Nagy Bandó András: Így hazudnak ők, avagy a vonatjegyeket felejtsd el!

Na, ezért, ilyenek miatt nem olvastam az átkosban Népszabadságot…Hogy Mészárosék mit csináltak a Dunántúli Naplóból, már megírtam, sok mindent nem tudok hozzá tenni, de talán tudom illusztrálni, miképp „írják”, szerkesztik a lapot a megvásárolt lakájújságírói.

Nagy Bandó: Tévést gázolt a Fidesz buldózere Kötsén

És azt tesz mindenkivel, amit akar. Vélemény.

Nagy Bandó: "Mi a szartól félsz? Ezektől? Hát kik ezek?"

Stohl Andrásnak írt nyílt levelet Nagy Bandó András.

Momentum-válasz Nagy Bandónak: Összefogni annyi, mint elbukni

Míg az összefogás pártjai próbálják menteni a menthetőt, a Momentum kockázatot vállal az önálló indulással – írja Prinz Dániel.

Nagy Bandó: Menjetek a francba, NOmentum!

Azon kívül, hogy lenyomtátok az olimpiát, túl sok mindent nem mutattatok föl. Vélemény.

56 is így kezdődött - A szabadságért, méltóságért lázadnak az írók

Ahogy Szőcsék kolozsvári dühöngése idején mi hallgattunk – Most, hogy megszabadultak tőlük, az ottaniak hallgatnak…

Nagy Bandó András: Jogszerű és szakszerű

Mint tudjuk, nyáron nincs, vagy alig van hajléktalan ügy, probléma, tulajdonképpen észre sem vesszük őket, jó idő van rájuk, nincs fagyoskodás, az eső és vihar elől tető alá menekülnek, aztán süt a nap, folytatódhat a sanyarú, de szabad élet.

Nagy Bandó: Győzzön a jobbik! (nem félreérteni)

Szerzőnk focit néz, de politikusokat lát.

Az ország tenyere

Miután eldőlt, hogy melyik lesz az ország tortája, sőt cukormentes tor-tája, és sikerült kiválasztani, melyik lesz az ország kenyere, javaslom, döntsünk arról is, melyik, pontosabban kié, kinek a tenyere lesz az ország tenyere.

Fábry márványrészegen csesztette Orbánt – megszólal a szemtanú

Aki nem más, mint Nagy Bandó.

Nagy Bandó: “Megkúrhatnád anyádat szájba tiszai barátom”, így szólt a nagy nemzeti író

Azt pedig Kerényi Imre mondta, hogy „nagy lesz a felháborodás

Orbán gyalog megy Brüsszelbe

Nagy Bandó így képzeli a világvégét. Atombiztos bunkereket építenek a világ leggazdagabbjai, szerzőnk agyát ez mozgatta meg

Nagy Bandó: Hypós halászlé a Szamosnál

Trutyi jön a folyón. Vizes vélemény.

Nagy-Bandó András: Mekkora barmok vagyunk, hogy ilyen lúzerekre bíztuk az országot!

Nagy-Bandó András: Hagyjuk a fenébe az összegeket, a számszerűségnek semmi jelentősége nincs, ha ennél kisebb számokat olvashatnánk a vagyonnyilatkozatokban, akkor is irritálóak lennének.

NÖVELI, KI ELFÖDI A BAJT… Nagy Bandó András nyílt levele Lázár Jánoshoz

Ennyi is elég lenne neked, Lázár János, bár lehet, ezt olvasva csak annyit vetnél oda, hogy téged, a 30-40-es generáció oszlopos (osz’ lop is) tagját ne akarjon megrendszabályozni egy elszánt veterán. Meg sem értenéd, hogy miről beszélek, vagy ha igen, úgy tennél, mint aki nem érti a költő egyértelmű üzenetét, szavainak súlyát.

Kiakasztotta Hajdú Pétert Nagy Bandó ördögien rossz kislánya

Nagy Bandó András hétévés kislányával, Gvendolinnal vendégeskedett Hajdú Péter Frizbi című műsorában. 

Hírességek, akiket szerintük letiltott a köztévé

Egyre több közéleti szereplő, színész és politikus állítja mostanában, hogy a köztévénél tiltólistára került.

Nagy Bandó András az LMP képviselőjelöltje lesz

Nagy Bandó András az LMP egyéni képviselőjelöltje lesz a 2014-es választáson – adta hírül a Lehet Más a Politika honlapján.

THE JASZAIC: Vélemények: Nagy Bandó András

Közben még azokat is kitúrják a munkahelyeikről, akik szakmai múltjuk és tudások alapján simán verik a helyükre kerülő fideszközeli mutyikosokat, és hát azok sem kapnak állást, akiknek közük sincs a szocikhoz, és a mára köddé lett szadeszosokhoz, miközben OV százezres nagyságrendben ígért munkahelyeket…

A Vörömarty tér szombaton: Képriport az Ünnepi Könyvhétről

Szombaton készült a képriport a 84. Ünnepi Könyvhétről Vasárnap a Vörösmarty téren dedikáló alkotók között volt Dóka Péter, a Móra könyvkiadó író-szerkesztője.

Nagy Bandó András szerint illékony az előadó-művészet

Ma már inkább a könyvespolcokon találkozhatunk Nagy Bandó András nevével, akinek oly hálásan tapsoltunk minden egyes könnyfacsaró poénért - akár a tévén keresztül is - még a nyolcvanas-kilencvenes években.

Mondom a magamét! - Elődöntők keddenként az m1-en

Közel háromszáz jelentkezőből válogatta ki a zsűri azokat, akik tovább mondhatják a magukét.