20 éven át volt Fidesz-szavazó a MOB-tag mesteredző, aki szerint ma a párt a sötét kommunista időket idézi

A Facebook-oldalán tett közzé Orbán Viktornak címzett nyílt levelet Kovács Tamás mesteredző, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli tagja.

Olimpai véglengés

Magyarország az éppen aktuálisan legfrissebb hírek szerint visszalép az olimpiai játékoktól. Az M1-re hivatkozva közölték, hogy ez a megállapodás született a kiskirályok, illetve a MOB elnökének randevúja nyomán. Ami mit sem von le abból, hogy a demokrácia „élharcosai” nem merték kikérni az érintettek, az adófizetők...

A MOB továbbra is kiáll az olimpiai pályázat mellett

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) továbbra is kiáll Magyarország olimpiai pályázata mellett – olvasható a szervezet honlapján hétfő este közzétett állásfoglalásban.

El vannak ájulva a nemzetközi sportszövetségek a magyar pályázattól

Összesen 22 nemzetközi sportszövetség szakértője látogatott hazánkba, ők a rövid utazási időket, a város- és az olimpiai fejlesztések összhangját, illetve Budapest szépségét dicsérték – írja az MTI.

Borkai Zsolt indul a MOB elnöki posztjáért

Borkai Zsolt továbbra is a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke akar lenni, s úgy fogalmazott: biztos, hogy újraindul a posztért.

Ingyentévével ajándékozták meg magukat a MOB vezetői

Egy 102 centiméteres LED-es Samsung-okostévével gazdagodott a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöksége és a felügyelőbizottság tagjai a nemrég megtartott ünnepi vacsorán – írja a hvg.hu . A MOB 14 fős vezetősége és az öttagú felügyelőbizottság eddig sportévkönyvet kapott év végi ajándékként, ezért is meglepő a mostani...

Olimpia: hamarosan kifizetik a riói jutalmakat

A kormányrendeletben foglalt előírásoknak megfelelően született döntés az olimpiai és paralimpiai jutalmakról – tudatta közleményben kedden a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) azokra az internetes felvetésekre reagálva, hogy miért nem kapták még meg az eredményes sportolók és felkészítőik a nekik járó összeget.

A MOB-elnök Borkai nem indokolja a kirúgásokat

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke nem kívánja indokolni az elmúlt napokban történt személycseréket.

Bartha Csaba váltja Szabó Bencét a MOB- főtitkári poszton

Bartha Csaba váltja a főtitkári poszton Szabó Bencét a Magyar Olimpiai Bizottságnál (MOB).

Nem jött össze az 16 olimpiai arany – Orbán törvénnyel bünteti a Magyar Olimpiai Biztottságot

Amit a záróünnepség után pusmogtak, valósággá vált.

Van egy kis bibi azzal kapcsolatban, hogy Szabó Tünde a MOB-elnökség tagja

Az, hogy elvileg nem lehetne.

Orbán kicsinálná a MOB elnökét – Borkai cáfol

Távozhat posztjáról Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke – értesült a Népszava.

Borkainak nincs szándékában lemondania, közleményt adott ki a MOB elnöke

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöki pozícióját 2010 óta betöltő Borkai Zsolt, Győr fideszes polgármestere távozhat a sportszervezet éléről – írt meg a Népszava hétfői számában. Borkai Zsolt délután közleményben reagált a találgatásokra.

Leszállt Budapesten az aranygép

Szerdán 8 óra után leszállt Budapesten az úgynevezett aranygép, amellyel hazatértek Rio de Janeiróból azok a magyar sportolók, akik utolsóként még az olimpia helyszínén tartózkodtak.

Hazaérkezett Kozák Danuta

Hazatért kedden az olimpiáról a kajakos Kozák Danuta, aki három aranyérmet nyert Rio de Janeiróban.

Mi van ha nem beteg Danuta? Aranyérmet szerzett Rióban a Szabó-Kozák kajakos duó – Interjú

Az 500 méteren aranyérmes Szabó Gabriella, Kozák Danuta kajakos kettős szoros versenyre számított a riói olimpián, de mindketten bíztak a felkészülésükben.

Nettó egymilliós fizetését is bukja Kiss László

Kiss László, az úszóválogatott lemondott szövetségi kapitánya kezdeményezte a MOB-nál a munkaviszonya közös megegyezéssel történő megszüntetését – közölte az Origo érdeklődésére Siklós Erik, a Magyar Olimpiai Bizottság sajtófőnöke.

Úszóbotrány: összeugrott a MOB és az úszószövetség

A MOB a reagálásában emlékeztetett arra, hogy a legendás mesteredző a múlt héten maga fordult Borkai Zsolt MOB-elnökhöz levélben, és kérte őt: próbálja meg elérni, hogy "ez a fölösleges – minek is nevezzem? – civakodás mielőbb lezáruljon és a magyar úszó válogatott a megszokott keretek között érhesse el azokat az...

Itt az újabb úszóbotrány!

Kiss László, az úszók szövetségi kapitánya szerint Hosszú Katinka esetében a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) átnyúl a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) feje fölött.

Új feladatot kapott Schmitt "álamfő" Pál

Fele-fele arányban alapított projektcéget a Fővárosi Önkormányzat és a Magyar Olimpiai Bizottság a 2024-es budapesti olimpiai pályázat előkészítésére.

Hosszú Katinka nem akart reklámarc lenni a túró rudi papírján

Ingyen akarták felhasználni a magyar olimpikonok arcképét a Pöttyös Túró Rudi egyik promóciójához, Hosszú Katinka azonban nemet mondott erre is – tudta meg az Index.hu.

Borkai: Katinka tegye a dolgát és ne nyilatkozzon többet

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke szeretne négyszemközt beszélni az úszónővel és a Kisalföldnek elmondta, hogy a szervezet minden sportolónak segít abban, hogy a szükséges eszközökkel készüljön az ötkarikás játékokra. Borkai Zsolt példaként hozta, hogy Berki Krisztián a londoni olimpia előtt jelezte, hogy egy olyan lovon...

A MOB asztalhoz ültetné Hosszút és Gyárfást

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke kezdeményezni fog egy találkozást Hosszú Katinkával és Gyárfás Tamással, amelyen szeretné egy asztalhoz ültetni a feleket és közvetítésével megoldást találni a versenyző és a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) között kialakult vitában.

Orbán sugallta, hogy akar-e olimpiai népszavazást

Orbán Viktor miniszterelnök szerint Budapest kész megragadni a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által teremtett esélyt a 2024-es ötkarikás játékok rendezésére.

Már a NOB-elnök is tapsol az idióta budapesti olimpiához

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke szerint Budapest erős pályázó a 2024-es nyári játékok megrendezésére, s látható, hogy a város és Magyarország jól alkalmazkodik az Agenda 2020 reformprogramban foglaltakhoz.

A MOB elnöke szerint természetes, hogy nem olvasta a budapesti olimpia megvalósíthatósági tanulmányát

"Az, hogy 1300 oldalt nem olvastam el, ez természetes. Nem tettem meg” – nyilatkozta Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke a budapesti olimpia megvalósíthatósági tanulmányáról a Hír TV-nek . Pedig pont, hogy a MOB rendelte meg a dokumentum elkészítését.

Juszt László: végre egy megfontolandó ötlet Orbántól

"Azok a kormányzati tisztségviselők, bizottsági tagok, minisztériumi biztosok, akik az előterjesztésért felelősséget vállalnak, ajánlják fel jelzálogként személyes vagyonukat: öröklakásukat, nyaralójukat, autójukat, műtárgyaikat.

Borkai szabadulna a parasportelnöktől

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke "már nem tudja hatékonyan képviselni és hitelesen szolgálni" a szervezetet és a sportolókat.

Gömöri Zsolt mindent cáfol és a MOB-hoz fordul

Cáfolta a sajtóban ellene felhozott 15 vádpontot Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke. Az MPB-vezető keddi sajtótájékoztatóján közölte: a hecckampánnyal kapcsolatos dokumentumokat elküldik a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökének, és a sportállamtitkárság vezetésének is, június 19-re pedig rendkívüli...

Már egy forint se jár a drogozó kajakosoknak

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöksége azonnali hatállyal felfüggesztette a pozitív drogtesztet produkáló kajakos Csipes Tamara és Dombvári Bence mindennemű anyagi támogatását. A szervezet keddi ülésén Borkai Zsolt elnök felvetésére tárgyalta meg a két sportoló ügyét, s hozott határozatot.