Ömlött a vérvörös festék a kordonokra Orbán munkahelyén

Több Momentum politikus vérvörös festékkel öntötte le a Miniszterelnöki hivatal előtt felállított kordonokat október 23-án.

Hadházy Ákos arca megsérült, miközben a rendőrökkel dulakodott a Karmelitánál – videó

Szerdán reggel harmadszorra is kordont bontott a Momentum és Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő Orbán Viktor munkahelye, a Karmelita kolostorból átépített Miniszterelnöki Hivatal előtt.

Egymilliárdért takarítják a vasútállomásokat

A Jánosik és Társai Kft. és stratégiai partnerének konzorciuma nyerte el Délkelet-Magyarország területén és Budapest egy részén a MÁV állomások tisztán tartására és rendbetételére kiírt, évi egymilliárd forintos közbeszerzési pályázatot.

Beköltözik Orbán a Várba

A budai Várba, a Sándor-palota mellé, a Karmelita kolostor épületébe költözik a miniszterelnök és hivatala legkésőbb 2016. március 15-ig, több tárca székhelye pedig vidéki városokba kerülhet – közölte Kurucz Éva kormányszóvivő az új kabinet első, péntek délután tartott üléséről adott tájékoztatásában.

GYES vs utalvány

Általános térítési díj bevezetését javasolja a bölcsődékben egy, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) megbízásából készült tanulmány.

Ki engedélyezte Veres János útjait?

Milliókat költött közpénzből a Miniszterelnöki Hivatal Veres János kormánybiztos és titkárságvezetőjének útjaira, ám nem tudni, hogy a tárcához kirendelt kincstárnok, illetve Molnár Csaba kancelláriaminiszter jóváhagyta-e az utazásokat.

Megmaradnak a melegételutalvány elfogadási feltételei

A meleg étkezési utalványok esetében ugyanazok az elfogadási és felhasználási feltételek lesznek érvényesek 2010-ben is, mint 2009-ben - közölte a Miniszterelnöki Hivatal.

Tudtad? - Botrányos MEH szerződések...

Úgy repkednek a tíz- és százmilliók, mintha annyi pénze lenne az országnak.

Szenczi Bianka a Miniszterelnöki Hivatal államtanácsosa

Szenczi Bianka jelenleg RMDSZ-es városi tanácsos Kolozsváron.