miniszterelnökség

Még a holokauszt-megemlékezésbe is befért egy kis brüsszelezés a Miniszterelnökségtől

A holokauszt emléknapján adott ki közleményt a miniszterelnökség, de a kegyeletteljes szövegbe sikerült egy kis brüsszelezést is belecsempészni.

A magyar kormány válaszolt Macronnak - Városi Kurír

Három napi hallgatás után megszületett a kormányzat négy részes, folytatásos válasza.

A hazánk, ahol a szervezett csalás lett kormányprogram

Az Elios-botrány megmutatta, mi Orbán Viktor történelmi árulása.

Gyurcsány nem akar újra miniszterelnök lenni

“Sokszor elmondtam, hogy a remélt győzelem esetén sem kívánok kormányon működni, nem kívánom nehezíteni a jövendő demokratikus kormány miniszterelnökének a dolgát” – mondta a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a Népszavának adott interjúban, hangsúlyozva: meglátása szerint pártjának növekszik a politikai befolyása.

A kormány elismerte: elbukott a bürokráciacsökkentés. Amit nem lehet eltagadni, azt elismerik!

A 2016 elején bedobott terv eleve valószerűtlen célokat tűzött ki.

Marsallbotot vett az állam 54 millióért

A budai Várban állítanák ki a műtárgyat.

Így bukik, aki Fideszes - felfelé

Két hétig úgy tűnt, állás nélkül marad, mehet sorba állni a munkanélküli segélyért.

Miniszterelnökség: üdvözöljük a Heineken és a Csíki Sör megállapodását

Üdvözli a Miniszterelnökség, hogy megszületett a részletes írásbeli megállapodás a Heineken Csoport és a Csíki Sört gyártó manufaktúra között a védjegyek használatáról, amellyel a különböző jogvitákat is lezárták a felek.

Akkora szabálytalanságot követtünk el, hogy a teljes uniós támogatást visszakéri Brüsszel

Fennáll a veszély, hogy 18 milliárd forint visszavándorol Brüsszelbe, olyan durva hibákat találtak az uniós szakemberek egy EU-forrásból finanszírozott projektnél.

Lázár minisztériuma is tudhatott a vízummutyiról?

Az Index cikke szerint a moszkvai vízummutyiról, a "visa shopping"-ról Lázár János minisztériumának, a Miniszterelnökségnek is tudnia kellett, mivel ehhez a minisztériumhoz került át 2012-ben a külföldi hírszerzésért felelős Információs Hivatal.

Tarlós nyilvánosságra akarta hozni az OLAF-jelentést, de a Miniszterelnökség leállította

A főpolgármester nem érti, ennek így mi értelme.

Egy rejtélyes, Libertate nevű szlovákiai szervezetnek adott 220 milliót a Miniszterelnökség

De nem világos, kihez került a pénz, mert sem az Országos Bírói Hivatalnál, sem a szlovákiai jegyzékben nem szerepel ilyen nevű civil szervezet – írja a Napi.hu.

Közel 300 millióért vesznek festményeket Lázárék

Öt festményt vásárol a Várba költöző Miniszterelnökség egy friss közbeszerzési értesítés szerint, nettó 282 millió forintért – közölte az index .

Az urizáló politikus-replika

Ez a Felcsút azért nem semmi kis falu!

Állami milliárdok karácsonyra, Matolcsyék nem árulják el, mennyit adtak

Jelentős a különbség az egyes állami intézmények által osztott év végi karácsonyi jutalmak között – írja a Magyar Nemzet .

Miniszterelnökség: a kormány fellép minden antiszemita cselekménnyel szemben

A magyar kormány a törvény szigorával lép fel minden egyes antiszemita cselekménnyel szemben és nem tűri a vallási vagy világnézeti okokból történő megkülönböztetést – közölte a Miniszterelnökség közleményben az MTI-vel abból az alkalomból, hogy a kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkár csütörtökön...

Hónapokkal később költözhet Orbán a Várba

Két és fél hónapot csúszhat a felújított és átalakított Karmelita kolostor átadása – írja a 24.hu a Miniszterelnökség legfrissebb közzétételi listája alapján.

Orbán-atyuska duplafenekű megoldása

Mindannyiunk miniszterelnöke egy húzással dupla glóriát kaphat a nyuggerektől.

Ha 2020 után nem jönnek EU-s kohéziós pénzek, akkor Csepreghy szerint a kormány saját pénzből fejlesztene

„A magyar kormány felkészült arra az esetre, ha a támogatáspolitika jelentősen átalakulna, és a kohéziós pénzeket megvonnák a régiótól.

Nem függesztik fel a borászati pályázatot!

Biztosan nem függeszti fel a Miniszterelnökség a Vidékfejlesztési Program borászati felhívását a pályázat első értékelési szakaszának vége előtt.

A bíróságon derült ki, hogy titkosították a kormány milliárdos kincsvásárlását

Hiába közpénz az a 15 millió euró, vagyis körülbelül négy és fél milliárd forint, amennyiért Magyarország visszavásárolta a Seuso-kincsek hét darabját, évtizedekig nem nyilvánosak az ügylet részletei – írja a Magyar Nemzet .

A fél magyar állam pénzeli a Fidesz kedvenc határon túli fesztiválját

A kormány az évente megrendezendő tusnádfürdői szabadegyetem és diáktábor legfontosabb támogatója, kiemelt támogatóként a Miniszterelnökség 60 millió forintot adott az idei rendezvényre.Számos állami vállalat és 25 magyarországi önkormányzat is támogatja az összetartást.A teljes magyar állami hozzájárulás minimum 85 millió...

70 millió forint agrártámogatást vett fel földjeire a Miniszterelnökség agrártámogatásokért felelős államtitkára

Kiss Miklós Zsolt állítja, hogy a 96 hektárnyi földjeire igényelt állami és uniós támogatásokat mind kinevezése előtt igényelte.Kis Miklós Zsolt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kis- és középvállalkozásokért felelős alelnöke volt, mielőtt 2014. június 15.-én a Lázár János keze alatt működő Miniszterelnökség agrár- és...

Vizsgálatot indítottak a fideszes halálfalók ügyében

A Miniszterelnökség belső vizsgálatot indított – mondta a Hír TV-nek Csepreghy Nándor a Voldemort néven elhíresült csalási üggyel kapcsolatban.

Sosincs vége: újabb 10 milliárdot költünk Orbán Várba költöztetésére

Tízmilliárd forintot szavazott meg a kormány a Budai Vár felújítására a költségvetés tartalékából. A pénz tetemes része, 8,2 milliárd a Karmelita kolostor, azaz a leendő Miniszterelnökség felújításra megy. A költségek elérik a húszmilliárd forintot – írja a Napi.hu .

A Miniszterelnökség megvett egy tervet, ami alapján Felcsútnál épülne fel az új Csontváry Múzeum

Az új Csontváry Múzeum pályaművei között volt egy, ahol az építész Felcsútot adta meg helyszínnek, írja a Népszabadság. Pontosan a József nádorról elnevezett alcsúti arborétum fölötti hegyoldalban, a csaplári erdőben álló kétszáz éves libanoni cédrus köré épülne meg a stadion formájú múzeum.

Megbocsátott Ákosért a kormány

Amekkora botrányt kavart, olyan gyorsan a feledés homályába veszett a női szerepekről sajátos gondolatait megosztó Ákos esete a Magyar Telekommal. Az eset kirobbanásakor el is játszottam a gondolattal, hogy vajon meddig nem lehet ezentúl mobilinternet-szolgáltatásra leszerződni a Magyar Telekommal.