Április végén szobra lehet Széll Kálmánnak a róla elnevezett téren

Április végén lehet szobra a Széll Kálmán téren a névadó egykori miniszterelnöknek – a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésén hagyhatja jóvá a nyílt pályázaton nyertes alkotás felállítását.

"Ki a csöcs az a Nagy Imre?" – újra mozikban vetítik a Moszkva teret

A rendszerváltás utáni magyar film egyik nagy klasszikusát november 30-től lehet újra nagyvásznon megnézni.

Vitézy simföli Tarlóst

A Széll Kálmán tér – lánynevén: Moszkva, vagy méglányabbul: „emberpiac” – 2015 januárjában elkezdett és a mai napig teljesen be nem fejezett átfogó rekonstrukción esett-esik át.

Egyetlen napig sem járt a Moszkva téri óra

Hosszú hetek szenvedése után kedden írtuk meg a nagy hírt, hogy a messze földön híres magyar gógyi képes volt működésbe helyezni egy köztéri órát a Moszkva téren.

Csoda történt! Újra jár a Moszkva téri óra

Újra jár a Széll Kálmán (régebben: Moszkva) téri óra. A régen tapasztalt jelenségre az Index  hívta föl a figyelmet.

Megtörtént az elképzelhetetlen: javítják a Moszkva téri órát

Nincs már budapesti, aki ne értesült volna a Moszkva téri órák El Caminói vándorlásáról, oszlopra fel a lakosok, majd oszlopról le a hatóságok által.

Javítják az órát a Moszkva téren

Hetek óta nincs működő óra a Moszkva (azaz Széll Kálmán) téren – leszámítva a rengeteg, járókelők által kihelyezett időmérőt. Most viszont úgy tűnik, valami csoda folytán észbe kaptak az illetékesek, és nekikezdtek a javításnak.

Tömeges óra-kirakással folytatódik a Moszkva téri óraforradalom

Hogy eddig mi történt a Moszkva (azaz Széll Kálmán) téri digitális óra oszlopán, egyre nehezebb követni: még múlt héten ragasztott ki valaki egy működő faliórát, amit eltávolítottak, majd újabb időmérő szerkezetek – ezúttal már kettő – bukkantak fel , hétfőn azonban ezeket is eltüntették. Ami biztos, hogy a digitális...

Ismét működő órát ragasztottak ki a Moszkva térre

Még a múlt héten írtuk meg , hogy ismeretlen tettes működő órát ragasztott az időt rég nem mutató Moszkva (hivatalos nevén Széll Kálmán) téri – régóta össze-vissza járó, majd kikapcsolt – óra oszlopára.

Működő órát vitt a Moszkva térre egy ismeretlen tettes

Habár találkozási pontként legendás, köztudott, hogy a Moszkva (hivatalosan már Széll Kálmán) téri óra nem működik – írja a 444 .

Az egykori Moszkva téri hamburger

Van a Moszkva tér című filmnek egy igazán ikonikus jelenete, mikor is a buliból hazafelé ténfergő fiatalok megállnak a téren bedobni egy burgert.

Átadták a Széll Kálmán teret és a budai fonódót, ami a Bartók Béla úton meg is szakadt

Tarlós István főpolgármester elmondta, a tér átalakításakor az a cél vezérelte őket, hogy egy olyan európai színvonalú, modern közösségi teret, közlekedési csomópontot hozzanak létre, ahol "nemcsak átrohanni, de megpihenni, találkozni is lehet, és jó is" Mindeközben épp elkezdték feltúrni a Móricz Zsigmond körteret és a...

Megáért beszél: drónfelvételen a felújított Széll Kálmán tér

A mintegy 5,3 milliárd forintnyi fővárosi, kormányzati és uniós forrásból 400 nap alatt felújított téren a munkálatok május 10-én befejeződtek.

Hihetetlen, de igaz: befejeződött a Széll Kálmán tér felújítása

Befejeződött kedden Buda legforgalmasabb csomópontja, a Széll Kálmán tér rekonstrukciója.

Jön valaki a Moszkva tér felé?

Állunk a buszmegállóban, lehetünk vagy tízen.

VV Alekosz adta át a Moszkva teret

Nagy Alekoszt olyan sok randiemlék köti a budapesti Széll Kálmán térhez, hogy megunta a felújítás befejezésére való várakozást. Úgy döntött, előrébb hozza kedvenc metrómegállója átadását: ünnepélyes szónoklat és szalagátvágó ceremónia keretében felavatta a teret – számol be a Bors a hétvége eddigi legszürreálisabb...

Folytatódik a Széll Kálmán tér felújítása

Nagy erőkkel halad a Széll Kálmán tér újjáépítése, amely 2015 augusztusától új fázisába ér: a bontási és építési munkák már a tér teljes területére kiterjednek.

Megint borul a közlekedés a Széll Kálmán téren, parkolni viszont jól lehet a szomszédban

Vasárnaptól (05.31) megint változik a Széll Kálmán tér forgalmi rendje: elkészül a végleges útpálya a Krisztina körút Szilágyi Erzsébet fasor felé vezető oldalán, ezért a Szilágyi Erzsébet fasor–Krisztina körút–Széll Kálmán tér csomópontban az eredeti forgalmi renddel közel megegyező rend szerint lehet majd közlekedni,...

Elmúlt terek siratása

De hol a hawaii tó, kérdem, mert a tavalyi hó a kutyát sem érdekli, hol a Moszkva tér, Baross tér, Kálvin tér, Kossuth tér?

Így szűnik meg a Moszkva tér

Hatalmas átépítések zajlanak a Moszkva téren: fúrnak, faragnak, átépítenek.

Lehetnek még durva dolgok a föld alatt a Moszkva téren

Hetven évvel Budapest ostroma után is kerülhetnek még elő robbanótestek, lőszerek, és további emberi maradványok is a Széll Kálmán tér átépítésekor – ezt a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály osztályvezetője mondta egy interjújában. Maruzs Roland szerint ezért fontos, hogy ha...

Közlekedési változások hétfőtől a Széll Kálmán tér felújítása miatt

Kövesse nyomon a Szél Kálmán tér felújítását: 2015. február 16-ától 20-áig a Várfok utca és a Vérmező utca csomópontjában kisebb közműépítési munkákat végeznek.

Tarlós Moszkva téri levélkéje

elérve azt is, hogy mindazokat, akik különben minden hátsó gondolat nélkül viszonyultak Széll Kálmánhoz, azokat is besöpörje a neonácik zászlaja alá.

Nem akarnak Moszkva parkot a kőbányaiak

Rendkívüli ülésen utasította el hétfő reggel a kőbányai önkormányzat azt az ötletet, hogy a X. kerületi Óhegyi parkot Moszkva parkra neveznék át .

Simicskát gyalázza a BKV

Simicskát köröző plakátot jelentetett meg a BKV az egyik legforgalmasabb közlekedési csomóponton, a Moszkva téren, amely a fidesz-keresztségben a Széll Kálmán nevet kapta.

Levélke Orbán Viktorhoz

Újra Moszkva tér lesz a Széll Kálmán térből?

Moszkvai „Széll”

A mostani vezércikkben engedtessék meg nekem egy nüánsznyi magyar-orosz viszonyelemzés a jelenlegi –dilettáns- kormány által előidézett politikai helyzetben.

Képek: Tűzoltóautó és busz ütközött a Moszkva téren

A Moszkva téren egy megkülönböztető jelzést használó tűzoltóautó ütközött reggel egy menetrend szerint közlekedő Volánbusszal.

Pózolásnak, kurválkodásnak semmi jele

Túl vagyunk a negyedik MyMusic bulin is, melyen az eddigiekhez képest kicsit kevésbé telt meg az A38 állóhajó gyomra, de akik eljöttek remek zenéket hallgathattak.

Szenzációs változások a csütörtöki MyMusic-bulin!

Csütörtökön (azaz október 2-án) ismét hajóra száll a MyMusic partyszervíz.