Nemzeti Színház - Öt nagyszínpadi bemutató a következő évadban

Öt nagyszínpadi és öt stúdiószínpadi bemutatót tervez a Nemzeti Színház a 2013/2014-es évadban, amely szeptember 27-én kezdődik Tamási Áron Vitéz lélek című drámájának premierjével - közölte a színház pénteken az MTI-vel.

Vidnyánszky Attila: a Nemzeti Színház partnerként kezeli a vidéki színházakat

A Nemzeti Színház partnerként kezeli a vidéki színházakat - hangsúlyozta kedden Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház új igazgatója a Balatonfüredi Művészeti Hetek megnyitó ünnepségén, amely előtt a Nemzeti, a Veszprémi Petőfi Színház és a balatonfüredi önkormányzat együttműködési megállapodást írt alá.

Vidnyánszky: készen állunk a Nemzeti Színház új korszakának megnyitására

Vidnyánszky Attila bejelentette, hogy társulatával készen áll a Nemzeti Színház új korszakának megnyitására.

Búcsú a Nemzetitől

Búcsú gálaestre várják a közönséget a Nemzeti Színházba vasárnap: az évad utolsó napján színészek, írók, költők, zenészek köszönnek el a színház elmúlt korszakától. Vasárnap áll Alföldi utoljára a Nemzeti színpadjára

Nemzeti Színház - Búcsú gálaest és piknik vasárnap

Búcsú gálaestre várják a közönséget a Nemzeti Színházban vasárnap: az évad utolsó napján színészek, írók, költők, zenészek köszönnek el a színház elmúlt korszakától.

A Nemzeti Színház búcsúja a nemzettől

Talán így is lehet búcsúzni múvészeknek és közönségnek egyaránt.Ünnepelve,sírva,tapsolva,csendben könnyekkel.

Húszperces taps az Alföldi-korszak utolsó előadásán

Mintegy húszperces tapssal búcsúztatta a közönség a Nemzeti Színház Alföldi Róbert nevéhez fűződő korszakát a társulat utolsó előadásán szombaton.

Hosszú sor a Vitéz lélek bemutatójának jegyeiért

Hosszú sorban álltak az érdeklődők a Nemzeti Színház jövő évadának nyitóelőadására szóló jegyekért, amelyeket Vidnyánszky Attila, a teátrum júliustól kinevezett igazgatója személyesen adott át leendő nézőinek a budapesti Vörösmarty téren vasárnap délután.

A Szputnyik Hajózási Társaság bemutatója a Nemzeti Színházban

Social Error - The Last Man in Budapest címmel a Szputnyik Hajózási Társaság nemzetközi koprodukcióban készült előadásának magyarországi bemutatóját láthatja a közönség a Nemzeti Színház nagyszínpadán szombaton.

A Magyar Színházi Társaság visszautasítja Kerényi Imre szavait

A Magyar Színházi Társaság elnöksége visszautasítja Kerényi Imre miniszterelnöki megbízottnak a Belvárosi Polgári Szalonban rendezett beszélgetésen elhangzott szavait.

Vidnyánszky Attila sajnálja, hogy nem tette helyre Kerényi Imre szavait

Sajnálkozását fejezte ki csütörtökön Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház júliustól kinevezett vezetője, amiért nem igazította helyre Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott a teátrum korábbi műsorára tett "igaztalan és bántó szavait".

Kerényi Imre, az alkirály

Az alkirályt az uralkodó szokta kinevezni, távoli, ismeretlen területek igazgatására, végleges leigázására és kiszipolyozására – és általában a helyükön is maradtak az alkirályok, míg rendesen indultak az ezüstflották, aranyszállítmányok. Amíg hűséges volt a helytartó, és ezt bizonyította is, ő a helyén maradt, a feje...

Alföldi Róbert utolsó bemutatója a Nemzeti Színházban

Alföldi Róbert utolsó nemzeti színházbeli rendezését, a Mephisto című előadást pénteken este mutatják be.

A Nemzeti Színház jelentkezik a Magyar Teátrumi Társaságba

Július elsejével felvételét kéri a Magyar Teátrumi Társaságba (MTT) a Nemzeti Színház – jelentette be Vidnyánszky Attila hétfőn az MTT Százhalombattán tartott közgyűlésén.

Vidnyánszky Attila megválna más tisztségeitől a Nemzeti átvétele után

Lemond az Előadóművészeti Iroda Színházművészeti Bizottságának elnöki posztjáról Vidnyánszky Attila rendező, aki júliustól vezeti a Nemzeti Színházat.

Jean Lambert-wild cigánymeséi a Nemzeti Színházban

A Nemzeti Színház és a Comédie de Caen-Centre Dramatique National de Normandie, valamint a budapesti Francia Intézet közös produkciójában mutatják be szombaton Az ördög szekrénye című színjátékot a Gobbi Hilda Színpadon.

Különleges programok a Nemzeti Színház áprilisi és májusi eseményei között

A Nemzeti Színházban áprilisban és májusban is különleges programokon vehet részt a közönség: Az ördög szekrénye, a Mephisto és a Social Error - The Last Man in Budapest című előadások bemutatói mellett a Baltazár Színház produkciója, Rátóti Zoltán koncertje, Tót Endre kiállítása, könyvbemutatók és az Újvidéki Színház...

Április végén ismertetik a jövő évad műsorát

Április végén ismerteti a Nemzeti Színház jövő évadának pontos műsorát a leendő igazgató, Vidnyánszky Attila, aki az MTI-nek csütörtökön beszélt a tervezett bemutatókról.

Peter Weiss dokumentumdrámája a Nemzeti Színházban

Peter Weiss A vizsgálat című művét mutatja be felolvasószínházi formában a PanoDráma április 16-án, a holokauszt áldozatainak emléknapján a Nemzeti Színházban.

Vidnyánszky színháza

Föltálalja Fekete Györgynek, Halásznak, Pörzsének, Orbánnak, a mögötte álló "szellemi háttérnek", szélhámosoknak, szenteskedő nyavalyásoknak!

Vidnyánszky: még nem dőlt el, ki marad a társulatnál

Még nem lehet biztosan tudni, ki lesz a tagja jövő évadtól a Nemzeti Színház társulatának.

Szinte lehetetlen jegyet venni a Nemzeti Színházba az óriási érdeklődés miatt

Szinte lehetetlen jegyet venni a Nemzeti Színház előadásaira március végéig, az óriási érdeklődés miatt ugyanis a színház honlapja és az online vásárlási felület hétfőn délelőtt összeomlott.

Rátóti Zoltán lemezbemutató koncertje a Nemzeti Színházban

Rátóti Zoltán színművész első szólólemezét, a Csodalépés című albumot február 3-án este a Nemzeti Színházban mutatja be.

Vidnyánszky Attila találkozott a Nemzeti Színház társulatával

Találkozott a Nemzeti Színház társulatával Vidnyánszky Attila, a teátrum július 1-jétől kinevezett vezetője pénteken.

Nemzeti Színház: programok januárban és februárban

Kiállítás, folyóirat-bemutató, közönségtalálkozók, koncertek, akadálymentesített előadás, az Angyalok Amerikában című produkció angol felirattal és az Amphitryon bemutatója várja januárban és februárban a Nemzeti Színház látogatóit.

Bemutatják az erdélyi színházi folyóiratot

Bemutatják a Játéktér című új erdélyi színházi folyóiratot a budapesti Nemzeti Színházban vasárnap.

Egyeztetett a Nemzeti Színház jelenlegi és jövőbeni vezetője

Egyeztetett a Nemzeti Színház jelenlegi és jövőbeni vezetője - Alföldi Róbert és Vidnyánszky Attila - csütörtökön az emberi erőforrások miniszterének meghívására.

Törőcsik Mari: Alföldi Róbertre szavaztam

Alföldi Róbertre szavazott a Nemzeti Színház vezetői posztjára beadott pályázatok értékelésekor Törőcsik Mari, a pályázatokat véleményező szakmai bizottság tagja.

Nyílt nappal indítja az évadot a Nemzeti Színház

Ötödik alkalommal várja a közönséget nyílt napra a Nemzeti Színház, szeptember 16-án, vasárnap.