nagykövetség

Magyar diplomatákat utasítottak, hogy keressenek külföldi partnereket a CÖF-nek

Az EU-országok magyar nagykövetségei írásban kaptak utasítást a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól (KKM), hogy partnereket keressenek a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) számára – írja az Index .

Lövöldözés tört ki az USA ankarai nagykövetsége előtt

Ismeretlen fegyveres nyitott tüzet az Egyesült Államok ankarai nagykövetsége előtt kedd hajnalban. A támadó a nagykövetség épületébe is megkísérelt bejutni, amit a rendőrség megakadályozott – értesült elsőként a Daily Sabah nevű napilap.

Hárman jelezték a magyar nagykövetségen, hogy nem találják rokonukat

A berlini magyar nagykövetség ügyeleti telefonszámán hárman jelezték, hogy nem találják rokonukat – mondta el Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtófőnöke az M1 aktuális csatornán kedden, kora reggel.

A WikiLeaks alapítójának macskája világhírű, és jelzi, milyen rossz bezárva élni

Julian Assange, a nemzetközi szivárogtató-portál alapítója 2012 óta él Equador londoni követségén, az egyetlen helyen, ahol jelenleg biztonságban érzi magát. Egyetlen társa egy macska, akinek még saját Instagram profilja is van – tudósít a nuus.hu .

Hivatalosan is leváltották Jeszenszky Gézát

A rendkívüli és meghatalmazott oslói nagykövet Sikó Anna lett.

Tilos kitenni a szivárványos zászlót a magyar nagykövetségeken

Kizárólag magyar és EU-s, esetleg határon túli magyar közösségek zászlói loboghatnak a magyar követségeken, más zászlókat – például a Pride szivárványos zászlóját – nem szabad kitenni, és erre a jövőben sem ad engedélyt a külügyminiszter, tudta meg az Index .

Az ifjú KDNP-sek feljelentést tesznek a cukorkát osztogató püspök miatt

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) garázdaság miatt feljelentést tesz az abortusz lengyelországi betiltása ellen meghirdetett múlt szombati, fővárosban tartott demonstráció miatt.

A kormány 16 millió dollárért vett washingtoni villát

A Fehér Háztól hat háztömbnyire van az épület, amelybe az Amerikai Festékgyártók Szövetsége után a magyar követség költözhet.Az ingatlannyilvántartás szerint a magyar állam 16,5 millió dollárt fizetett a Rhode Island avenue 1500 szám alatt álló Brodhead-Bell-Morton udvarházért – írja a Washington Business Journal alapján a...

Lázár szerint az USA nagykövetsége is szervezi a demonstrációkat

A demonstrációk azt mutatják, mintha az amerikai nagykövetség átvette volna a magyar ellenzék szerepét – mondta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyar Hírlapnak adott interjújában.

Orbán miatt mondott le Szentmihályi az olasz követségi tisztségről

Szentmihályi Szabó Péter a Corriere della Sera olasz napilap szombati számában, a római nagyköveti jelöltségről való lemondásáról és az őt érő antiszemita vádakról – írja az ATV.

Két új magyar nagykövetség nyílik és kettő bezár

Mongóliában és Ecuadorban nyílik hamarosan magyar nagykövetség, míg a ciprusi és az észtországi bezár – mondta Nagy Anna külügyi szóvivő.

Hende: Biztonság nélkül nincs szabadság

A legfontosabb a biztonság, anélkül nincs szabadság, ezért Magyarországnak és Európának is meg kell erősítenie védelmi költségvetését – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön Budapesten. A budapesti amerikai nagykövetség hagyományos, a július 4-ei függetlenség napja alkalmából tartott fogadásán André...

Íme a nyertes vezetők névsora

Hiller István oktatási és kulturális miniszter döntött a Magyar Nemzeti Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Nemzeti Galéria, a Magyar Országos Levéltár, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, az Országos Idegennyelvű Könyvtár, a bécsi...

Térfigyelő kamerák rögzítették a nagykövetségre dobott Molotov-koktélt - Megvárta, hogy elmenjenek a rendőrök

Egyetlen embert keres a rendőrség a budapesti szlovák nagykövetség Molotov-koktéllal történő megdobása miatt.

Feladta magát az egyik zászlóégető

Feladta magát csütörtökön este az a férfi, aki társaival elégetett egy szlovák zászlót Szlovákia budapesti nagykövetsége előtt múlt szombaton - számolt be a Magyar Televízió Az Este című műsora.

Ugyanúgy állnak, mint négy éve

Több magyar nagykövetség és konzulátus internetes honlapja sem működik, illetve évek óta nem frissült.