népszavazás

Már gyűjtik az aláírásokat a mobilgátas népszavazáshoz

Megkezdődött az aláírások gyűjtése a római-parti mobilgát megépítésével kapcsolatos, az Együtt és a Párbeszéd által közösen kezdeményezett fővárosi helyi népszavazás kiírása érdekében hétfőn Budapesten.

Magyarország beszállt volna a téli olimpiába, de a népszavazás azt is elkaszálta

Hát sehol sem értik az emberek, hogy mi a jó nekik?

Burkatilalomról szavaznak Svájcban is

Miután összegyűlt a szükséges 100 ezer szavazat a szélsőjobboldali csoportok támogatásával, referendumot írnak ki az iszlám fejkendő viseletének betiltásáról Svájcban.

Az LMP népszavazást kezdeményez Paks III. ügyében

Az LMP szerint az atomenergia hazai használatáról csak a magyar emberek dönthetnek, ezért a párt a tervezett "Paks III." projekt kapcsán is népszavazási kérdéseket nyújtott be pénteken – közölte Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja.

Tiroli népszavazás a 2026-os olimpia rendezéséről

Innsbruck lehetne az első város, ahol három téli olimpiát is rendeztek.

Nem lehet népszavazást tartani Polt Péterről

Hét kérdést kaszált el a választási bizottság, amelynek elnöke egyebek mellett a jóhiszeműséget emlegette.

Népszavazási kérdésekkel sorozzák Polt Pétert

Az Orbán család gazdagodása és az adóhatóság is Vágó Gábor és a Momentum célkeresztjében.

Közgyűlés: továbbra is a Római-part letarolása a cél

A testület nem támogatta a Lányi András író, filozófus által készített, a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmére vonatkozó, a római-parti tervezett védmű part menti változatát ellenző javaslatot , és kimondta azt is, hogy változatlanul fenntartja a korábbi, a part menti nyomvonalat támogató határozatát.

Katalán függetlenség: 400 spanyol jogtudós szerint nincs nemzetközi jogalapja

400 spanyol jogtudós dugta össze a fejét, szerintük nincs nemzetközi jogalapja a katalán függetlenségi népszavazásnak, azt csak gyarmatosított területek esetén lehetne alkalmazni.

Kellene egy második vágány a koperi kikötőig – de érvénytelen lett a népszavazás

Érvénytelen lett a Koper-Divaca közti vasútvonal 27 kilométere szakaszára tervezett második vágány építésére kiírt népszavazás.

Katalóniában is készülnek a függetlenségre

Október elsején akarják megtartani Katalóniában a függetlenségről szóló népszavazást, amit a spanyol kormány minden eszközzel megpróbál megakadályozni. A baszkok szerint konföderatív állammá kell átszervezni Spanyolországot.

Hatalom- és kleptomániás miniszterelnökök kiszűréséhez terjesztett be népszavazási kezdeményezést Vágó Gábor

A Korrupcióellenes Szövetség titkára 9 újabb korrupcióellenes népszavazási kezdeményezést nyújtott be. Kérdés, a Fidesz ezeket is inkább megtörvényhozza-e, hogy elkerülje a népszavazást.

Újabb korrupcióellenes népszavazási kezdeményezéseket nyújtott be Vágó Gábor

Kilenc újabb, a korrupció visszaszorítását célzó népszavazási kezdeményezést nyújtott be szerdán Vágó Gábor, a Korrupcióellenes Szövetség titkára.

Tarlós hajlandó a közgyűlés előtt felvetni a római-parti népszavazás kérdését

Tarlós István a népszavazás lehetőségét hajlandó felvetni a Fővárosi Közgyűlésben a római-parti védmű ügyében, de az álláspontján nem változtat.

Kétszázezer aláírást ígért a Momentum Vágó Gábornak

Az ex-LMP-s a korrupciós ügyek hosszabb elévülési idejéről szóló népszavazáshoz gyűjt aláírást.

Nem lehet népszavazást tartani a kannabiszról és az euróról

A Nemzeti Választási Bizottság elkaszálta a kannabisz legalizálását és az euró bevezetését célzó népszavazási kezdeményezéseket.

Katalónia választ: október elsején szavaznak a függetlenségről

Éjszakába nyúló ülésen fogadta el a katalán parlament a függetlenségi népszavazáshoz szükséges törvényt. Október elsején szavaznak az elszakadásról.

Szijjártó az amnéziás szolga

Szíjjártó szerint a magyar emberek ellenében született az a döntés az Európai Bíróságon, miszerint az ország elbukta a kvótapert. Valaki igazán közölhette volna ezzel az egykor szépreményû, de mára kórosan amnéziássá vált mákvirággal, hogy ezzel a kijelentésével van egy apróbb probléma. Nevezetesen az, hogy a kormány...

Nem engedik a népszavazást a Római partról

Megtagadta az Együtt és a Párbeszéd által a római-parti mobilgát megépítése ellen benyújtott népszavazási kérdés hitelesítését pénteki ülésén a Fővárosi Választási Bizottság. Az FBV ezt azzal indokolta, hogy szerintük a főváros törvényesen jelölte ki a védmű nyomvonalát, így e kérdésben nem tartható népszavazás...

Szeptembertől rendet vág az önkormányzat a bulinegyedben

Szeptemberből rendeletmódosítás várható az Erzsébetvárosban, melynek előkészítését már elkezdte a helyi önkormányzat – tudatta Vattamány Zsolt polgármester a Magyar Nemzettel. A rendelet célja, hogy a budapesti VII. kerület elsősorban az ott élők számára legyen élhető. Az önkormányzat ezzel a rendelettervezettel reagál...

Népszavazást kezdeményezett az Együtt és a Párbeszéd a római-parti mobilgát megépítés ellen

Budapesti népszavazási kezdeményezést adott be az Együtt és a Párbeszéd közösen a római-parti mobilgát megépítése ellen – jelentette be a két párt közös, a budapesti városháza előtt megtartott csütörtöki sajtótájékoztatóján az Együtt Budapesti elnöke.

Elkezdték gyűjteni a népszavazáshoz az aláírásokat a cégvezetők bérplafonja miatt

Az Együtt aktivistái kedden elkezdték gyűjteni az aláírásokat az állami cégvezetők bérének maximalizálásáról szóló népszavazási kezdeményezéshez.

Elutasította a Kúria, hogy Orbánról lehessen népszavazást tartani

Elutasította a Momentum által beterjesztett népszavazási kérdéseket a Kúria, így nem lehet arról voksolni, hogy egy ember két ciklus után ne lehessen többet miniszterelnök.

Elindulhat az aláírásgyűjtés a szenteste munkaszüneti nappá válásáról

A Kúria elutasította, hogy a Nemzeti választási Bizottság elutasította az erről szóló népszavazási kezdeményezést.

Semmilyen népszavazást nem enged át az NVB Paks II. ügyében

Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke nyilatkozta, hogy semmilyen népszavazást nem fognak engedni Paks II. ügyében, mert hogy nemzetközi szerződések kapcsán nem lehet még megerősítő népszavazást sem tartani.

Egy magánszemély megnépszavaztatná, hogy munkaszüneti nap legyen-e szenteste

A Nemzeti Választási Bizottság 12 tagú testületének jelen lévő tíz tagja egyhangúlag döntött a benyújtott kérdőív hitelesítése mellett.

Az NVB megtagadta a Paks II. népszavazási kérdéseinek hitelesítését

Az LMP társelnöke, Hadházy Ákos akart olyan népszavazást, mely a bővítéssel kapcsolatos iratok titkosítását oldotta volna fel.

Fellebbez a Momentum, az Orbánt kizáró népszavazásról a Kúria dönt

A Nemzeti Választási Bizottság elkaszálta a népszavazási kezdeményezést A Momentum fellebbez, a Kúria dönt a kérdésben.

Elkaszálta az NVB a Momentum Orbán- és Gyurcsány-ellenes népszavazási kezdeményezését

A Momentum Mozgalom 2017. április 5-én bejelentette, hogy országos népszavazást fog kezdeményezni a miniszterelnök újraválaszthatóságáról.