Pénzügyi visszaéléssel vádolt egykori színi igazgató lehet a Vidnyánszky-féle Déryné Program vezetője

A kulturális támogatási rendszer nagy vihart kavart átalakítása miatt számos független társulat került kilátástalan helyzetbe. Számukra a Déryné Program elvben megoldást jelenthet, ám az együttműködés komoly kérdéseket vet fel. Különösen, ha a program körüli ellentmondásokat nézzük./n

Megható: Tőröcsik Marit otthonában látogatta és ajándékozta meg a Nemzeti Színház igazgatója

A betegsége után pihenőidejét töltő színésznő megható ajándékot kapott.

Major Tamás, az ellentmondásos figura

Azt vallotta, színházat csak dühösen lehet csinálni, a legjobbakkal kell dolgozni és a legjobbat létrehozni.

Amikor a fagyi visszafelé képen nyalta Vidnyászky Attila tekintetest, a Nemezi Színház fura urát

Az elmúlt év decemberében a Nemzeti Színház igazgatója berágott a Színház című szakmai folyóiratra és közölte letiltja náluk a színház képeinek használatát.

84 éves lett Törőcsik Mari, az egész Nemzeti Színház őt ünnepelte

Együtt ünnepelte 84. születésnapját Törőcsik Marival a Nemzeti Színház – közölte az intézmény szombaton az MTI-vel.

Nemzeti Színház: 150 millió mínusz - Rétvári államtitkár: na, bumm!

Mint arról beszámoltunk, Vidnyánszky Attila vezetése alatt a Nemzeti Színház igencsak gyenge évadot tudhat a háta mögött, számszakilag 150 közmilliót bukott.

A kormány szerint nem gond, hogy a Nemzeti Színház vastagon veszteséges, mert nemzeti

Közel két milliárd forintos állami támogatás mellett 150 milliós veszteséget termelt 2018-ban a Nemzeti Színház.

Ezek a számok bizonyítják, Vidnyánszky Attila vezetése alatt mélyrepülésben a Nemzeti Színház

A Magyar Narancs legfrissebb száma hosszan foglalkozik a Nemzeti Színház működésével. Pontosabban azzal, hogy milyen folyamatok, hibák és tendenciák húzódnak meg a katasztrófális nézőtéri adatok mögött.

Nem tudta cáfolni a Nemzeti Színház a HVG-t

Hazug támadásnak nevezte a Nemzeti Színház közleménye cikkünket, amiben megírtuk, hogy a nagyszínpadon csak minden második helyet sikerült eladniuk tavaly – a HVG-t azonban nem tudta cáfolni Vidnyánszky.

150 milliós veszteség a Nemzeti Színházban, csak a nézők fele fizet a nagyszínpadon

Minden második széket ingyenjegyesekkel töltöttek fel Vidnyászky Attila Nemzeti Színházának nagyszínpadán.

Jordán Tamás: Amennyire lehet, szeretném a politikát kisöpörni a színházból

Jordán Tamás, a szombathelyi Weöres Sándor Színház alapító igazgatója ma ünnepli 76. születésnapját.

A Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes együtt mutatja be a Csíksomlyói passiót a helyszínen

A csíksomlyói hegynyeregben mutatja be ingyenes előadáson augusztus 18-án a Csíksomlyói passiót a budapesti Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes. A produkciót a Duna Televízió élőben közvetíti.

Több színházat, köztük a Nemzetit is felújítják a következő években

A kaposvári, a debreceni, a veszprémi, a győri, a szolnoki színház, valamint a Nemzeti Színház és a Thália Színház is megújul több mint 40 milliárd forint kormányzati támogatásból.

70 éves lett a sokoldalú magyar színész, Cserhalmi György

A tavaly műtéteken átesett színészlegenda idén tér vissza a Nemzeti Színházban.

Barnák László lett a Szegedi Nemzeti Színház új főigazgatója

Barnák László színész-rendezőt választotta egyhangú döntéssel a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójának a Tisza-parti város közgyűlése pénteken.

Csak egy ember akar a Nemzeti Színház igazgatója lenni

Egy pályázat érkezett a Nemzeti Színház vezérigazgatói posztjára a határidő lejártáig – közölte a pályázó nevének nyilvánosságra hozatala nélkül az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkársága.

Tűz miatt ürítették ki a Nemzeti Színházat

Tűz miatt kiürítették a budapesti Nemzeti Színházat vasárnap délután, senki nem sérült meg – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Pest első állandó magyar színháza

180 éve, 1837. augusztus 22-én, 180 éve megnyílt Pest első állandó magyar színháza, a Pesti Magyar Színház, 1840-től Nemzeti Színház.

Versmondóversenyen indult az ózdi fojtogatós rendező

Másodjára rendez internetes versmondóversenyt a Nemzeti Színház, az indulók között azonban egy közveszélyes jelölt is felbukkant, aki ráadásul a saját versét szavalja.

A holokauszt roma áldozataira emlékeznek vasárnap a Nemzeti Színházban

A holokauszt roma áldozataira emlékeznek vasárnap a Nemzeti Színházban: "Joka Daróczi János rendező elmondta: a darab címe 371 csillag.

Mannához a köret

Kit itt belépsz, ne hagyj fel minden reménnyel: versek, dalok, novellák, regényfoszlányok az alvilág legmélyebb bugyraiban (is) születnek, bizonyíték erre – hogy csak magyar példákat hozzunk – Radnóti Miklós kockás füzete, vagy Faludy György Recsk-regénye, a Pokolbéli víg napjaim.

Reviczky Gábor otthagyja a Nemzeti Színházat

Reviczky Gábor az őszi idénytől már nem lesz tagja a Nemzeti Színház társulatának.

371 Csillag az auschwitzi haláltáborban

A holokauszt roma áldozataira és a birkenaui lázadásra emlékeznek a 371 Csillag című előadás keretében a bátorság és a roma ifjúság napja alkalmából a Nemzeti Színházban szombaton.

11 premiert tervez a Vidnyászky-féle Nemzeti Színház

Öt nagyszínpadi bemutatót, összesen 11 premiert tervez a jövő évadban a Nemzeti Színház, ahol Valerij Fokin, Árkosi Árpád, Bozsik Yvette, Kiss Csaba, Viktor Rizsakov és Zsótér Sándor is rendez.

Na még ilyen per sem volt Magyarországon!

Pert indított elmaradt miskolci rendezései miatt Kiss Csaba, a Miskolci Nemzeti Színház tavaly márciusban indoklás nélkül menesztett igazgatója – írta az Észak-Magyarország szombaton.

Almási Éva lett a nemzet színésze

Almási Éva Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt, érdemes és kiváló művészt választották a nemzet színészének szerdán Budapesten – tájékozatta a Nemzeti Színház az MTI-t.

Nemzeti: dehogy vonul vissza Töröcsik Mari!

Tegnap a Propeller is beszámolt arról, hogy Töröcsik Mari idős korára tekintettel nem vállal már új szerepet, inkább visszafogja a munkatempót. A Ripost tegnapi cikke szerint a legenda ezt nyilatkozta:

Törőcsik Mari: Engem az Isten a tenyerén hordozott

Hatalmas színészek között nőttem föl, szerencsém volt filmen és színpadon egyaránt – vallja Törőcsik Mari Kossuth-díjas színművész, akit gálával köszöntött 80. születésnapján a Nemzeti Színház.

Alföldit és Esterházyt hiányolta a gáláról Törőcsik Mari

Gálával ünnepelte Törőcsik Mari Kossuth-díjas színésznőt 80. születésnapján hétfőn a Nemzeti Színház. Az esten színészek, zenészek, énekesek és rendezők köszöntötték a művészt.