben kéz a kézben jár Mindenszentek és Halottak napja.

"Emlék ez a hajó"

“És most már tudtam a szót, emlék az ő neve / Emlék az, ami itt suhan el velem messze, az éjben / Emlék ez a hajó, emlék a város emlék vagyok én” Általános szokás, hogy mindenszentek napján rendbe teszik és virággal díszítik a sírokat, amelyeken gyertyát gyújtanak a halottak üdvéért.

Mindszentek és Halottak napja

A szentekre és azokra emlékezik az egyház, kik keresztségben hunytak el, kikről úgy vélik, a purgatóriumban vannak, minthogy bocsánatos bűnökkel a lelkükben haltak meg.

"áhitatra kondít a harang"

“Halottak napján.

Mindenszentek és halottak napja

“És boldogan éltek, míg meg nem haltak” – ismerjük mindannyian az ikonikus szöveget, mely pontosan azt taglalja, hogy sajnos egyszer a legszebb mese is véget ér. Mindez a valóságban sincs másképp. Megszületünk, élünk, majd meghalunk. A lényeg, hogy a két véglet közötti időt önmagunkhoz méltóan éljük meg.

Síron túli történelem

Mindenszentek ünnepe ma már nemcsak a hívőké – mindenki gyertyát gyújt az eltávozottakért abban a temetőben, ahol szerettei nyugszanak.

9 érv halloween mellett

Halloween elég megosztó ünnep, Magyarországon sok ellenzője is akad, mondván, hogy nálunk halottak napja van, nem halloween, ne fordítsunk hátat a hagyományainknak és majmoljuk az amerikaiakat.

Mindenszentek Spanyolországban - Flamenco Portál

Mindenszentek, spanyolul Todos Los Santos Spanyolországban is fontos ünnepnek számít.

Halloween, Mindenszentek, és Halottak napja - Kávéház Magazin

Három esemény, amit sokan már összekevernek és egyként említenek, pedig november 1-én például Mindenszentek van.

A végső búcsú sokfélesége

“Azután minden újra csendes, / és álmodik a temető.” A halottak napjáról először 998-ban emlékeztek meg, majd ez a 11. században a clunyi bencés szerzetesek hatására széles körben elterjedt.

Több százezer látogatóra számítanak a budapesti temetőkben

Már a hosszú hétvége első napján, mindenszentek ünnepén több százezer látogatóra számít a temetőkben a Budapesti Temetkezési Intézet.

Felkészülés a halottak napi temetői csúcsra

A rendőrök, akárcsak a látogatók és a zsebesek kisebb nagyobb bűnelkövetők  is készülnek mindenszentekre és a halottak napjára. 

Szombattól sűrítik a tömegközlekedést a budapesti temetők környékén

Sűrűbben indított járatokkal, nagyobb befogadóképességű járművekkel készül a BKK az idei mindenszentekre és halottak napjára.

Menekültnek nézték a helyiek a mindenszentekre érkezőket Kömlőn

A Heves megyei Kömlőn a helyiek szinte mindenkit, még egy falubelit is menekültnek néztek mindenszentekkor, egy nem messze keletkezett tarlótüzet is nekik tulajdonítottak. Végül a polgármester tett rendet.

Hosszabb ideig lesznek nyitva a budapesti temetők, különjáratokat indít a BKK

A mindenszentek és halottak napja időszaka miatt a budapesti temetők hosszabb ideig tartanak nyitva a megemlékezők előtt péntekig. A Budapesti Közlekedési Központ különjáratokat indít.

“Köröttem csend – és temető.”

Temetkezési kultuszunk lassan, de folyamatosan változik, nemcsak népenként, hanem országhatáron belül sem egységes.

Halloween, Mindenszentek, és Halottak napja - Kávéház Magazin

Három esemény, amit sokan már összekevernek és egyként említenek, pedig ma például Mindenszentek van. Valójában mindhárom ünnep és egyik sem esik ugyanarra a napra.

Festum Omnium Sanctorum

Az emléknap évszázados. Az emlékezés a pillanaté. Nem kis részben a napi érzések, történések befolyása alatt. A világban, és azonképpen itt, Magyarországon is.

F. O. Sanctorum - 2015

Festum Omnium Sanctorum. Az üdvözült lelkek emléknapja. 2014-ben ezzel kezdtem az írást. S nincs okom nem ezzel kezdeni az idén sem. Az emléknap évszázados. Az emlékezés a pillanaté. Nem kis részben a napi érzések, történések befolyása alatt. A világban, és azonképpen itt, Magyarországon is.

Dixit Dominus

A november elsejére eső keresztény Mindenszentek hagyományának gyökere az angolszász eredetű Halloween-ünnepre vezethető vissza.