Hiller üzent azoknak, akik őt fideszesnek tartják

Az MSZP megerősítésén és társadalmi támogatottságának növelésén kíván dolgozni Hiller István, akit egyelőre nem a más pártokkal való esetleges választási együttműködés érdekel.

Nyakó István lesz az MSZP főkommunikátora

A Magyar Idők úgy tudja, Nyakó István lesz a Magyar Szocialista Párt kommunikációs igazgatója.

Benyalós interjút csinált Molnár Gyulával a Fidesz házi lapja

A kormány öleblapja, a Magyar Idők a szocialisták választmányi elnöke után az új elnökkel, Molnár Gyulával is interjút készített.

Így lehet elzavarni Orbánt 2018-ban az MSZP új elnöke szerint

Az MSZP szombaton megválasztott elnöke szerint a baloldali ellenzéki pártoknak az Orbán-kormány leváltása érdekében

Így "gratulált" a Fidesz az MSZP új elnökének

A Fidesz szerint az MSZP semmit sem tanult, mindegy, hogy ki a szocialista párt elnöke, ott folytatják, ahol abbahagyták.

Máris a választásokra koncentrál az MSZP új elnöke

Minden tartalmi, szervezeti és kommunikációs ügyet a 2018-as parlamenti választásoknak tervez alárendelni Molnár Gyula, az MSZP szombaton megválasztott új elnöke.

Molnár Gyulát választották meg az MSZP elnökének

Molnár Gyula volt fővárosi elnököt választotta meg az MSZP elnökének a párt szombati, zárt ajtók mögötti tisztújító kongresszusa.

Elnököt választ az MSZP: Tóbiás, Szanyi vagy Molnár?

Zárt ajtók mögött megkezdődött szombat délelőtt Budapesten az MSZP országos tisztújító kongresszusa, amelyen a küldöttek négy jelölt közül választják meg az ellenzéki párt következő elnökét.

Ocsmányul hamisított videó került ki a 888-ra

Ellenkező értelműre vágta Molnár Gyula szocialista önkormányzati képviselő szolnoki beszédét a Fidesz-közeli 888.hu portál – állítja az ellenzéki politikus Facebook-bejegyzésében.

Hoffmann Tamás kapanyele

A Kúria jogerősen felmentette Molnár Gyulát és Lakos Imrét a vád alól.

Újbudán Hoffmann Tamás a kapák ura

Tegyük fel, de tényleg csak tegyük fel, hogy valami ördögi machináció folytán Hoffmann Tamás elveszti a választásokat.

Felmentették Molnár Gyulát és Lakos Imrét

A Kúria jogerősen felmentette Molnár Gyula volt újbudai szocialista polgármestert és Lakos Imre volt szabaddemokrata alpolgármestert a hivatali visszaélés vádja alól kedden Budapesten.

Nagy Judit és Molnár Gyula tárlata a Vízivárosi Galériában

Kárpitok és grafikák címmel kiállítás nyílik Nagy Judit Munkácsy-díjas textilművész és Molnár Gyula Ferenczy Noémi-díjas grafikusművész munkáiból a Vízivárosi Galériában szerdán a Művészházaspárok a II.

A „Bajnai-gárda” felmentése lebénította a Fideszt

A kormánypárt felkészületlenségét egyébként jól mutatja a Fidesz honlapján megjelent hírek spektruma is.

Molnár: Meghurcolnak és alaptalanul gyanúsítanak

Molnár Gyula szerint az igazságszolgáltatás szakmaiságában vagy függetlenségében van ok kételkedni azután, hogy az elsőfokú felmentő ítéletet követően a Fővárosi Ítélőtábla szerdán másodfokon nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte hivatali visszaélés miatt.

DK: Gyalázat a Molnár Gyula és Lakos Imre elleni ítélet

A Demokratikus Koalíció (DK) "gyalázatosnak" tartja, hogy a másodfokú eljárás során szerdán nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték Molnár Gyula szocialista politikust, Újbuda korábbi polgármesterét és felfüggesztett szabadságvesztésre egykori helyettesét, a volt SZDSZ-es Lakos Imrét – közölte az ellenzéki párt...

Nyolc hónapot kapott az MSZP-s politikus

Hivatali visszaélés miatt Molnár Gyula szocialista politikust, volt XI. kerületi polgármestert nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre, Lakos Imre volt XI. kerületi szabad demokrata alpolgármestert hat hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla másodfokon szerdán.

Politika-e, ha Molnár Gyulát lecsukják?

Nem a rendőrség táltosodott meg.

Videó: Molnár Gyula bocsánatot is kért Carameltől, meg nem is

Cigányozásból és ducizásból showműsor lett Újbudán.

Holdrabló - Lábszagleves

Molnár Gyula jelenlegi humora közelebb áll a bunkósághoz, mint a vicchez.