Nevet váltott a Napi Gazdaság

Keddtől Magyar Idők néven jelenik meg a Napi Gazdaság – közölte a napilap főszerkesztője az MTI-vel.

10 terroristát keresnek a Magyarországra érkező menekültek közt a kormányközeli lap szerint

Tíz, terrorizmussal gyanúsítható személy adatait, fényképeit, útleveleinek másolatát juttatták el a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Dél-alföldi Regionális Igazgatósága munkatársainak egy zárt hálózaton keresztül, hogy azonnal jelezzék, ha munkájuk során találkoznak az illetőkkel – írta pénteki számában a Napi...

Megvan a kormány kedvenc lapjának az új neve

A kormányhoz közelálló Napi Gazdaság levédette a Magyar Idők nevet. Nem új terméket indítanak, hanem a Napi Gazdaságot keresztelik át szeptemberben – tudta meg az mmnonline.hu.

Lázár trafikembere azért vette meg 70 millióért a Napi Gazdaságot, mert Orbán kérte

Sánta János, a Continental Zrt. tulaja szerint valóban 70 millióért vette meg a Fidesz-közeli Napi Gazdaság 49 százalékát, de egyelőre TV-t, rádiót, nem tervez vásárolni. Hogy miért gondolta, hogy ideje beszállnia a médiabizniszbe, arra egészen meglepő választ adott a Figyelőnek a vele készült interjúban.

Lázár trafikembere vette meg a Fidesz-közeli napilapot

Sánta János neve ismerős lehet a trafiktörvény kapcsán, ugyanis részben ő írta ezt számítógépéről. Ráadásul szintén ő vált annak egyik nagy kedvezményezettjévé a Continental Dohányipari csoport elnökeként. Sántáról azt is tudni: Lázár János legszűkebb környezetéhez sorolják, mindketten hódmezővásárhelyiek. Most az...

Az új bevándorlóellenes reklámok már az EU-t is támadják

Úgy tűnik, a kormány nem érte be a hatalmas közfelháborodást kiváltó óriásplakátokkal, nyomtatott hirdetésekben is lő a bevándorlókra. Az első újsághirdetések hol máshol is jelenhettek volna meg, mint a Fidesz-közeli Napi Gazdaságban.

Egymilliárdot ajánlhatott Andy Vajna Simicska Lajos egy lapjáért

Habony Árpád ötlete lehetett, hogy a Napi Gazdaságot vegyék át és alakítsák át napilappá. Ugyanis a tanácsadó nehezményezte, hogy a gazdasági lapok "balliberális orgánumok" mind – ez derül ki többek között a Magyar Narancs eheti számából.

A fideszes Napi Gazdaság kimaxolta a homofóbiát

Szikszai Péter, a Napi Gazdaság újságírója, Orbán Viktor hétfői homoszexualitással kapcsolatos megnyilvánulásának hatására cikkében hosszasan fejtegette igencsak kirekesztő álláspontját. Habár a miniszterelnök szerint Magyarország toleráns, a kormánypárti lap ennek ellenkezőjéről árulkodik.

Politikailag korrekt sportrovata lesz a Napi Gazdaságnak

A magyar zsurnaliszta nem hullajtja vérét a sajtószabadságért, hanem önként dugja a fejét az aktuális hatalom kövér seggébe.

Simicska lapjánál most egy egész rovat mondott fel

A Simicska Lajos által birtokolt Magyar Nemzettől újabb öt újságíró távozik. Ballai Attila rovatvezető és a lapszerkesztő, Deák Zsigmond, Fábik Tibor, Ch. Gáll András és Novák Miklós voltak felelősek a sportrovatért, most mindannyian felmondtak. Állítólag ezzel a lépésükkel egyéni döntést hoztak – értesült a NOL.hu .

A Napi Gazdaság azzal reklámozza magát, hogy kormánypárti

Jelentősen szeretnék növelni a Napi Gazdaság olvasóinak számát, ezért is csökkentették az újság árát – erről a lap főszerkesztője, Csermely Péter beszélt hétfőn az MTI-nek.

Teljesen átalakítják a Napi Gazdaságot

Teljes értékű közéleti napilappá alakítják a Napi Gazdaságot – közölte az újság főszerkesztője, Csermely Péter kedden az M1 aktuális csatorna műsorában.

A Magyar Nemzet exfőszerkesztője megvette a Napi Gazdaságot

Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet volt főszerkesztője hétfőn megvásárolta a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-től a Napi Gazdaság napilapot kiadó kft. száz százalékos üzletrészét – közölte a Napi Gazdaság Kiadó Kft. az MTI-vel.

Sajtóörvény - átalakul a magyar sajtó

Valami örvény jár a magyar sajtóban, egy pannon Maelstrom, amit elkap, nem engedi, azt a lapot sosem látják már, ha mégis előkerül a fenékről, nem lehet majd ráismerni, forog a víztölcsér, ki tudja, hol áll meg...

Több alázatot és kevesebb pökhendiséget!

A Vezér egyik kedvenc talpnyalójának, és a stadionbeléptetők tudójának stílusában feltehetnénk a kérdést: Ki a fene Barcza György?

Nullahegyek, bérbefagyva

Mert nem mindegy, kérem, hány számjegy után áll az a három nullácska.

Barcza György megnyilvánult

Mely ebben az értelemben igencsak a magyarok, az adófizetők segítségére szorul.

Közleményt adott ki a milliárdokat bekamuzó Napi Gazdaság főszerkesztője

Tegnap  majdnem lőttek egy hárompálcás oknyomozást a Fidesz-közeli gazdasági lapnál, ehelyett mint  később kiderült, saját maguknak sikerült sajtótörténeti sérülést okozni.

Ekkora öngólt még nem lőtt fideszes lap

1,6 milliárdos tiszteletdíjat fizetett az RTL Klub tavaly a vezetőségnek – robbantotta a nanobombát a Napi Gazdaság a kormány kontra RTL Klub ügyben. Abban bíztunk, hogy a számok ismerete még egy kormányközeli lapnál is követelmény, így a hírt mi is átvettük , az Index azonban kiszúrta : csúnyán mellélőttek a Fidesz oknyomozói.

Napi Gizdaság

Egészen idáig azt hittem, a Lipótmező néven közismert intézmény megszűnt.

Matolcsy Istent játszik

No, meg lehet nyugodni, Feleim.

Tovább fogynak az elektronikai boltok?

Újabb elektronikai bolthálózat került veszélybe, az ElektroPont után az Elekctro World tulajdonosa is a piacról való kivonulást fontolgatja - értesült a Napi Gazdaság szakmai berkekből.