Kósa Lajos szerint a munkavállalók érdeke, hogy a kormány 250-ről 400 órára növelje a kivethető túlórák számát

Hétfőn derül ki, hogy Parlament elé kerülhet-e a Kósa Lajos és Szatmáry Kristóf által benyújtott törvénymódosítás, ami alapjaiban változtatná meg a munkásokat érintő rendelkezéseket.

A fiatalokat is jobban bevonná a munkába a vállalkozásfejlesztési közalapítvány

A 15-24 éves korcsoportot is nagyobb számban vonnák be a munka világába.

Így lettünk Orbánék alatt a gazdasági kivándorlók országa

Több százezer magyar hagyta el az országot 2010 óta. Ha valami igazán tragikus a hazai gazdaság szempontjából, ez az. A kormány válaszlépései még ennél is tragikusabbra sikerültek.

Négy film, amit muszáj megnézi, ha állást keresünk!

Will Smith, Julia Roberts, Anne Hathaway és Robert De Niro is utat mutat az álláskeresőknek egy-egy megható vagy éppen vicces, de mindenképpen motiváló történetben.

Soha nem találtak még ilyen könnyen munkát a menekültek nálunk.

Menekültként talán soha ilyen könnyen nem lehetett munkát találni az országban – nyilatkozta Faragó Renáta, a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület munkatársa, a Hír TV Egyenesen című műsorában, ahol a szervezet Magyarországon élő menekülteknek szervezett balatoni kirándulása miatt készítettek vele interjút. (Az Abcúg...

Nincs elég gazdasági bevándorló Magyarországon

Nőtt a Magyarországon dolgozó külföldi munkavállalók száma, de nincsenek annyian, mint amennyit a munkaerőpiac fel tudna szívni – írta a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek felmérései alapján a Magyar Idők .

Bekeményít a Brexit: búcsút mondhatunk a brit munkáknak

Körvonalazódik, milyen feltételek mellett vállalhatnak munkát az uniós állampolgárok az Egyesült Királyságban a Brexit után – és nagyon úgy tűnik, a magyarok számára is meg vannak számlálva a szabad munkavállalás napjai az országban.

Munkásokat toboroz a magyar kormány Ukrajnában

82 millió forintból, a Nemzeti Foglalkoztatási Alap támogatásából jelennek meg a közeljövőben munkaerő-toborzó hirdetések Ukrajnában. A cél a hiányszakmák álláshelyeinek betöltése – olvasható a hvg.hu cikkében.

A rossz munkánál még a munkanélküliség is jobb

Téves az a gondolat, miszerint kizárólag az számít, hogy legyen munkánk. Erre jutottak ausztrál kutatók, akik 7 éven keresztül figyeltek 7000 résztvevőt – olvasható a nuus.hu -n.

Ugyanennyi pénzért se dolgoznék itthon újra

A nyugati határszél közelében élő magyarok elsősorban az itthoni fizetés többszöröséért járnak ki Ausztriába dolgozni, és bár az osztrákok korábban lenézték a magyar munkást, mostanra rájöttek, hogy dolgoztatni minket lehet. Aki tisztességgel végzi a munkáját, azt megbecsülik.

Már 400 ezren léphettek le külföldre dolgozni

„Az utóbbi bő évtized magyar kivándorlói az itthon élő népességnél átlagosan iskolázottabbak, fiatalabbak, többségében hajadonok, illetve nőtlenek” – derítették ki a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézetének munkatársai több adatforrás elemzése után – írja a Világgazdaság.

Nepálból jönnek a melósok?

Kiürült az ország: nemsokára azért vihetik el üzemüket egyes nagyvállalatok, mert nem találnak elég munkást. Tízezreknek lenne azonnal állás.

Schiffer: ez a politika elüldözi a fiatalokat

Az LMP frakcióvezetője szerint a kormány olyan pályára állította Magyarországot, ahol olcsó bérek vannak és a támogatásokkal a multicégeknek kedveznek, az ország egy összeszerelő üzemmé vált.

Még több magyar menekül külföldre

Jelentősen nőtt két év alatt azoknak a magyaroknak a száma, akik hivatalosan is Németországban, illetve Nagy-Britanniában vállalnak munkát – írja a Magyar Nemzet.

A stájer síterepek sürgősen várják a magyar munkaerőt

Az már teljesen megszokott, hogy egy ausztriai síelés alkalmával a szálláshelyen vagy a helyi hüttékben magyar alkalmazottakkal találkozunk. Évtizedekkel ezelőtt még erre csak a határhoz közel volt esélyünk, mára már szinte bárhol találkozhatunk egy osztrák síterepen dolgozó honfitársunkkal.

Sok magyar orvos eshet el az angliai munkától

A brit kormány tervei szerint a jövőben nem kaphatnak állást a szigetország közszolgáltatási rendszerében azok, akik nem beszélnek jól angolul.

Magyarországra már dolgozni sem jöhet be csak úgy akárki

Meghatározta a Magyarországon egyidejűleg foglalkoztatható harmadik országbeli – Európai Unión kívüli – állampolgárok legmagasabb létszámát a nemzetgazdasági miniszter a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent rendeletében. 

Százezren élnek itthon és dolgoznak külföldön

Százezren ingáznak hazájuk és külföldi munkahelyük között – derült ki a KSH adataiból, de azt nem tudják pontosan, hogy hányan dolgoznak a határainkon túl.

Elemzők: tovább növekedhet a foglalkoztatottság

Kitarthat a foglalkoztatottság növekedése az év végéig az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint, akik azt is megjegyezték, hogy a versenyszféra egyre jelentősebb mértékben járul hozzá a mutató javulásához.

164 ezerrel dolgoznak többen, mint az egy évvel ezelőtti időszakban

Május-júliusban 4 millió 127 ezer volt a foglalkoztatottak létszáma, 4,1 százalékkal, 164 ezerrel több, mint az előző év azonos időszakában. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 3,1 százalékponttal 61,8 százalékra emelkedett – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal szerdán.

Odacsapnak a németek az élősködő EU-s munkavállalóknak

Németországban elkészültek az uniós társállamokból érkező munkavállalókra vonatkozó szabályok szigorítását célzó javaslatok, és a kormány még augusztusban elindítja a reformokat – írta kedden a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

Már 600 ezer magyar dolgozik külföldön

Egy német cégalapítással foglalkozó szervezet összegzése szerint 580 ezer magyar dolgozott 2013 év végén különböző európai országokban. A kftkreator.hu becslése szerint idén szinte biztosan meghaladja a hatszázezret a hivatalosan is külföldön dolgozó és élő magyarok száma.

A magyar fiatalok közel fele vállalna külföldön munkát

Bár a 20-35 évesek többsége szerint soha nem volt még ilyen nagy a bizonytalanság és kiszolgáltatottság, több mint fele mégis itthon számít karrierre – derül ki a Bridge Budapest reprezentatív kutatásából. Összefoglalójában a Világgazdaság azt írja , a fiatalok pesszimisták és gyanakvók: szerintük leginkább a szerencsén és...

Döbbenetesen sok pénzt utalnak haza a külföldön dolgozó magyarok

Akár tízszeresét is megkereshetik hazai bérüknek a külföldön dolgozó magyarok, ez pedig mind többeket ösztönöz arra, hogy más országban próbáljanak szerencsét. A Penzcentrum.hu cikke szerint csak Németországból 96 milliárd forintot küldtek tavaly haza a magyarok.Az Aon Hewitt és az AIESEC által nemrégiben közösen publikált...

Egy magyar van csak a legjobb hazai munkahelyek 10-es listáján

Nyolcezer alkalmazottat kérdezett meg az Aon Hewitt és az AIESEC arról, hogyan érzik magukat a kizsákmányoló multiknál munkahelyükön. A kutatás eredménye a Forbes Magyarországban jelent meg. Lista:

Könnyebben juthatnak támogatáshoz a megváltozott munkaképességűek

Elfogadta a parlament hétfőn azt a törvényjavaslatot, amelynek alapján könnyebben juthatnak támogatáshoz a megváltozott munkaképességűek.

A férfiak még mindig egyenlőbbek, mint a nők

Gyakorta esik szó arról, hogy ugyanazzal a végzettséggel, ugyanazokkal a képességekkel egy nő szinte minden munkahelyen kevesebbet keres, mint egy férfi.

Megoldódott a Sydneyben dolgozó magyarok ügye

Az ausztrál építőipari szakszervezet és helyi magyarok segítségével sikerült megnyugtatóan rendezni azoknak a magyar szakmunkásoknak az ügyét, akik négy és fél hónapja méltatlan körülmények között dolgoztak egy sydneyi raktárbázis építésén – közölte az MTI-vel vasárnap a canberrai magyar nagykövet.

Bánják, hogy beengedték a magyarokat Nagy-Britanniába

Látványos hiba volt az EU-szabályok által lehetővé tett átmeneti korlátozások nélkül beengedni Nagy-Britanniába a közép- és kelet-európai új uniós tagállamok munkavállalóit – írta szerdán megjelent cikkében Jack Straw.

Miért megyünk el?

Napról napra egyre több magyar munkavállaló dönt úgy, hogy hazája helyett külföldön vállal munkát.