Búcsúzik az Árvácska a Radnótitól

„Igen késő volt, mikor rájöttem, hogy voltaképpen csak azt lehet leírni, ami fáj.

Rózsahegyi Kálmánt mindenki kedvelte

Rózsahegyi Kálmán, színész, pedagógus a realista színjátszás feltétlen híve volt.

Vers a hétre – Móricz Zsigmond: Regényfolytatás

“A halmok, rónák, a komor tanyák / ködén a Jóság napfénye tüz át.

Móricz Zsigmond: Krúdy elaludt

“A második énje, aki helyette bolyongott e földi téreken, s ő szerette, hogy oly hűséges hozzá s mindig, mindenhová elkíséri.

Móricz Zsigmond: Osvát Ernő

“Mi volt ő nekünk?

Schöpflin Aladár, az irodalomkritikus

“Mint vendég lépett be a Nyugatba, s aztán mindegyre nélkülözhetetlenebbé vált számunkra, akiket fűtött az elégedetlenség, és lelkesítettek hivatásunk lehetőségei” – írta Kassák Lajos a 20. századi magyar kritika és irodalomtörténet-írás kiemelkedő alakjáról, Schöpflin Aladárról.

Móricz Zsigmond szerkesztő úr lánya: Virág

“Élni jó, minél tovább, de úgy, hogy az élet tevékenységben villanjon el.” Móricz Virág filmes segédrendező és írónő, a Nyugat titkára együtt dolgozott szeretett apjával, aki egész életében támogatta írói munkájában.

Móricz Zsigmond: Vallomás és könny az élet csúcsán

"Ennyire nincs ítélete az írónak önnönmagáról?

"Szeretném magát imádni"

“Valami képtelenül torz kavargás van bennem…

Móricz Zsigmond levese

"lyen levest, barátom, ilyet nem lehet kapni semmiféle helyen ez világon, csak éppen itt, ahol vagyunk."

Móricz Zsigmond: Ady Endre napja

Elmondom az Ady Endrével való együttlétem perceit.

Móricz Zsigmond világa

"Nincs itten semmi baj ebben az országban: csak a politika…"

Móricz Zsigmond: Asszonyokkal nem lehet vitázni

"Kedves ​hely az utca szöglete naplopóknak és az élet tanulmányozóinak."

Vers a hétre – Móricz Zsigmond: Csodálkozás

“Nem tudom megérteni; hogy hogyan lehet valaki, / aki engem meg nem ért.” Ezen a héten Móricz Zsigmond születésének 137. évfordulója alkalmából az író-költő egyik gyönyörű vallomását ajánlja a cultura.hu. Ez a vallomás egyszerre szól a magánéletben felmerülő kérdésekről és a világgal való kapcsolatról.

“Mindig is szerettem volna játékfilmet készíteni a Barbárokból”

A fekete bojtár egy izgalmas történet az igazságról, becsületről, kitartástól, a szerelem és a költészet erejéről.

Faludy földgömbje Kaffka Margit asztalán - A Petőfi Irodalmi Múzeum kiállítása tényleg bejött

A PIM Ez bejött! - Új szerzemények A-tól Z-ig című tárlatán 2015 decembere óta láthatunk egybegyűjtve 10 nagy írói hagyatékból származó relikviákat, sőt: több mint 500 irodalmi emlék mellet még a muzeológusi munka rejtelmeibe is bekukucskálhatunk.

Móricz Zsigmond: A sasfiók

“Párizsban mindenki jól érzi magát, mert Párizs az emberiség városa!” Móricz Zsigmond A sasfiók című novellája 1911-ben jelent meg a Nyugatban.

Vers a hétre – Móricz Zsigmond: Csak megmaradni

"A semmibe lezuhanónak / mit ér a csillagok zenéje, / mit ér a rét híme, / az erdők állata," Ezen a héten Móricz Zsigmond születésének 136. évfordulóját ünnepelve az író egyik kivételesen elgondolkodtató versét ajánlja a Cultura.hu.

Pillangó premier a színpadon

Móricz Zsigmond Pillangó című regényét állították színpadra a nyíregyházi teátrumban. A szerelmi idill egy fiatal pár küzdelmét mutatja be, akiket a szülők tiltanak egymástól, mert mindketten szegények, és a saját gyermekének mindkét édesanya módos párt szeretne. A Pillangó című előadást Szabó K. István rendezte. A...

Boldog Óra Nyíregyházán

Hogyan tudjuk jóvá tenni régen elkövetett bűneinket? És hogyan tudunk sorsunkat bátran felvállalva szabadon és boldogan élni? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Vörös István Boldog Óra című darabja, amelyet a Baltazár Színház előadásában láthat a nyíregyházi közönség.

A Légy jó mindhalálig sikere

85 éve, 1929. november 29-én a budapesti Nemzeti Színház bemutatta Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című művét.

Írók a vásznon

A 87 éve elhunyt Rippl-Rónai József művészetének legfőbb pártolói a Nyugat íróinak köréből kerültek ki, a támogatást portrékkal hálálta meg a festő.

Móricz Virág története

"A Virág könyve igen érdekes dologra figyelmeztet.

Móricz Zsigmond közelről

Sárarany, Légy jó mindhalálig, Barbárok, Rokonok, Úri muri.

Feketekávét Móricztól

Számtalan cikket találni az interneten és egyéb magazinokban, melyek úgy kezdődnek: “nincs jobb dolog a világon, mint egy csésze finom kávéval kezdeni a napot”. A kontrollált kávéfogyasztás egészséges.

Móricz múzsájának lenni

“Mikor legelőször megláttam, már úgy tűnt fel előttem, mint a szerelem csillaga.

70 éve halt meg Móricz Zsigmond

Móricz Zsigmond [1879-1942] realista / népi íróként lett ismert, sikeres – és a hölgyek is igencsak kedvelték.

Móricz Zsigmond - Naplók 1924-1925

A 81. Ünnepi Könyvhétre megjelent