Pöttyös Panni mögé rejtőzött Szepes Mária

„Pöttyös Pannit nem csak azért hívták Pöttyös Panninak, mert a nagymamája mindig pirospöttyös ruhába öltöztette.” 115 éve, 1908. december 14-én született Szepes Mária író és idén 70 éve indultak el Pöttyös Panni kalandjai.

Tóth Krisztina: A lány, aki nem beszélt

„Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy cigány asszony, aki az emberével lakott kint az erdőn.” Tóth Krisztina meséjében különös módon fonódik össze egy teknőben született lány, a szülei és három testvér története.

Fekete István: A koppányi aga testamentuma

„Fogd meg a földet, mert az az ország.” Az idén 53 éve elhunyt Fekete István, József Attila-díjas író műveit mindannyian szívünkbe zártuk.

Kormos István, Vackor atyja

„Nekem minden nap ünnep.

Kertész Erzsébet: Szendrey Júlia

“Szóljon már, Júlia, mondjon csak egy szót, mondja, hogy…

Kortársak: Bálint Ágnes és Szabó Magda

Idén két nagy jelentőségű 20. századi író, Bálint Ágnes és Szabó Magda kiemelt születésnapját is ünnepeltük.

Bálint Ágnes 100

“Amit az ember gyerekkorában megtanult, azt nemigen felejti el.

Vers a hétre – Janikovszky Éva: Ha én felnőtt lennék

“Nem tudom, miért van az, hogy a felnőtt csak akkor igazán boldog, ha a gyerek jól viseli magát.

Janikovszky Éva 95 éves lenne

2021. április 23-án született 95 éve Janikovszky Éva Kossuth- és József Attila-díjas író, aki 1964 és 1987 között a Móra Kiadó főszerkesztője volt.

Romhányi József 100

Sziporkázó szellemesség, hihetetlen nyelvi lelemény és összetéveszthetetlen zeneiség jellemezte munkáit.

Titkos kalendárium Fekete Istvánnal

Fekete István születésének 120. évfordulója alkalmából Titkos kalendárium címmel vándorkiállítást indított útjára a Móra Könyvkiadó.

Nemes Nagy Ágnes: Nyúlanyó húsvétja

Nemes Nagy Ágnes Nyúlanyó húsvétja című húsvéti versében, amit Reich Károly illusztrált egy kis csavarral minden megtalálható, ami a tavaszi ünnep hagyományainak ismérve: „Mondja Évi: Jaj, a bárkán / Elment már a Nyúl, a Bárány, / de a tojás, nagy halom, / itt maradt az asztalon, / kidíszítve teli tállal / tulipiros...

Fekete István: Jó lenne hinni

Bogáncs, Tüskevár, Téli berek, Hú, Vuk, Kittenberger Kálmán élete és sorolhatnánk.

Líra-Móra lesz az Alexandra könyvesboltokból

Összesen 24 egykori Alexandra könyvesbolt helyén nyit Líra-Móra könyvesbolt néven új üzletet április végéig a Janikovszky és Kolosi Kft., az üzemeltető kedden az utolsó szükséges szerződéseket is aláírta az üzlethelyiségek bérbeadóival.

“A remény nem törött szárnyú madár”

Bogáncs, Lutra, Kele, Köd, Vuk, Téli berek vagy Tüskevár?

Gőgös Gúnár Gedeon és barátai

"A szeretet nem jégkrém, amit az ember betesz a frizsiderbe.

Janikovszky Éva: De szép az élet!

“Életem legnagyobb elismerése az volt, amikor egy kislány megkérdezte tőlem: Éva néni, hogy tetszett arra rájönni, hogy a gyerekek csak kicsik, de nem buták?” 90 éve született Janikovszky Éva, az összetéveszthetetlen humorú, sajátos látásmódú Kossuth- és József Attila-díjas író, a gyermek- és ifjúsági irodalom kiváló

65 éves a Móra Kiadó

Móra Kiadónál jelentek meg a hazai és nemzetközi gyermekirodalom jelentős szereplőinek művei, mint Weöres Sándor, Gazdag Erzsi, Móra Ferenc, Zelk Zoltán, Romhányi József, Janikovszky Éva, Lázár Ervin, Szabó Magda, Marék Veronika, Békés Pál, Fekete István.

Réber László műtermében

Réber László kétszeres Munkácsy Mihály-díjas grafikusművész és könyvillusztrátor 95 éve született.

A lemez két oldala

Janikovszky Éva író, költő, szerkesztő, Kossuth-díjas gyermek- és ifjúsági könyvek írója ma lenne 89 éves.

“Csíkos könyvekben” mesélte el

“De ahogy egyszer egy lektorom mondta: „Vannak magánál jobb írók, ez nem kétséges.

Újraélednek Lázár Ervin meséi

Ki ne ismerné Dömdödömöt, Aromót, Mikkamakkát, Ló Szerafint vagy éppen Bruckner Szigfridet?

A világ legkedvesebb doktorbácsija

Kedves mai, tegnapi és tegnapelőtti gyermekek- kezdte beszédét Janikovszky János, a Móra Kiadó elnök-vezérigazgatója kedden délelőtt az MTVA épületében megtartott sajtótájékoztatón. A sajtótájékoztató apropója “Az év orvosai – gyermekszemmel” nyílt kiállítás, amely a tavaly első alkalommal megrendezett Astellas...