Duray Miklós: Aki a nemzetpolitikában nem egyeztet, az nemzetáruló -

A magyarországi nemzetpolitika annyiféleképpen valósul meg, ahány ország területén élnek a magyarok.

A kormány közjogi egységbe forrasztotta a nemzetet

A kormány közjogi egységbe forrasztotta a nemzetet az állampolgárság visszaszerzésének, illetve megszerzésének egyszerűsített lehetőségével, ezáltal több mint 1,1 millió külhoni magyar vált jogilag is a magyar nemzet részévé – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton a Veszprém megyei...

"Úgy kell megerősíteni a magyar-magyar kapcsolatrendszert, hogy szétszakíthatatlanná váljon"

A magyarság egészének fejlődését segítő tőkét jelentenek a nemzetpolitikára fordított források – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton Egerben, a Mi történetünk című, külhoni magyar egyetemistáknak és főiskolásoknak szóló szakmai hétvégén.

A kormány szerint nem gond, hogy a Nemzeti Színház vastagon veszteséges, mert nemzeti

Közel két milliárd forintos állami támogatás mellett 150 milliós veszteséget termelt 2018-ban a Nemzeti Színház.

Juncker keményen kiosztotta a magyar és a román kormányt

Jean-Claude Juncker szerint a kereszténydemokrata értékeket nem lehet összeegyeztetni a Fidesz politikájával.

Rétvári szerint a rendszerváltás óta ez a legsikeresebb nemzetpolitika

Tanárok előtt nyilatkozta ezt az államtitkár.

Szórványkonferencián ismertette a kormány programjait Potápi Árpád

A magyar kormány határon túl indított programjairól és nemzetpolitikai céljairól tartott előadást Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a dél-dalmáciai Omisban rendezett szórványkonferencián, amelyen a Horvátországban működő magyar egyesületek vezetői vettek részt.

Potápi Árpád János legfontosabb feladata a Nyugat-Európába kivándorolt magyar fiatalok hazacsalogatása

A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Portugáliában beszélt erről.

Orbán nagy jövőt jósol a Kárpát-medencei magyarságnak

Az erdélyi Krónikában megjelent interjú szerint Orbán Viktor nemzetpolitikailag a kevésbé képzett magyar rétegeket erősítené a következő években.

825 ezer magyar állampolgárságot osztott ki Semjén

Eddig 825 ezren szerezték meg vagy kapták vissza magyar állampolgárságukat a külhoniak közül – mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma pénteki plenáris ülésén Budapesten.

“Öröm hallani a hangtok”: nemzeti gagyi újratöltve

Azt hittem, hogy a nemzeti összetartozást megtestesíteni kívánó Barackfa-dal olyannyira tökéletesre sikerült annak idején a maga műfajában, hogy soha senki nem fogja szükségét érezni az újragondolásának. Meg voltam győződve, hogy annál keservesebben már nem lehet kifejezni a kortárs nemzeti, jobboldali érzésvilág hanyatlását,...

Semjén Zsolt annyira sikeres, hogy lassan beledöglünk

Ugyan tavaly történt, de még belenyúlt friss, harmatos új évünkbe a hír, miszerint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes sem tudta visszafogni magát a 2015-es év értékelésétől.

A kormány elárulta, milyen ideológiai képzést nyújt a közmédia

A nemzetpolitika nem kerülne a hírekbe, ha a közmédia nem segítené megjelenését – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Székesfehérváron, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap Kós Károly Kollégiuma által szervezett külhoni tudósítók találkozóján.