molnár gyula

MSZP: Magyarország legnagyobb problémája az igazságtalanság

Molnár Gyula, az MSZP elnöke szerint Magyarországon ma a legnagyobb probléma az igazságtalanság, egyre többen élnek mélyszegénységben, miközben a kormány látványberuházásokra költi a pénzt.

Végleg vége az MSZP-nek? Kiborult a volt pártigazgató

Stratégia nélküli romba döntött közösségnek nevezi levelében az MSZP-t Velez Árpád, a párt korábbi igazgatója.

Ellenzéki "Mélytorok": megvan a miniszterelnök-jelölt!

" Mélytorok "-ra hivatkozva kiszivárgott a féltve őrzött baloldali ellenzék köreiben tényként számon tartott titok. Megvan a csodafegyver, sőt! Nem is egy, rögtön kettő. Amit két ember tud, az már nem titok – hungarikum

MSZP-s csörte: Molnár Gyula kipenderítette Nyakó Istvánt

Ki hitte volna, hogy a következmények nélküliség nihili állapotából is kirúgnak embereket?

Kirúgták az MSZP sajtófőnökét

Nyakó István a pereskedésbe torkollt MSZP-DK perpatvar áldozatául esett.

Az MSZP nem állít saját soraiból miniszterelnök-jelöltet

Az MSZP él és folytatja azt a munkát, amelyet Botka László volt miniszterelnök-jelölt vezetésével megkezdett – jelentette ki az ellenzéki párt elnöke szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.

TGM: Hallgatás

Az MSZP elnöke egyetlen szóval se említette, hogy mi lesz Botka programjával.

Molnár Gyula és az MSZP megint lebukott - hazudni csak rövid ideig kifizetődő

Molnár Gyula jelenlegi pártelnöknek pár nap alatt sikerült az MSZP -t és saját magát teljességgel elhitelteleníteni, lássuk be egyszerűen ennyi telt tőle, de a végeredmény siralmas.Kedden Lattmann Tamás, szerdán Tarjányi Péter állt ki a nyilvánosság elé történetével, amiből kiderült, hogy az MSZP-ben még annál is nagyobb a...

Bauer Tamás: Megalázó ajánlat

"Emlékszem még arra, amikor a DK delegációjának tagjaként az MSZP Jókai utcai székházában Mesterházy Attila megtette a maga ajánlatát.

Választási ígéret-cunami nyugdíjasoknak

Mai ismereteink szerint mit ígérnek a pártok a nyugdíjasoknak a jövő évi választásokra.

MSZP: A Fidesz úgy gondolja, Botkának nem kell élnie

Molnár Gyula elnök szerint a kormányzó hatalom újabb határponton lépett át.

MSZP, te csodás

Ugyanakkor maximálisan egyet tudok érteni Molnár Gyulával, de akár Botka Lászlóval is, abban, hogy „új baloldali politika kell”. Illetve kellene. Ezért is kifejezetten sajnálom, hogy nem került sor egy ezt lefedő pártprogram kialakítására, a kompromisszumos dűlőre jutásra ezzel kapcsolatban a szövetséges pártokkal. A személyes...

Molnár Gyula szerint a világ

Molnár Gyula olvasatában – így feltételezhetően a MSZP egészétől nem áll távol – az a “normális”, ha az állampolgár nem foglalkozik a világ dolgaival, egyedül akkor aktív, ha négyévente szavaznia kell.

Molnár Gyula: Nagy Imre a baloldal egyik legfontosabb történelmi szereplője – Videó!

Molnár Gyula, az MSZP elnöke a sajtótájékoztatón megemlékezett Nagy Imre és mártírtársainak 28 évvel ezelőtti újratemetéséről és Nagy Imre halálának 59-ik évfordulójáról is.

MSZP-elnök a Momentumnak: "Akkor ne zavargásszanak a mi pályánkon!"

Nekiment a Momentum az MSZP-nek pár napja, most a szocialisták elnöke szólt vissza a fiatal csapatnak, hogy ne zavargásszanak az ő pályájukon.

Molnár Gyula: Remény Magyarországnak

Olyan párttá teszem az MSZP-t, amely új reményt ad Magyarországnak.

Molnár Gyula szerint, Trianon sebeit csak az Európai Unió képes begyógyítani

A Trianon által okozott sebeket csak az Európai Unió képes meggyógyítani.

MSZP kongresszus: Botka Lászlót hivatalosan is miniszterelnök-jelöltnek választották

Az MSZP kongresszusa megválasztotta a párt miniszterelnök-jelöltjének Botka László szegedi polgármestert - jelentette be az ellenzéki párt elnöke szombaton Budapesten.

Miniszterelnök-jelöltet választ a május 27-ei MSZP-kongresszus

Az MSZP május 27-ei kongresszusa megválasztja a párt miniszterelnök-jelöltjét – jelentette be az ellenzéki párt elnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Így simítja el a korrupciót Molnár Gyula: „Tekintsük ezt lerendezettnek”

Az MSZP elnöke, Molnár Gyula még XI.

Botka: le kell és le is fogjuk váltani a Fideszt jövő tavasszal

Botka László szerint jövő áprilisban le kell váltaniuk és le is fogják váltani a Fideszt.

Az MSZP „évi fél stadion árából” ingyen akarja adni a gyógyszert a nyugdíjasoknak

Az MSZP vizsgálja, hogyan lehetne ingyenessé tenni a 65 év felettiek számára a háziorvosok által felírható gyógyszereket – közölte Molnár Gyula, a párt elnöke egy, az MSZP és több nyugdíjas szakszervezet által szervezett budapesti rendezvényen.Molnár Gyula azt mondta, ennek költsége számításaik szerint „akár 20 milliárd...

Országos kampányt indít az MSZP

Tegyünk igazságot! szlogennel országos politikai kampányt, országjárást indít az MSZP – jelentette be a párt elnöke és miniszterelnök-jelöltje csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

MSZP-elnök: Magyarországon ma nincs szabadság, egyenlőség és testvériség

Fáklyás felvonulással, vezető politikusainak beszédeivel ünnepelte 1848-49 forradalmát és szabadságharcát a Magyar Szocialista Párt (MSZP) Miskolcon kedden este. 

Az MSZP nagyon szeretné tudni, miről beszélt Orbán és Putyin

Molnár Gyula, az MSZP elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján felszólította Orbán Viktort, hogy tájékoztassa a közvéleményt, mi is hangzott el a Putyinnal zárt ajtók mögött tartott tárgyalásán.

Szövetség a Jobbikkal? Megszólalt az MSZP elnöke

Hibás elképzelésnek tartja Molnár Gyula azt, hogy pártjának a Jobbikkal kellene összefognia a Fidesz-KDNP-kormány leváltása érdekében.

Az MSZP támogatja Botka László miniszterelnök-jelöltségét is

Az MSZP vezetése támogatja Botka Lászlót is abban, hogy ő legyen 2018-ban a demokratikus ellenzék miniszterelnök-jelöltje.

Az MSZP szerint változást hoz 2018 a politikai életben

Az MSZP szerint a 2018-as választás változást hoz a magyar politikai életben – jelentette ki Molnár Gyula a párt országos választmányának ülése előtt tartott sajtótájékoztatóján szombaton Budapesten.

Miki-Lix

Amikor Joulupukki, az igazi Mikulás befejezte idei magyarországi küldetését, a tranzitban, miközben a repülőjére várt, véletlenül kirántott egy köteg kívánság levelet a zsebéből.