Két Sony készülékre is szünetel a Nougat bevezetése – GSMring

Pár hete kezdődött meg a Nougat elterjedése az Xperia XA és XA Ultra okostelefonokra. Egyenlőre viszont, nem sok felhasználó mondhatja el, hogy sikerült beszerezni az új rendszert mobiljára.

Újabb hivatalos fotó árulkodik az OnePlus 5-ről

Még 5 napot kell várnunk a OnePlus 5 hivatalos bejelentéséig, de nem telik el úgy hét, hogy ne érkezne egy újabb fotó, vagy pletyka a modellről. Még maga a gyártó is partner ebben, mivel folyamatosan szivárogtatja ki az információkat twitter oldalán.

Úton van a Sony zászlóshajójának következő rendszerfrissítése

Az idei MWC-n bemutatkozó Sony Xperia XZ Premium a rendezvény alkalmával több díjat is bezsebelt, a készülék értékesítése pedig nem is olyan régen kezdődött, de úgy tűnik már meg is érkezett a következő biztonsági frissítés.

Mint az várható volt hatalmas az érdeklődés a OnePlus 5 után

Egyértelműen kijelenthetjük, hogy a hónap egyik legjobban várt mobilja a OnePlus 5 lesz, ugyan a bemutatóra még várnunk kell egy kicsit, de ettől függetlenül már előrendelhetjük a mobiltelefont.

Hivatalosan is megérkezett az Oppo R11 folytatása

A kínai körökben igazán népszerű Oppo újabb készüléket mutatott be, az R11 nagyobb változata R11 Plus néven fog beíródni a köztudatba, még ha hardveresen nem is igazán sok változáson ment keresztül.

Két mobilra is nagyon hasonlíthat a OnePlus 5

Egyre több az információ a OnePlus 5-el kapcsolatban, már mondhatni megannyi renderkepét láthattunk a mobilról, de a megjelenésig még mindig biztosan nem jelenthetjük ki, hogy mégis melyik az a kép amin a valódi OnePlus 5 látható.

Hamarosan megérkezik a csúcsmobilgyilkos okostelefon

Várható volt, hogy ebben a hónapban megismerkedhetünk a sokak által várt OnePlus 5 okostelefonnal, de mostmár a bemutató pontos dátumát is megtudtuk.

Egyre terjedőben a Nougat rendszer – GSMring

Mint minden hónap elején, a Google most is közzétette, hogy az Android platform egyes verziói milyen arányban vannak jelen a felhasználók körében.