Az általános züllés legújabb jelei - Egy (?) kinevezés margójára

Hogy Orbán Viktor nem tartott szükségesnek semmiféle “egyeztetést” az új “köztársasági elnökről”, kinevezéséről, pardon megválaszttatásáról senkit sem lephetett meg: már bizonyította, tud ő egyedül is bukott, vagy a társadalom fele által el nem ismert elnököt állítani.

A túlértékel szakértelem jegyében Demeter Szilárd lett a Nemzeti Múzeum főigazgatója

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) jelenlegi főigazgatója nyerte a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) főigazgatói pályázatát – közölte az Index információi szerint Csák János kulturális és innovációs miniszter a Nemzeti Kulturális Tanács mai, keddi ülésén.

Csák János keményen beleszállt L. Simon Lászlóba, de a borait azért szívesen iszogatja...

Csák János hosszasan elemezte L. Simon László munkáját és a kirúgásának okát is.

„Ha eléggé befogja a száját, megtarthatja a hűbéri birtokot” – L. Simon László nem szomorkodhat túlságosan

Bár kirúgták a múzeumigazgatót, azért találhat vigaszt a helyzetben.

Itt az igazság: L. Simon Lászlót ezért menesztették valójában

Az egykori kultuszminiszter azt állítja: nem a Dúró Dóra által gerjesztett ügy miatt kellett távoznia L. Simon Lászlónak.

Dúró Dóra nem hagyja magát: most a rasszizmus eszközéhez nyúlt, beszólt L. Simon Lászlónak

A Mi Hazánk elnökhelyettese szerint a Nemzeti Múzeum igazgatója, L. Simon László köztudottan „az aberrációhoz vonzódik”. És nem állt meg ennyinél.

Azért ne essünk hanyat L. Simon "bátorságától"! - Frissítve!

Emlékeznek az alábbi hírre, ami nem Észak-Koreából jött, hanem 2023 Magyarországáról érkezett: 18 év alattiak nem látogathatják tovább a Nemzeti Múzeum kiállítását, mert az sérti a gyermekvédelmi törvényt.

Hungarikum - Cenzúrázva a Nemzeti Múzeum kiállítása, ezúttal nem fóliával....

Az alábbi hír nem Észak-Korea híre, hanem 2023 Magyarországáról érkezett: 18 év alattiak nem látogathatják tovább a Nemzeti Múzeum kiállítását, mert az sérti a gyermekvédelmi törvényt.

drMáriás: L. Simon László elkapja Petőfi Sándort, a Magyar Nemzeti Múzeum fantomját

Új festménnyel jelentkezett Máriás Béla, vagy művésznevén drMáriás.

L. Simon kiszáll a pártpolitikából, elmegy a Nemzeti Múzeumot igazgatni

Meglátogatták a korábbi főigazgatót, és megköszönték a munkáját.

A Magyar Nemzeti Múzeumban látható az idei World Press Photo-kiállítás

Új helyszínen, a Magyar Nemzeti Múzeumban látható idén a World Press Photo pályázat nyertes képeiből rendezett kiállítás, ezúttal a naturArt – 25 év legszebb természetfotói című kísérőtárlattal együtt.

Hat katona földi maradványait találták meg a Nemzeti Múzeum kertjében

Hat, a második világháborúban elesett katona maradványait, személyes tárgyakat és lőszereket találtak a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében. Egyelőre nem tudni nemzetiségüket.

Koncerttel emlékeznek a Nemzeti Múzeum alapítására és Széchényi Ferencre

A korszak zenei stílusait felidéző hangversennyel emlékeznek november 18-án a Magyar Nemzeti Múzeumban az intézmény 1802-es alapítására és alapítójára, Széchényi Ferencre.

100 ezer látogató Sárospatakon

2017. augusztus 20-án köszöntötte az év százezredik látogatóját a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma Sárospatakon.

Capa-kiállítás Triesztben

A Magyar Nemzeti Múzeum Triesztben nyit Capa-kiállítást. 

Öleld körül a Nemzetit!

Bizonyítsuk be, hogy a múzeum mindannyiunké!

Zsidózós, sorosbérencezős verekedéssel folytatódik az ünnep

A nemzeti összetartás szép példáját láthatjuk a március 15-ei ünnepségen a Múzeum Körútnál.

Orbán brutálisat bakizott a beszédében

Hogy mit is vertünk vissza?“Visszavertük az Európát ostromló népszavazást!”Ezt mondta a kormányfő.A helyes megoldás vélhetően ez lenne: visszavertük az Európát ostromló népvándorlást.

Átkutatja a rendőrség a táskákat Orbán beszéde előtt

Átkutatják a táskákat, sőt aki gyanús, azt meg is motozzák a Nemzeti Múzeumnál – írja a hvg .

Azért mentek Petőfiék a Pilvaxba, hogy növeljék a kávéház bevételét?

Március tizenötödikét ünnepli az ország. Élőzzük.

Kiderült, melyik ismert énekes lép fel március 15-én a Nemzeti Múzeumnál

A Blikk szúrta ki azt a hírességet, aki a holnapi, március 15-i ünnepségen énekelni fog a Magyar Nemzeti Múzeum előtt.

Ötszörös árat fizetett az állam egy mélygarázsért egy titokzatos cégnek

A jelek szerint bomba üzletet csinált egy luxemburgi tulajdonú magáncég, amely értesüléseink szerint körülbelül ötszörös áron adta tovább a magyar államnak a budapesti Pollack Mihály téri mélygarázst, mint amennyiért maga hozzájutott – írja a Magyar Nemzet .

Kit szerettek ők?

Milyen szerepet játszottak az asszonyok a történelmet formáló férjek oldalán 1848-49-ben?

Orbán Viktor beszéde egy percben összesűrítve igazán riasztó

A magyar miniszterelnök 25 perces, szokatlanul erős beszédet mondott március 15. alkalmából a Nemzeti Múzeum előtt.

Orbán beszólt a facebookozóknak ünnepi beszédében

A szabadságot és a nemzeti függetlenséget nevezte a magyar történelem "páros vezércsillagának", vérvonalának Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, a március 15-i nemzeti ünnepen a múzeumkerti állami díszünnepségen tartott beszédében.

Tüntetők várják a tömegben Orbán beszédét

Több tüntető is megjelent a Nemzeti Múzeum előtt, ahol Orbán Viktor beszédet mond , és ahol már reggel is volt egy kisebb összetűzés.

Poggyásszal száz múzeum közt

Megnéznél minden kiállítást, de nincs időd minden múzeumra? No, most itt a lehetőség! Mindjárt százzal is találkozhatsz egyszerre a Múzeumok majálisán.

Nyit a Sajtófotó Kiállítás a Nemzeti Múzeumban

Siker, kudarc, szenvedély. Győztesek és vesztesek. Álmodozók és hamis álmokat kergetők. Kimagasló sportteljesítmények, látványos természetfotók, humoros pillanatok 2012-ben.

A mondák körébe tartozik 1848. március 15

Mítoszteremtő nemzet a magyar, s a legendáinkat egy idő után hajlamosak vagyunk tényként kezelni.

Időutazás és a Barokk világ a Nemzeti Múzeumban

Itt a vakáció, és hamarosan indul az Időutazás!