Megállapodás született arról, hogy a Nemzeti Oltóanyaggyár alkalmas lesz a kínai vakcina előállítására is

Az örömhírt Szíjjártó Péter jelentette be hétfőn Kínában – írja az MTI.

Nemzeti vakcinát a nemzet-triceptbe! - Hogy mikor lesz kész? Kásler szerint "várhatóan 2022 második felére "!

Kásler miniszter a tőle megszokott "joviális félmosollyal" az arcán nyugtatja a higgadtságát már éppen veszteni készülő nemzetet, hogy a kormány -áldassék a neve- jóvoltából Nemzeti Vakcinagyárunkban készítik a nemzeti vakcinát.

A Magyar vakcinát Debrecenben gyártják majd, felépül a Nemzeti Oltóanyaggyár

Senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy csak az a jó termék, ami magyar, legfeljebb, ami keletről jön.

140 millió forintból készítik elő a Nemzeti Oltóanyaggyárat Debrecenben

A kormány 140 millió forintot fordít a nemzeti oltóanyaggyár megvalósításának előkészítéséhez kapcsolódó feladatokra, amelyekben az innovációért és technológiáért felelős miniszter, az emberi erőforrások minisztere és Debreceni Egyetem működik majd együtt – olvasható a Magyar Közlönyben.