Őrizetbe vettek két terrortámadásra készülő nőt New Yorkban

Őrizetbe vettek két amerikai állampolgárságú nőt New Yorkban, akik robbantásos merénylet elkövetésére készültek az Egyesült Államokban – derült ki egy brooklyni bíróságon csütörtökön benyújtott feljelentésből.

A magunk dolga - poszt New Yorkból

„Ideát bátran szurkolhatsz a kedvenc csapatodnak, ahhoz nem kell szidnod az ellenfelet.

Hihetetlen: New Yorkban a helyi parkolási cég már a Bitcoin elfogadására készül

Érdekes döntés született a New York-i városházán, pontosabban a parkolási rendszert is felügyelő gazdálkodási osztályon, amelynek eredményeként az egyre népszerűbb alternatív fizetési rendszerekben is támogatnák a parkolási büntetések megfizetését, illetve a bírósági meghallgatások időpontjainak egyeztetését.

Magyar konzulátusról hívtak rendőröket a magyar tüntetőkre New Yorkban

Magyar a magyarnak, ugye... A történteket a 168 Óra tudta meg a Közfelháborodás napján tartott amerikai demonstráció egyik szervezőjétől.

13 év után újra működik a World Trade Center

Több mint 13 évvel az eredeti tornyainak 2001. szeptember 11-én történt lerombolása után hétfőn újranyitott a New York-i Világkereskedelmi Központ.

Száz beszólás tíz óra alatt

Augusztusban Shoshana B. Roberts sétálni indult a New York-i Manhattanben.

New York 10 legjobb strandja

Ilyenkor nyáron az mindenütt örül, ha strandot talál.

Exkluzív Monopoly 500 dollárért

A híres táblás gazdasági társasjáték legújabb limitált kiadású változata 3D-s lett, és egy ismert amerikai festőművésznek hála, a jól ismert New York díszletei között játszódik.

Bill de Blasio lesz New York új polgármestere

New Yorkban kedden nagy többséggel Bill de Blasiót, a nagyváros demokrata ombudsmanját választották polgármesterré – közölte a szavazatukat leadók megkérdezésével készült felmérések (exit pollok) alapján a The New York Times.

Minden idők legdurvább drogos videója

Tátott szájjal néztük végig a LiveLeak által megosztott videót, melynek szereplője egy önkívületi állapotban, drog hatása alatt álló fiatal asszony. Vigyázat, sokkoló!

Szeptember 11. margójára - Elgondolkodtató írás

Noha sokáig húzódoztam a téma megérintésétől, számos olvasói komment és levél meggyőzött arról, hogy az angol amerikai eredeti verzió után a nemzetközi közbeszédben is simán kilenc-tizenegy (Nine-Eleven) néven elhíresült amerikai terrortámadás-sorozatot nem kerülhetjük meg.

Kasszasiker lehet A Wall Street farkasa

A Wall Street egyértelműen New York és a pénz fizikai megtestesülésének szimbólumává vált.

Szellemsziget New York közepén

Rettegős thrillerek állandó helyszíne a new yorki Brother Island, amelyből kettő is van.

Ricint tartalmazó levelet kapott a New York-i polgármester

Az első laboratóriumi vizsgálatok szerint ricint tartalmazó levelet kapott Michael Bloomberg, New York polgármestere és Mark Glaze, a Polgármesterek az Illegális Fegyverek Ellen elnevezésű csoport igazgatója – közölte szerdán a New York-i rendőrség.

Budapest – Európa legrejtélyesebb városa

Európa legrejtélyesebb városa címmel közölt színes, közel 8 oldalas összeállítást Budapestről az AFAR amerikai utazási magazin júniusi száma.

Így nézne ki New York más bolygókon

Egy művészember és egy asztrobiológus segítségével megnézhetjük, hogy miként látnák a várost Naprendszerünk égitestjeinek polgárai (ha lennének ilyenek) a saját bolygójukon.

A Wall Streetre viszi részvényét az egyesült Fiat-Chrysler

A Fiat New Yorkban tervezi tőzsdére vinni részvényeit, mihelyt megtörtént a fúzió a Chrysler autógyárral - idézi az Automotive News Europe szakmai hírportál a Bloomberg hírügynökség négy, az ügyhöz közelálló forrásra hivatkozó értesülését.

New York városa Nissan LEAF taxikat tesztel

A Föld napja alkalmából a Nissan és New York polgármestere Michael Bloomberg elindította a világ legnagyobb darabszámban értékesített elektromos autójának próbaüzemét.

A Chevrolet bemutatta a 2014-es Camaro Z/28-at

A New York Auto Show alkalmával a Chevrolet bemutatta az áttervezett 2014-es Camaro családot, köztük a Z/28-at, amellyel a típus történetének leghíresebb modellje tér vissza.

Az új Golf a 2013-as „Világ Év Autója”

Igazi sorozat-győztes lett az új Golf, a nemzetközi szakmai zsűri ugyanis március 28-án a wolfsburgi „bestsellernek” ítélte a 2013-as „Világ év Autója” („World Car of the Year 2013”) díjat, a világszerte nagytekintélyű elismerést a New York-i Autószalon keretében adták át.

Összetéveszthetetlen design

A CLA 45 AMG nagyfokú menetdinamikája megfelelő hűtőrendszert kíván. Az SLS AMG szerkezeti elemeit használták fel hozzá, kiegészítve a levegő-víz töltőlevegő-hűtő alacsony hőmérsékletű körével.

Óriási ingatlan értéknövekedés az Egyesült Államokban

2006 óta nem tapasztalt mértékben növekedett az ingatlanok értéke az Egyesült Államokban 2012 és 2013 januárja között.

Volvo R-Design modellek a New York-i Autószalonon

A Volvo S60, V60 és XC60 új R-Design változatai a megújult sportos külső, a dinamikus, vezetésközpontú futómű és az opcionális Polestar-teljesítménynöveléssel elérhető, akár 329 lóerős motorteljesítmény páratlan ötvözetét nyújtják.

Mercedes-Benz CLA 45 AMG - Design és dinamika Kecskemétről

A New York International Auto Show-n mutatkozik be az első Kecskeméten készülő Mercedes-AMG modell, a CLA 45 AMG. A négyajtós középkategóriájú kupé a sikeres, nagy teljesítményű és egyben trendformáló CLS 63 AMG filozófiáját követi.

Láthatóvá válik a sötétben az új Heinken üveg

A Heineken gondolt egy nagyot, és új 0,5 és 0,33 literes palackok bevezetésével ünnepli 140. születésnapját.

Fantasztikus panoráma fotók New York-ról

New York felhőkarcolókkal sűrűn tűzdelt szíve, Manhattan egyébként is lenyűgöző látvány, de ez a kép, melyet az orosz Sergey Semonov készített, most megnyerte az Epson Pano Díj amatőr kategóriáját is.

Szenzáció! Nem öltek meg senkit!

Emberemlékezet óta először múlt el úgy nap New Yorkban, hogy egyetlen embert sem lőttek le vagy késeltek meg. Pedig mostanság napi 5 az átlag az amerikai nagyvárosban.

Alonso New Yorkban is a Twitterről áradozott

A spanyol a közösségi oldal nagy kedvelője lett.

Alonso csenget a Wall Streeten

Fernando Alonso nyomja majd meg a tőzsdei csengőt.

Ingyen New York-i BKV térkép letöltés

Viccesen szólva az ingyen letölthető PDF formátumú New York-i BKV térkép letöltési linkjét érheted el innen.