Vasali Zoltán: Ha bebizonyosodik, hogy bántalmazta Varga Juditot, azonnal vége Magyar Péter politikai karrierjének

A jelenlegi tudásunk szerint nincs megoldása a Varga-Magyar konfliktusnak a politológus szerint.

Magyar Péter leverte Orbánt

Több mint tízezerrel többen voltak a zászlóbontáson, mint a Nemzeti Múzeumnál

Magyar Péter: Nem ígérek örök életet és ingyen sört

A politikusi pályára lépő férfi azt is bejelentette ünnepi beszédében, hogy pártot alapít Talpra Magyarok Közössége néven.

Dobrev Klára nem mert kiállni az emberek elé, a Facebookon ünnepelte Március 15-ét

Nem a mai Magyarországért rántottak kardot a márciusi ifjak – jelentette ki Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője.

Hoppá! Ha ma lennének a választások, Magyar Péter bejutna a parlamentbe

A HVG megbízásából a Medián által elvégzett felmérés szerint továbbra is üstökösként száguld Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter exférje.

Lelki Békemenet háromezerért?

Egy Facebook-esemény szerint idén nem tartanak klasszikus Békemenetet a nemzeti ünnepen, helyette “lelki Békemenetet” szerveznek a Polgári Mulatóban az Astoriánál.

Hoppá! Nem lesz Békemenet március 15-én

Idén inkább a forradalom hőseire emlékeznek.

Nemzeti lidércnyomás...

Véget ért a nemzetünk ünnepe.

Kedves köszöntőt mondott a román miniszterelnök március 15. alkalmából

A romániai magyarok többletértéket jelentenek a társadalom számára.

Március 15 igaz története - Semmi legenda, csak a tények - Szijauram! - A szélső érték

Március 15. a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja, az 1848-49-es polgári forradalom és szabadságharc kezdete, amelynek célja a Habsburg-uralom megszüntetése.

Büszkén lobogó zászlót kaptak a magyarok a Google-től az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából

A DERÉK MATYAR FIRKÁSZI BAROMKODÁS ÚJABB ELKÉPESZTŐ GYÖNGYSZEME!!

Rengeteg lezárás lesz Budapesten március 15-én – mutatjuk a részleteket

Március 15-én a hagyományos állami és önkormányzati ünnepi műsorok miatt is lesz lezárás a fővárosban, de lesznek politikai rendezvények is, amik miatt nem lehet a megszokott módon közlekedni. A közösségi közlekedés járatait is érintik a lezárások.

Délig napos és szeles idő lesz az ünnepnapon, este pár helyen akár havazhat is

Estétől északnyugat felől egyre több helyen fordulhat elő csapadék, ami az Északi-középhegységben és a Nyírségben havas esőbe és havazásba is átfordulhat.

Görgey Artúr hosszú élete

Jászi Oszkár szerint „A Görgey elleni vádoló hadjárat meghamisította a históriát…

Vers a hétre – Jékely Zoltán: Márciusi hó

“Hull a márciusi hó gomolyogva, / s az ég felé lebeg érzelmesen; / mintha egyetlen, roppant sírhalomra / szállongna, hogy befedje csendesen.” Ezen a héten a 39 éve elhunyt Jékely Zoltán márciusi ifjakra emlékező gyönyörű versét ajánljuk.

Oltás, "ez most az a kard, amely fényesebb a láncnál' – Egységre és oltásra buzdít Varga Judit

Varga Judit igazságügyi miniszter, Facebook videóban buzdít oltakozásra és egységre minden magyart március 15. alkalmából – közölte a Blikk.hu.

Országszerte szalagokkal vonták be a szobrokat az egyetemi autonómia nevében – Fotók!

Budapesten, Debrecenben, Pécsen és Szegeden is nemzeti színű szalagokkal díszítették fel a szobrokat, ezzel is felhívták a figyelmet az egyetemi autonómia fontosságára – foglalta össze a 24.hu.

Semjén a "határon túli testvé­reinket" is a magyar készletből segítené oltani

Semjén Zsolt a Magyar Nemzetnek március 15. alkalmából adott interjút, ahol szó volt a brüsszeli cinizmusról, a támadó iszlámról és arról, hogy a határon túli magyarokat is segítenünk kell oltani – írja a 444.hu.

Széchenyi-díjat kapott Karikó Katalin és Merkely Béla

Magyarország köztársasági elnöke a nemzeti ünnep, március 15. alkalmából kitüntetéseket adományozott. A lista a Magyar Közlöny hétfői számában jelent meg – írja az MTI.

Orbán videón üzent: "nagyon remélem, hogy lesz mit örökül hagyni a gyermekeinknek"

Március 15-e és a járványkezelés kapcsán beszélt arról Facebook-oldalán a miniszterelnök, hogy az előző nemzedékek példája hogyan adhat erőt a következő nemzedékeknek.

Gyurcsány: tanítsátok meg a gyermekeiteket szabadnak lenni és küzdeni a hazáért

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kapcsán posztolt a DK elnöke Brüsszelből.

Vörösmarty Mihály életműve

„Fénnyel jársz egyedűl.

Táncsics Mihály története

“Ha a népnek természeti joga és szabadsága meg nincs, akármit mesterkélünk rajta, sohasem lesz, nem lehet azzá, amivé lennie kell vala” – írta Táncsics Mihály író, publicista, politikus, az 1848. március 15-i pesti forradalmi események szimbolikus alakja, akit a lelkes tömeg aznap szabadított ki a börtönből.

A Pilvax ifjai

Március 15-én a magyar szabadságharc kezdetét ünnepeljük.

Átadták a Kossuth-díjakat, ők részesültek a megtiszteltetésben

Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából Kossuth Nagydíjat adományozott az alábbiaknak:

Esős, szeles és hűvös időre kell készülni március 15-én

Esni is fog, hűvös is lesz, néhol széllökésekre is számítani kell az 1848. márciusi forradalom nagy emléknapján.

A DK tiltakozik az MTA kivéreztetése ellen

A Demokratikus Koalíció (DK) tiltakozik a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) "kivéreztetése" és a magyar tudományos hálózat szétverése ellen.

Itt hallgathatja élőben Orbán Viktor beszédét március 15-én

A Nemzeti Múzeum kertjében mond ünnepi beszédet Orbán Viktor miniszterelnök a március 15-ei nemzeti ünnepen, jövő pénteken – olvasható a kormány oldalán.

Nógrádi György szerint Orbán egy vátesz

Ő is sötét jövőt jósol a svéd példa alapján. Szerinte ott katasztrófát okozott a migráció. 

Orbán Viktor hiába fenyeget minket

Nem félünk. Kérdezni és közölni fogunk továbbra is.