Magyar Péter leverte Orbánt

Több mint tízezerrel többen voltak a zászlóbontáson, mint a Nemzeti Múzeumnál

Monnyonle! Jakab: Orbán egy zsarnok és megnyomorította a népet

A Nép Pártján elnöke ezért bizalmatlansági indítványt kezdeményez a miniszterelnökkel szemben

Medgyessy Péter: "Aggódom az egykori miniszteremért!"

Csintalan úgy tudja, kórházba vitték a volt minisztert

Haragszomrád! Orbán még nem bocsáthatott meg Nováknak

Kiderült, hogy csupán protokolláris okok miatt lehetett jelen a volt államfő Sulyok Tamás beiktatási fogadásán. Orbán nem hajlandó kimondani a botrány óta Novák nevét

Már beszélőviszonyban sincs Orbán és Matolcsy

Megijedtek a befektetők a miniszterelnök és a jegybank elnökének vitájától. Vajon ki issza meg ennek a levét?

Havi 2,3 millió forintot kapnak Orbán új tanácsadói

Kiderült, hogy kik lesznek a miniszterelnök új, stratégiai tanácsadói. Busás pénzt kapnak az ismert emberek az új ötleteikért

Orbán: "Kitolódhat az orosz határ Magyarország felé"

A kormányfő szerint nem vethető el Európa felfegyverzése.

Magyar Péter a kormánytagról, aki súlyos korrupciós bűncselekményben érintett

A poszt néhány órával azelőtt jelent meg, hogy elkezdődne Orbán Viktor évértékelő beszéde.

Bruck András: mély, sötét ismeretlen felé

Megyünk egyre beljebb az autokrácia kiszámíthatatlan világába, mély és sötét ismeretlen felé haladunk.

Megválasztották Donald Tusk-ot – programot is hirdetett

A kinevezéseket és az új kormányt szerdán jelenti majd be a köztársasági elnök – írta meg a hvg.hu.

Őrizetbe vették a volt miniszterelnököt

600 ezer font értékben kapott adományt vélhetőleg másra használt az SNP, a rendőrség nyomoz az ügyben – írta meg a HVG.

Azt mondd meg, Viktor.... - Kérdések, amik mindannyiunkban motoszkálnak, de most Juszt László tette fel őket

„…mazochizmus van bennem, amiért rendre meghallgatom a miniszterelnök pénteki igehirdetéseit, s elszörnyedek a selejtes mikrofonállványok “kérdésein”, amelyek rendre úgy fejeződnek be, hogy “ugye miniszterelnök úr”? Úgy döntöttem, hogy mostantól néhány héten át segítem a munkájukat.

Megválasztották Skócia új miniszterelnökét

Humza Yousafot, a skót kormány eddigi egészségügyi miniszterét választotta kedden Skócia új miniszterelnökévé az edinburgh-i parlament.

Na látja miniszterelnök úr, így is lehet!

Talán advent szelleme lehet a ludas, de Orbán Viktor közösségi oldalára sikerült végre olyan propagandavideót feltölteni, ami mellőzi az eddig megszokott hangnemet, egyszerűen emberi.

Orbán Viktor a Karmelitában fogadta a grúz miniszterelnököt

Orbán Viktor szerint „vállalhatatlan és káros” döntés, hogy Grúzia nem kapta meg az EU-s tagjelölti státuszt, miközben Moldova és Ukrajna igen.

Az új brit miniszterelnök találkozott III. Károly királlyal – fotó

42 évesen ő a 19. század óta a legfiatalabb politikus, akit brit miniszterelnöknek neveznek ki.

Brit kormányfő: "elnézést kérek a hibákért, de maradok a helyemen"

Lis Truss brit miniszterelnök marad a helyén, de elismerte, hogy az alig egy hónapja tartó kormányfői időszaka nem volt tökéletes.

Gyurcsány: akkor nem sikerült. Elrontottam. Most sikerülni fog. Erre készülünk.....

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke hetek óta "készül", úgy tűnik vége a találgatás "korának", csütörtök reggel közösségi oldala bejegyzésében fellebbentette a függönyt tervéről.

A királynő hivatalosan is megbízta Anglia új, a sorban harmadik női miniszterelnökét, Liz Trusst

Liz Truss volt brit külügyminiszter az Egyesült Királyság új miniszterelnöke, miután II. Erzsébet királynő kedden, Boris Johnson eddigi miniszterelnök távozása után hivatalosan megbízta őt a kormányalakítással.

Eldőlt, ki lesz a Anglia új miniszterelnöke

Liz Truss külügyminisztert választották a brit Konzervatív Párt új vezetőjévé – adta hírül az MTI. 

Kiszivárgott egy videó, amin a finn miniszterelnök önfeledten partizik egy házibuliban

A múltkori fesztiválos-rövidnadrágos kép után.

Lemondott az olasz miniszterelnök

Mario Draghi maga jelentette be a hírt.

Megvan a dátum! Ekkor választhatják meg Orbán Viktort miniszterelnöknek ötödszörre

A parlament alakuló ülését Áder János leköszönő államfő hívja össze, minden bizonnyal május másodikára.

A rohadás essen belé! - Rab László szŰrreál összefoglalója a 9-es hétről

Támad a rohadtputyin, löveti a menekülteket szállító buszokat, bombázza az atomerőművet.

„Orbán döglött disznókkal birkózva katonásat játszik” – Szabó Tímeánál betelt a pohár

A PM politikusa egy napirend előtti felszólalással indított a Parlamentben, amiben kemény kijelentéseket tett.

Nagy Bandó András: "...míg Márki-Zay félreérthető mondatokat mond, az ellenfelei félreérthetetlen gazságokat cselekszenek!...."

Polgár az, aki nem kötelezi el magát egyik párt mellett sem, aki az adott kormány és koalíció négyéves teljesítményét értékelve ikszel valamelyik alakulatra.

Szamizdat, avagy idén ilyen jót még nem röhögtem!

Ráadásul 15. A másik 14-ről nem tudok, de ezért hajlandó vagyok elvinni a balhét.

Ez elképesztő! Koronavírus kontaktszemély lett a miniszterelnök, mégis étteremben vacsorázott

Sanna Marin finn miniszterelnököt sokat támadják, amiért például bulikat tart a kormányfői rezidenciáján.

Pozitív lett a koronavírus-tesztje a francia miniszterelnöknek

Jean Castex egyik lányának lett pozitív a tesztje, ezután teszteltette magát a miniszterelnök is. Tíznapos karanténba vonul.