Tudta? Mi voltunk a legesélyesebbek, mégis elszállt az oimpia - percről percre

Áttekinteni a helyzetet - ezt a feladatot adta hivatalos bejelentés szerint Orbán Viktor a főpolgármesternek.

Honfoglalás 2000: Gyanúsan gyorsan jöttek össze az aláírások, sok lehet köztük a hamis

Csalódott a putyinista és orbánista elkötelezettségéről elhíresült Honfoglalás 2000 Egyesület, amiért összegyűltek a szükséges aláírások az olimpiarendezésről szóló népszavazáshoz, viszont ők beleállnának az ügybe, és arra kérik a fővárost, számoltassák össze az aláírásokat, hátha csaltak a gyűjtögetők. A...

Nem ígér 2018-ra rendszerváltást a Momentum

A Momentum egyik célja volt, hogy ne legyen olimpia, a másik, hogy legyen az ügyről népszavazás – mondta Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom vezetője a HVG -nek adott interjújában, ennél merészebb ígéretekkel azonban úgy érzi, még nem állhatnak elő.

Tarlós reagált arra, hogy Kósa szerint az olimpia csak Budapest ügye

Kósa Lajos pár nappal ezelőtt azt mondta:

Stefka István: "ennyi hülye ember, aki önmaga ellen kampányol”

Kerekasztal-beszélgetést tartott a héten, még a NOlimpia-aláírások leadása előtt a Békemenetek hét szervezője (Bayer Zsolt, Fricz Tamás, Bencsik András, Széles Gábor, Csizmadia László, Dörner György és Stefka István), hogy megemlékezzenek az első Békemenet öt évvel ezelőtti elindításáról - tudta meg a 444.

Az egyik főszervező szerint az olimpia elleni aláírások miatt újra szükség lehet a Békemenetre

A szervezők a héten egy igazi all-star kerekasztal-beszélgetéssel emlékeztek meg arról, hogy öt évvel ezelőtt rajtolt el az első Békemenet. Az asztalnál ott ült Bayer Zsolt, Fricz Tamás, Bencsik András, Széles Gábor, Csizmadia László, Dörner György és Stefka István is. A rendezvény időpontjában Stefka még csak részeredményeket...

Mátyás Győző: Új esély

Igazi olimpiai rekord!

Tarlós: Elárulták az Ügyet

Tarlós is beszállt a budapesti olimpiai játékok kapcsán kialakult politikai licit végjátékába. Illetve, valószínű végjátékába. Ezúttal, ha nem is hazaárulózással, de majdnem. Biztos, ami biztos árulózta kicsit az ellenzéket. Talán egyfajta gesztusként Orbán felé. Elvégre főpolgármesternek lenni még mindig több pénzt hoz...

Budapest 2024: az aláírásgyűjtés miatt csökkent az ország esélye

A Budapest 2024 olimpiai pályázat vezetése szerint az olimpiaellenes aláírásgyűjtés hatására jelentősen csökkentek Magyarország esélyei arra, hogy ötkarikás játékokat rendezhessen.

Orbán Viktor kapott egy mattot

A világon senki nem gondolta, hogy egy ilyen témával ez tényleg sikerülni fog. Nem véletlenül nem volt még Budapesten helyi népszavazás semmiről. 138 ezer érvényes aláírást iszonyú nehéz összeszedni. Az csak mostanában derült ki, hogy az olimpiarendezés ügye remek témaválasztás volt egy feltörekvő ellenzéki pártnak.

Tízmilliárdok mehettek el eddig a budapesti olimpiára

Megpróbáltuk összeszedni, hogy eddig mennyit költhettek a budapesti olimpiára. Nem egyszerű, a kormány több csatornán folyatja a pénzt. A szervező cég.A Budapest 2024 Nonprofit Zrt. megkötött szerződéseinek értéke jelenleg 16,74 milliárd forint,írta az Index február elejei cikkében. Ez az összeg tartalmazza többek közt a 7,2...

Gulyás Gergely szerint az olimpiaellenes népszavazási kezdeményezés NEM DEMOKRATIKUS

Gulyás Gergely interjút adott a Mandinernek, és hosszan beszél az olimpiaellenes népszavazási kezdeményezésről is, amihez a Momentum Mozgalom épp pénteken adott le 266 ezer támogatói aláírást.

Kósa: Az olimpia nem az ország ügye

A Fidesz frakcióvezetője szerint az csak a fővárosra tartozik.

Akár az olimpiáról szóló döntés után is lehet a népszavazás

Ha megtámadják a begyűjtött aláírásszámokat, ha kifogást emelnek maga a kezdeményezés, vagy bármi ellen, vagy ha a Fidesz úgy dönt – akkor könnyen lehet, hogy csak az olimpiai helyszínről szóló döntés után írhatják ki a népszavazást. A 2024-es olimpia rendezéséről ugyanis szeptember 15-én dönt a NOB – olvasható az Index...

Elengedheti a Fidesz a budapesti olimpia ötletét

Úgy tűnik, a vártnál több aláírást szedett össze a Momentum Mozgalom az olimpiáról szóló budapesti népszavazás kiírásához, és ha ez tényleg beigazolódik, a Fidesz ugyanúgy visszatáncolhat a budapesti olimpiarendezés ötletétől, mint a vasárnapi boltzártól – értesült a Magyar Nemzet .

Széles Gábor lapjában tyúkmellűzéssel és okostelefonokkal érvelnek az olimpia mellett

Komoly űrt hagyott maga után a kormánypárti Magyar Hírlaptól a Magyar Időkhöz távozó Bayer Zsolt, amit Galsai Dániel próbált pótolni, természetesen az olimpiai népszavazásról írt publicisztikával.Galsai szerint a népszavazási kezdeményezés mögött álló Momentum Mozgalom elnöke, Fekete-Győr András egy „embernek látszó...

Hibátlan: az aláírásgyűjtés után a szervezők már leülnek vitatkozni az olimpiáról a Momentummal

Eddig bátran hárították a megkereséseket a Budapest 2024 támogatói.

Pénteken nagy bejelentést tesznek az olimpiás aláírásgyűjtők

Felpörgött a budapesti olimpiarendezés elleni aláírásgyűjtés, de csak pénteken derülhet ki, sikerült-e összeszedni elég aláírást a népszavazáshoz.

Olimpia: 23 ezer aláírást adott át az LMP a Momentumnak

23 ezer aláírást adott át vasárnap délután egykor az LMP a Nyugati aluljáróban a Momentum Mozgalomnak – olvasható a 24.hu cikkében.

Az újpesti piacon sem hagyták békén a Momentum aláírásgyűjtőit

Február 17-ig tart a 2024-es budapesti olimpiarendezés ellen elindított népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtése, az egészet kitaláló Momentum Mozgalom is egyre több helyen várja a szignókat. Akad, ahol nem örülnek nekik – mint ahogy az újpesti piacon a biztonsági őrök.

Olimpia: az LMP aláírásgyűjtőit igazoltatták a rendőrök

Az olimpiai népszavazás kiírásáért aláírásokat gyűjtő LMP-s aktivistákat igazoltattak a rendőrök csütörtökön délután Budapesten egy aluljáróban – olvasható a 444 cikkében.

Valami történik! (vagy nem)

A hétvégén lányom egyik barátnője FB-oldalán ”felütötte a fejét” egy bejegyzés arról, hogy írója házhoz megy, ha valaki valamiért képtelen eljutni egy hivatalos gyűjtőpontra, de szeretné támogatni a Momentum Mozgalom kezdeményezését az olimpiai-ellenes népszavazás kiírására.A mostanság dúló…

Szar-ügy!

Amióta a Momentum Mozgalom és néhány ellenzéki párt lelkes aktivistái gyűjtik az aláírásokat az olimpiai népszavazás megrendezéséért, a népszavazás ellenzői - nagy valószínűséggel kormánypárti civilek - egyre drasztikusabb lépésekre szánják el magukat.

Az Együtt szerint rendőrökkel és szippantós kocsival próbálták megakadályozni a 16. kerületben az olimpiás aláírásgyűjtést

A stand mellett hirtelen duguláselhárításra lett szükség, de a párt szerint az iszonyatos bűz ellenére is gyűltek az aláírások.

110 ezer aláírás gyűlt össze az olimpiás népszavazáshoz

A Momentum Mozgalom becslése szerint eddig kb. 110 ezer aláírás gyűlt össze az olimpiáról szóló népszavazás kiírásához, mondta Papp Gergő, a szervezet sajtóreferense az Indexnek .

A Demokrata újságírója mentálisan sérültnek tartja azokat, akik aláírják az olimpiaellenes népszavazási kezdeményezést

A jelenlegi Fidesz-kormány értékeit magáénak valló hetilap, a Demokrata egyik újságírója, Ungváry Zsolt az újság weblapján tegnap véleménycikket publikált Aláírók címmel.

Vasárnapra meglesz a 100 ezer aláírás a Momentum szerint

Vasárnapra meglesz a 100 ezer aláírása a Momentum Mozgalomnak, az olimpiáról szóló helyi népszavazás kiírásához 138 ezer hiteles aláírás kell. A mozgalom a gyűjtés félidejében jár.

Most kéne lendületet adni az olimpiaellenes mozgalomnak, különben elbukhatnak

Pénteken érkezik a feléhez az olimpiaellenes népszavazásért zajló aláírásgyűjtés, ám a lendület jelentősen lelassult. Ha nem sikerül felpörgetni az eseményeket, aligha gyűlik össze megfelelő számú szignó a népszavazáshoz – derül ki a Magyar Nemzet cikkéből.

Már nem kell sok, 100 ezer körül lehet az olimpiai aláírásgyűjtés szignóinak száma

Lelassult az olimpiáról szóló népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtésének üteme, félő, hogy így nem lesz meg a kellő 138 ezer szignó ahhoz, hogy Budapesten népszavazást kelljen kiírni a kérdésben – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

Medián: a budapestiek kétharmada nem támogatja az olimpiát

A Medián a HVG megrendelésére készített felmérést arról, hogy a budapesti lakosok hogy viszonyulnak a 2024-es olimpia kérdéséhez.