Műtik, felmondta a halotti beszédét Terry Black

Heteken belül műtőasztalra fekszik, de rossz állapota, súlyos betegségei miatt belehalhat a műtétbe Terry Black- írja a Bors .

Íme a világ első átültetett koponyájú embere

A világ első részleges koponyacsont- és fejbőrátültetését hajtották végre Texasban. A maga nemében első transzplantációt houstoni egyetemi klinikák orvosai végezték el Jim Boysen, 55 éves szoftverfejlesztő rák okozta súlyos fejsebének kezelésére. 

Csoda, hogy él – gyerekfej méretű daganat feszítette szét Brigitta méhét

Csak a csoda mentheti meg R. Brigitta életét, igaz az orvosok szerint már az is csodaszámba megy, hogy még életben van – írja a Blikk .

Csúnyán beleszaladtak, nem is műtötték meg Sebestyén Balázst

Címlapon harsogta a Blikk péntek reggel, hogy egy otthoni baleset után megműtötték Sebestyén Balázst. 

Egy helyett két veséjét műtötték ki a kislánynak

Egy kislányt Delhi egyik legpatinásabb kórházában operálták, ahol a bal veséjét kellett volna eltávolítani még márciusban. A műtét után néhány nappal elviselhetetlen fájdalmakra panaszkodott, csak ezek után derült ki, hogy egyik veséje sincs meg.

Így csökkentené a kormány a műtéti várólistát

Jelentősen csökkenhet a nagyműtétek előtti várakozási idő, miután elfogadta a kormány a várólista-csökkentési program tényleges szabályairól is szóló kormányrendeletet – mondta Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Így cselezheti ki a hosszú műtéti várólistát

A magyar betegek inkább kivárják a hosszú várólistát és nem mennek másik kórházba, noha erre volna lehetőségük – számolt be az RTL Klub Híradója.

Van olyan beteg, akinek csak 2021-re jut műtéti időpont

Megint hosszúak a várólisták az egészségbiztosító adatai alapján. Egy térprotézisre átlagosan 710 napot kell várni, de van olyan beteg az egri kórházban, akinek csak 2021 novemberére jutott időpont – derült ki az RTL Klub híradójából.

Ötmilliárd ember nem jut biztonságos sebészi ellátáshoz

Ötmilliárd ember, a föld népességének kétharmada nem jut biztonságos és megfizethető sebészi ellátáshoz, ez a korábban becsült szám több mint kétszerese.

Melle után petefészkét is eltávolíttatta Angelina Jolie

Eltávolították Angelina Jolie amerikai filmsztár petefészkeit és petevezetékeit.

OEP: sikeresen elindult a várólista-csökkentési program

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) a várólisták csökkentésére egymilliárd forintot már kifizetett az egészségügyi intézményeknek, ennek révén már több mint háromszáz műtétet el is végeztek.

Esztétikai beavatkozások

Ma már nagyon sok velünk született, vagy idővel kialakuló „rendellenesség” korrigálható, javítható.

Tizenkét kilós daganatot operáltak ki egy betegből

Tizenkét kilogrammos daganatot távolítottak el egy 78 éves, veserákos férfi testéből az Országos Onkológiai Intézetben. Az életmentő műtét jól sikerül, a beteg otthonában lábadozik.

Plasztikai műtét után gyógyuljon oxigénnel

A hiperbár oxigénterápia nemcsak felgyorsítja a plasztikai beavatkozások utáni felépülési időt, de segít a mellékhatások – például a fertőzések – elkerülésében, és az eredmény tökéletessé tételében is.

Infarktussal műtötték Hajdú B. Istvánt

Hajdú B. István, az egyik legnépszerűbb tévés sportriporter pénteken szívizominfarktust kapott futballozás közben – írja a Bors .

Közel 40 millió euróból, 25 ezer négyzetméteren, 600 fős személyzettel működik majd az új, innovatív magyar magánkórház

A tervek szerint 2015 elején nyitja meg kapuit a tisztán magántőkéből finanszírozott, ultramodern egészségügyi központ, a Duna Medical Center (DMC).

"Egy óriás daganat voltam"

Megszólalt az asszony, aki nemrég 65 kilósan feküdt műtőasztalra és 40 kiló lett az operáció végére.

A sebészek 12 darab aranyat találtak a férfi gyomrában

A 63 éves indiai üzletember annyit mondott az orvosoknak, hogy felhajtott egy pohár vizet, miután összekülönbözött a feleségével. Hasi panaszai voltak, ezért az orvosok megvizsgálták, de mivel semmi különöset vagy szokatlant nem említette a férfi, egy ideig nem gyanakodtak nagyobb bajra.

Újabb műtét? De most mijét fogja levetetni Angelina Jolie?

A tavaly elvégeztetett dupla masztektómia után újra mellrák megelőző beavatkozás vár Angelina Jolie-ra.

A kezére varrták a lábát, hogy megmentsék

Ian tíz éve küzdött egy agresszív tumorral, ami a teljes bal medencecsontjának környékét megtámadta és semmilyen kezelésre nem reagált. Ian végre leküzdötte a tumort.

Fogakat találtak egy csecsemő agydaganatában

A betegség nagyon ritkán fordul elő, ilyen elváltozással ennél a daganatnál pedig korábban valószínűleg senki sem találkozott.

Négymillió forintjába került, hogy úgy nézzen ki, mint az ördög

A 43 éves Diablo Delenfer az Egyesült Királyságban él, és megszállottja annak, hogy teljesen úgy nézzen ki, mint az ördög.

15 ezer euróért akar mesterséges szembeültetést egy ukrán képviselő

Olekszandr Pabat, a kijevi városi tanács képviselője - aki egy évvel ezelőtt tűzijáték robbanás során elvesztette bal szemének látását -, ismét Münchenbe utazik, hogy állapotáról orvosokkal konzultáljon.

Schumacher állapota kritikus

A hétszeres világbajnok Michael Schumacher a komoly balesetet szenvedett tegnap, síelés közben, Franciaországban.

Fél arcába került az élete

Az egykor makulátlan arcú Raymond Martinnak egy nap komoly döntést kellett meghoznia: vagy eltávolíttatja arcának nagy részét, vagy pedig meghal!

Hivatalos: Räikkönen szezonjának vége!

A finn kihagyja a hátralévő futamokat.

Életveszélyes állapotban az FTC súlyosan szívbeteg futballistája az éjszakai műtét után is

Akeem Adams, a Ferencvárosi Torna Club 22 éves játékosán az éjszaka folyamán életmentő műtétet hajtottak végre.

A kép, amely megrázza a világot: Angelina Jolie mellek nélkül

Egy svéd festőművész vászonra tette a kettős emlőeltávolításon átesett színésznőt, félmeztelenül.

Nyolc hónapig állt a farka egy műtét után

Az egykori kamionsofőr borzasztó története 2009-ben kezdődött, amikor műtéti beavatkozásra volt szüksége.

Levágott melleivel sokkolt egy topmodell

Calire Farwell, a ’90-es években híres brit topmodell ugyanannak a műtéti eljárásnak vetette alá magát, mint Angelina Jolie, annak érdekében, hogy csökkentse a mellrák kialakulásának veszélyét.