Sokkoló adat: az egészségügy átalakítása után a szakorvos-jelöltek 95%-a gondolkozik azon, hogy elhagyja az országot

A SzeretlekMagyarország.hu meginterjúvolta Dr. Kunetz Zsombort az egészségügy átalakításáról.

Áder János szerint rövid időn belül több millió ember halhat éhen

Áder János a klímaváltozásról, az unió szankciós politikájáról is beszélt abban a pénteken megjelent interjúban, amit a Vas Népének adott. A volt köztársasági elnök az általa alapított Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány programsorozatának keretében a Kanizsai Dorottya Gimnáziumban tartott előadást Szombathelyen.

Brutális az orvoshiány Budapesten, 92 körzetben háziorvos sincs

Kiugróan magas az orvoshiány a fővárosban: a legfrissebb adatok szerint közel száz háziorvosi, illetve több mint nyolcvan fogorvosi állás betöltetlen – írja a Blikk.hu .

Nagyon súlyosan érinti az ELTE-t az energiaválság, a tanítási rendbe is beleszól

Az ELTE média Facebook-oldal megosztott egy posztot, amely alapján feltételezhető, hogy a nagy múltú egyetemet is nagyon keményen érinti a rezsicsökkentés-csökkentése. 

Sokak szerint alábecsüljük, az orosz gáz-helyzet komolyságát

A tagállamok érdekei erőteljesen eltérőek az orosz gázszállítást illetően, ami igencsak próbára teszi az EU egységét – fogalmazott a német külügyminiszter.

Nem csillapodik a hőség, a hét közepére közel 40 fok is lehet

Nem csillapodik a hőség, esőre esélyünk sincs. Szerdán és csütörtökön csúcsosodik ki az újabb hőhullám, 38-39 fok is lehet.

Nem csak az erdőknek megy neki a kormány, hanem a természetvédelmi területeknek is

Nem elég az erdők korlátlan kitermelése, úgy tűnik még a természetvédelmi területeinknek is lőttek. 

Nagyon úgy tűnik, hogy az állam arra készül, mégsem lesz elég gáz a télre, gyakorlatilag szabad utat adtak az erdők kiírásának

Csütörtök este jelent meg a kormány azon döntése, amellyel gyakorlatilag legitimálták a szinte korlátozások nélküli fakitermelést Magyarországon. 

A tendenciák szerint egyre súlyosabb aszályok várhatóak

Várhatóan nagy területen az idei lesz a legsúlyosabb aszály az elmúlt 50 évben Magyarországon, és a század végéig tovább nőhet a súlyosan aszályos évek száma – írta a Másfélfok – írja az ATV.hu .

Teljes a közlekedési káosz Budapesten, módosított útvonalakon járnak a BKV járatai, a tüntetők az Erzsébet hidat is lezárták

Lassan de biztosan, Budapest teljesen elesik, autóval, és BKV-val is hatalmas fennakadásokra kell számítani. 

Újabb történelmi mélyponton a forint a dollárral szemben: 412 a bűvös szám

Lassan az ember mély apátiával szemléli az újabb és újabb mélyrepüléseit a magyar valutának. 

A cég egyik mérnöke szerint öntudatra ébredt a Google mesterséges intelligenciája, egy 7-8 éves gyerek szintjén magától kommunikál

A Google egyik mérnöke szerint öntudatra ébredt a cég mesterséges intelligenciája, a LaMDA – írja Telex.hu .

Nagy István, agrárminiszter: Élelmezési vészhelyzet állt elő az ukrán háború miatt

A politikus megkongatta vészharangokat.

Breaking! Hatalmas tűz veszi körbe a csernobili atomerőművet

Több helyen is erdőtűz keletkezett a lezárt csernobili atomerőmű közelében – közölte az ukrán parlament az Európai Űrügynökség műholdas adataira hivatkozva. A helyiek radioaktív füst szétterjedésétől tartanak.

Az üvegházhatású gázok kibocsátása csaknem a járvány előtti szintre ugrott

Megközelítette a koronavírus-járvány előtti szintet az Európai Unióban végzett gazdasági tevékenység miatti üvegházhatású gázok kibocsátása 2021 harmadik negyedévében – közölte az unió statisztikai hivatala (Eurostat) kedden.

Energiaválság Európában: az osztrák hadsereg egyhetes áramkimaradásra készíti fel a lakosságot

Sci-fibe illő lépésre szánták el magukat a szomszéd országban. 

Viharos széllel érkezik a front: ezekre a megyékre adtak ki veszélyjelzést

Szerdára jelentős felmelegedés várható, helyenként akár a 20 fokot is elérheti a higany mérőszála.

Hiába az oltás, még így is többen halnak meg CoVidban, mint influenzában és tüdőgyulladásban együttvéve

A britek legfrissebb kutatásai alapján még mindig nincs vége a veszélynek.

Már a 70-es években megjósolták azt az összeomlást, ami fele haladunk

Anno mindenki lehurrogta a kutatókat, de mára elismerik, igazuk igazuk lehet. 

A kormánymédia most azt találta ki, hogy tűzveszélyes egy méhlegelő

Már megint áll a bál a méhlegelők kapcsán, most éppen Óbudán. A szóban forgó terület inkább mutat elhanyagolt összképet, mintsem a a környezetvédelmet juttatná eszünkbe – írja a Ripost.

Állandósulhat a pokoli meleg, már most megháromszorozódott a hőségriadós napok száma

Unásig ismételt tény, hogy a bolygó melegszik. Lassan itt lenne az ideje megtanulnunk együttérni vele, ugyanis az előrejelzések szerint a helyzet nem hogy javulni nem fog, állandósul. 

Hőségriadó: Müller Cecilia figyelmeztet

Soha nem látott hőség vonul át az országon. Az extrém helyzetre való tekintettel a tisztifőorvosnő péntek estig meghosszabbította a érvényben lévő hőségriadót.

Finnországban megugrottak a számok a foci EB miatt

A foci EB kapcsán folyamatosan merülnek fel az aggályok, hogy szabad-e ilyet egy még mindig zajló világjárvány kellős közepén. Nos, itt a válasz. 

Csak együtt sikerülhet! Mi kell ahhoz, hogy kordában tartsuk a klímaváltozást?

Most, hogy ismerőseink sorra licitálnak egymásra a közösségi médiában posztolt horror-hőmérsékleteket mérő autókijelzők tekintetében, nehéz lenne elodázni a klímaváltozás jelentőségét. Márpedig a mai napig igen széles skálán mozognak a jelenségre leadott érzelmi reakciók. 

A legnagyobb hőségben maradt víz nélkül Pécel, óriási a baj

A migrációs válság óta tudjuk, hogy az elkövetkezendő évek egyik legfenyegetőbb veszélye a ivóvíz hiány lesz. Eleddig távoli problémának tűnt, ám most Pécelen mindez valósággá vált. 

A nagy tekintélyű pénzügyi szakember óriási gazdasági válságot jósol

Michael Burry neve a pénzügyi világban otthonosan mozgóknak biztosan ismerős, hiszen ő jósolta meg a 2008-as válságot. A többieknek a Big Short című Oscar-díjjal jutalmazott filmből ugorhat be, mint főszereplő.  

Korszakalkotó ötlet: már állati ürülékkel is lehet bitcoint bányászni

Egy ideje aggodalomra ad okot a kriptabányászattal foglalkozó számítógép-monstrumok ökológiai lábnyoma. Ezen javítandó, egy brit üzletember, Josh Riddet most formabontó módon állítja elő a meggazdagodáshoz szükséges feltételeket. 

Itt a következő? Újabb állatról emberre terjedt vírus ütötte fel a fejét Kínában

A világon először jegyeztek fel olyan esetet, hogy a H10N3 törzse emberre terjedt volna át. A kínai kormány szerint sikerült izolálni a vírust. 

Ne hagyja magát becsapni! Brutális veszélyekkel leselkedik az időjárás

Ugyan manapság sosem lehet tudni, hogy egy napon belül, hány évszakot lesz szerencsénk megélni, az UV-sugárzás tartósan extra magas marad, így mindenképpen gondoskodjon a megfelelő védelemről! 

Újabb Covid mutáns ütötte fel a fejét, minden eddiginél durvább lehet

Épp, hogy bejelentették, lecsengőben a harmadik hullám, máris aggódhatunk az ausztrál mutáns miatt.