Ceglédi: ilyen Balaton-kampányra nem a szocialista párttól számítottam!

Üdítő színfoltja a dübörgő kampánydömpingnek, ha olyat lát a megcélzott szavazópolgár, ami nem gyűlölködésre, utálatra, kiközösítésre, elutasításra sarkall, hanem egy probléma megoldását célozza meg fogyasztható módon.

MSZP-elnök: Ha Molnár és Szakács a pártban marad, az veszélyeztette volna a kormányváltást

Gátat kellett vetni annak a folyamatnak, hogy egyesek nem az MSZP előválasztási stratégiáját tartották a legfontosabbnak, hanem a saját ambícióikat, ami ráadásul találkozott a DK ajánlatával – mondta Tóth Bertalan társelnök csütörtökön egy sajtóbeszélgetésen.

Molnár Gyula drámai interjúban gyakorlatilag hazugsággal vádolta meg Tóth Bertalant

Akart a fene DK-s lenni – így értékelte az elmúlt hetek fejleményeit Molnár Gyula volt MSZP-elnök, akinek párttagságát felfüggesztette pártja vezetése, mivel...

"Akart a fene DK-s lenni!" - Adtál-vették Molnár Gyulát, méghozzá a tudta nélkül! - Ez mégis kinek lehet az érdeke? Na ugye.....

Molnár Gyula drámai interjúban gyakorlatilag hazugsággal vádolta meg Tóth Bertalant.

Szanyi Tibor: politikai promiszkuitás- Molnár Gyula perspektivikus disszidálásáról

Szombat reggel robbant a hír, hogy az MSZP egyik ikonikus figurája, korábbi elnöke, mi több Újbuda több évtizedes politikai kulcsfigurája és sztárja Molnár Gyula a DK-MSZP-P közös színeiben fut neki a ….

Havas Henrik kontra ATV - a per folytatódik

2017-ben, miután megjelent Havas Henrik könyve Vona Gáborról, hirtelen előrukkolt valaki, miszerint a tévés újságíró zaklatta.

Új fejlemény az "Angyal ügyvédje" sztoriban

Mint arról beszámoltunk, az "Ördög ügyvédje" után felütötte fejét az "Angyal ügyvédje" is, aki belengette, hogy január 1-én nagy bejelentésre készül.

Újra üzent az Angyal ügyvédje: "Nem, nem Gréczy az"

Mint arról beszámoltunk, az Angyal ügyvédje blog első bejelentkezésében beígérte, hogy 2020. január elején nagy dobásra készül. Angyali pontosítás….

Bogdán László az Év Civil Polgármestere 2019-ben - a díjat Beer Miklós adja át

A díjat most alapítottál, ez után minden évben a Helyi Önkormányzatok Napja alkalmából az a polgármester kapja meg, aki az civilek véleménye szerint a legtöbbet tette a leghátrányosabb helyzetben, a társadalom peremén élők érdekében.

Puzsér a pálya széléről írt nyílt levelet....

Nyílt levelet intézett Molnár Zsolthoz a Puzsér Róberthez köthető Sétáló Budapest a Facebook-oldalán.

Molnár Gyula saját szakállára ígért 60 milliót a Liberálisoknak? - Városi Kurír

Sokat sejtető, hogy Molnár Gyulát pártja, az MSZP országos tanácsa elé citálta, akik kedden hallgatták meg a leköszönt pártelnöküket.

Molnár Csaba lemosta Hadházy Ákost

..."A DK alelnöke három, a vita szempontjából halálos találatot is bevitt. Elvileg bármelyiktől el lehetett vérezni, de így együtt végképp menthetetlenné tette az LMP társelnökét Az egyik, amikor Hadházy már be kellett hogy ismerje, fogalma sincs, kiket jelölt alkotmánybírónak, és azt ígérte, utána néz utólag... A másik,...

A Nézőpont kielemezte az MSZP-s tisztújítást: Gyurcsány

A Nézőpont Intézet legfrissebb elemzése szerint az MSZP hétvégi tisztújítása könnyen megpecsételheti a párt sorsát, az elnökjelöltek között ugyanis a szövetségesi politikájukban van a legnagyobb különbség. Az intézet úgy látja: az egyetlen igazi kérdés, hogy az MSZP mennyire tudja majd érvényesíteni érdekeit egy esetleges...

Molnár Piroska a nemzet színésze

Molnár Piroska Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt választották meg a nemzet színészei közé a közelmúltban elhunyt Komlós Juci helyére.

Molnár Ferenc

Molnár Ferenc (született Neumann Ferenc, Budapest, 1878. január 12. - New York, 1952. április 1.) író, újságíró volt.

Ponty most jut eszembe! - halas történetek recepttel

"In tertia aqua", azaz "átkozott a hal a harmadik vízben", tartja a régi latin mondás, melyről azt mondja a fáma, hogy valamelyik refektóriumban, barátok ebédlőjében keletkezhetett.

Molnár Csaba: nem lesz több privatizáció!

Hol tart az M4-es autópálya beruházása?