Jogos a franciák dühe, de összefogásra van szükség

Jogosnak nevezte a franciák dühét szerdán Francois Hollande államfő a múlt heti 84 halálos áldozatot követelő nizzai terrortámadás miatt. Ugyanakkor elengedhetetlennek nevezte a nemzeti összefogást a terrorizmussal szemben.

Hirtelen radikalizálódott a nizzai támadó

Új típusú támadással állunk szemben – jelentette ki Bernard Cazeneuve francia belügyminiszer a csütörtök esti, nizzai terrormerényletről , amelyben 84 ember életét vesztette és további 100 megsebesült.

Az Iszlám Állam vállalta a nizzai terrortámadást

Másfél nappal a támadások után az Iszlám Állam a terrorszervezethez köthető Amaq hírügynökségen keresztül magára vállalta a nizzai támadás elkövetését, írja a Le Figaro. Közleményükben azt írták, hogy a nizzai támadás elkövetője „az IS egyik katonája volt", aki azokra a felhívásaikra reagált, hogy célba kell venni...

Testközelből a nizzai terrortámadás – az MSZP szóvivője is átélte a borzalmakat

Budai Bernadet MSZP-s szóvivő is Nizzában tartózkodott csütörtökön, ahol egy kamionos terrorakció következtében legalább 84 ember halt még.

Így lőtték szitává Mohamed Lahouaiej Bouhlel-t a nizzai merénylőt

Mohamed Lahouaiej Bouhlelnek hívják azt a 31 éves, tunéziai származású férfit, aki elkövette a nizzai gázolásos merényletet - jelentette honlapján pénteken a Nice-Matin című helyi napilap hivatalos forrásokra hivatkozva.

Szijjártó szerint majd mi megállítjuk a terroristákat

A csütörtök éjjeli nizzai terrortámadás megerősíti annak szükségességét, hogy megsokszorozzuk erőinket a terrorizmus elleni küzdelemben – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken az MTI-nek.

Két napja bérelte a kamiont a nizzai terrorista, aki egy piti bűnöző volt

A nizzai merénylet elkövetője a 31 éves, Tunéziában született Mohamed Lahouaiej Bouhlel volt. Franciaországban élt, fuvarozóként dolgozott. Hétköznapi bűncselekmények elkövetése miatt volt már összeütközése a törvénnyel, de nem volt a megfigyelt potenciális radikálisok között. A merénylethez használt teherautót két nappal...

Kósa Lajos rátehénkedett a francia tragédiára egy kis belpolitikai népszerűségért

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője szerint a csütörtök esti nizzai terrortámadás nem egyszerűen az emberi élet kioltására irányult, hanem az európai kultúra, szokások és norma elleni merénylet volt.

Nógrádi György: nincsenek megfelelő válaszlépések a nizzai terrortámadásra

Miként a korábbi merényletek után, úgy most sem várható, hogy Európa stratégiai választ adjon a nizzai terrortámadásra - mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

Naná, hogy Nógrádi "szakértő" Gyuri bácsi is megszólalt

Miként a korábbi merényletek után, úgy most sem várható, hogy Európa stratégiai választ adjon a nizzai terrortámadásra – mondta Nógrádi György "biztonságpolitikai szakértő" az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

Fokozott készültség Belgiumban is

Belgium fokozza biztonsági készültségét a közelgő nemzeti ünnep alkalmából – írta internetes oldalán a La Libre Belgique francia nyelvű belga napilap pénteken a Nizzában előző este történt gázolásos terrortámadással kapcsolatban.

Látszik a videón, ahogy a tömegbe hajt a kamion

Folyamatosan kerülnek fel az internetre a videók, amelyeket a szemtanúk készítettek a csütörtök éjszakai nizzai terrortámadásról .

Szemtanú: úgy repültek a testek, mint a tekebábuk

"A teherautó cikkcakkban jött az úton. Berohantunk egy hotelbe, és sok másik emberrel együtt a vécében bújtunk el" – mondta egy nő, aki ott volt a parti sétányon, amikor csütörtökön későn este egy fehér teherautó hajtott a nemzeti ünnep és a tűzijáték alkalmából összegyűlt tömegbe Nizzában.

Áder János részvétét fejezte ki

Áder János köztársasági elnök őszinte részvétét fejezte ki a csütörtöki nizzai terrortámadásban elhunyt áldozatok rokonainak és hozzátartozóinak Francois Hollande francia államfőnek küldött táviratában.

Obama: Ez terror volt

Barack Obama amerikai elnök terrorcselekménynek minősítette a több mint 70 emberéletet követelő nizzai tömeges gázolást csütörtök esti közleményében.

"A szabad világot érte támadás"

A szabad világ elleni támadásnak minősítette a nizzai tömeges gázolást a német államfő.