Még több utcában kell fizetni a parkolásért Balatonfüreden

A felső városrészben eddig ingyenes volt a parkolás, de az önkormányzat úgy döntött, hogy bevonja a fizetős rendszerbe. A Kossuth Lajos-, a Mérleg-, a Siske-, a Dózsa György-, a Somogyi utca és az Alsó köz is a III. díjövezetbe kerül, ahol a munkanapokon 8-17 óra között kell fizetni a parkolásért.

Iszonyatos károk: mélygarázsban gyújtott fel egy luxusautót Budapesten

Egy kispesti bevásárlóközpont mélygarázsában múlt hétfőről keddre virradóra gyulladt ki egy kocsi, a kár több tízmillió forint.

Csak próbálják "a biztonság látszatát fenntartani" a Parlament mélygarázsánál

Kósa Lajos nagyon aggódott a Parlament mélygarázsának biztonsági rendszere miatt, az aggályok egy részét az Országgyűlési Őrség is osztotta.

EZ Park: Több mint 700 gyerekrajz érkezett a Varázslatos Parkolóház rajzversenyre

EZ Park garázshálózat.

Ezért érdemes volt bezárni: garázs épül a Vidám Park helyén

A Fővárosi Közgyűlés szerdán döntött arról, hogy 2019 végéig 5,7 milliárd forintos állami támogatásból megvalósítja a 700 férőhelyes Hermina Garázs projektet a 2013. szeptemberében bezárt Vidámpark helyén.

Új hétszáz férőhelyes parkolóház épülhet a Vidámpark helyén

A Fővárosi Közgyűlés jövő szerdán dönthet arról, hogy 2019 végéig 5,7 milliárd forintos állami támogatásból megvalósítja a 700 férőhelyes Hermina Garázs projektet a volt Vidámpark helyén.

265 férőhely: megújult az Örs vezér terén a P+R parkoló

Megújult az Örs vezér terén a P+R parkoló, a fejlesztés eredményeként 104-ről 265-re nőtt a parkolóhelyek száma - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal kedden az MTI-t. Az Örs vezér tere déli oldalán, a Fehér út mellett található autóbusz-végállomás mögötti, már meglévő P+R parkoló, valamint az attól déli irányban...

Parkolási Tippek #007 – Parkolj és kerékpározz!

Ha nem akarsz feleslegesen a dugóban várakozni, parkolj le az autóddal és válts kerékpárra!

Hamarosan a te autód is magának fogja keresni a parkolóhelyet

Maguktól fognak leparkolni hamarosan az autók, miután behajtottak a parkolólóházba vagy mélygarázsba.

Parkolási Tippek #002 – Évszakok

Tavasszal és ősszel az eső, télen a hó, nyáron pedig a fáról lehulló falevelek és egyéb csöpögő dolgok miatt kell többet mosatni az autót - kivéve annak, aki garázsban parkol.

Parkolási tippek #001 – A bejárat

Amikor a ház bejárata előtt parkolsz, nagyobb az esélye annak, hogy az autó megsérül: a lakók egy jelentős része ugyanis pont a bejárat előtt parkoló kocsi mellett szokott ki-be járkálni.

Indul a mélygarázs építése a Millenárison, jövő év végére lesz kész a park

A héten indul el a Millenáris Parkban a tervezett 500 férőhelyes mélygarázs építése, a kibővített és megújított park jövő év végére készülhet el. 

Fizetős lett a hódmezővásárhelyi mélygarázs, gyorsan ki is ürült

Korábban sokan használták autólerakatnak a parkolót, ami az ingyenessége miatt szinte mindig teljesen tele volt.

Így néz ki Balatonfüred 18 nappal az úszóvébé kezdete előtt

Bár alapvetően budapesti esemény, a vizes vébé nyílt vízi úszóversenyeinek, illetve a világbajnokságot követő masters vébé versenyeinek Balatonfüred is a gazdája lesz. Jutott is ide pénz a vizes vébé naponta növekvő, már a 130 milliárdot, az eredetileg tervezett költségvetés ötszörösét is meghaladó költségvetéséből,...

Így épített láthatatlan garázst az Audijának egy férfi +Videó

Hollandiában is szigorúak az építési szabályok, nem lehet csak úgy garázst építeni.

Munkák a parkolóban: akkor mutatjuk, hogy kell felfesteni a csíkokat

Így kell festeni a parkolót!

Nem épül meg a mélygarázs a Közlekedési Múzeum alatt

A kormány döntése értelmében nem épül mélygarázs a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum alatt, a járművek kiállítására egy új múzeumi területet hoznak létre a Városligeten kívül. 

A Q-Park parkolóházait is megbénította a WannaCry zsarolóvírus

Németországban a Q-park exkluzív parkolási szolgáltató cég parkolóházait bénított meg a WannaCry zsarolóvírus, amelyről még mindig nem tudni biztosan, hogyan terjedt el ilyen gyorsan.

Hét tipp az okos parkolási rendszerek fejlesztéséhez

A belvárosi területeken még mindig jelentős probléma a parkolóhelyhiány, pedig a parkolóházakban sokszor vannak még szép számmal üres parkolóhelyek, az üzemeltetők, pedig tárt karokkal várják / várnák az autósokat - írta a SmartParking.hu

A hat legsúlyosabb vezetési hiba parkolóüzemeltető cégeknél

Az itt bemutatott hiányosságok legfontosabb üzenete, hogy miattuk a közcélú garázsok jelentős mértékű bevételektől esnek el, ez pedig kockára teszik a megtérülésüket.

Ezek kellenek egy mélygarázsprojekt sikeréhez

A parkolóházak és mélygarázsok építése befektetői körökben az utóbbi időben nem tartozott kimondottan a slágertémák közé.

Riksát loptak egy terézvárosi mélygarázsból – videó

A terézvárosi rendőrök keresik azt a férfit és nőt, akik egy mélygarázsból loptak.

Ötszörös árat fizetett az állam egy mélygarázsért egy titokzatos cégnek

A jelek szerint bomba üzletet csinált egy luxemburgi tulajdonú magáncég, amely értesüléseink szerint körülbelül ötszörös áron adta tovább a magyar államnak a budapesti Pollack Mihály téri mélygarázst, mint amennyiért maga hozzájutott – írja a Magyar Nemzet .

Épülő mélygarázsba dőlt egy lakóépület Debrecenben

Épülő mélygarázsba dőlt egy lakóépület Debrecen belvárosában a Hunyadi utcán, senki nem sérült meg – közölte a hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgatóság megbízott szóvivője vasárnap az MTI-vel.

Megverték G. Fodor Gábort

Egy III. kerületi bevásárlóközpont mélygarázsában megverték G. Fodor Gábort, a Századvég igazgatóját, a 888.hu főszerkesztőjét – írja a hvg.hu .

Budavári projektinfo: Lázár János a Budavári Önkormányzat ülésén beszélt a fejlesztésekről

Nagy Gábor Tamás (Fidesz-KDNP) közölte: mintegy két hónappal ezelőtt hívta meg a minisztert, hogy tartson tájékoztatót a képviselő-testület ülésén a fejlesztési tervekről, a Miniszterelnökségnek az egykori karmelita kolostorba költöztetésére és két tárca Várba helyezésére vonatkozó elgondolásokról.

Liget Budapest: elektromos busz és mélygarázs tervekről is beszélt Baán László az M1-en

A parkrehabilitációs pályázat díjazott terveinek legjobb elemeiből nagyjából egy év múlva alakulhat ki a Városliget végső rendezési terve - mondta el a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa, Baán László az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

Egyre népszerűbb parkolóházban koncertet rendezni, most épp David Bowie est lesz

A januárban elhunyt David Bowie brit rockzenészre és Pierre Boulez francia karmesterre, zeneszerzőre emlékezik a BBC Proms idei koncertsorozata, amely 122 éves történetében először kilép a Royal Albert Hall falai közül, és más helyszínek mellett egy londoni parkolóházban is...

Bunkó parkolás az IKEA parkolójában

Az ilyen parkolások csak erősítik a sztereotípiákat a terepjárós sofőrökről.