Jogerős: érvénytelen a kvótanépszavazás

Jogerőssé vált az október 2-ai országos népszavazás eredménye, mivel a határidő lejártáig, hétfőn 16 óráig a határozat ellen nem érkezett jogorvoslati kérelem – írja az MTI. A lényeget a közlemény vége felé emeltük ki.

A lényeget persze kihagyták – Megállapította a kvótanépszavazás eredményét az NVB

Egyhangú döntéssel megállapította a kötelező betelepítési kvótáról tartott országos népszavazás eredményét a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) keddi ülésén – írja az MTI.

A Kúria kimondta: politikai reklám volt az M4 csatornán

A Kúria szerint nem társadalmi célú hirdetés, hanem politikai reklám volt az az M4 csatornán elhangzott hirdetés, amelyben többen a vasárnapi népszavazáson való részvételükről vallanak.

Keményen megbírságolták a Kétfarkú Kutya Pártot

Pénteki ülésén tárgyalta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a Magyar Kéfarkú Kutya Párt ellen érkezett bejelentsést, amely a párt Szavazz Érvénytelenül nevű mobilappjáról szólt. A panaszosnak, bizonyos K. G.-nének az volt a gondja, hogy az applikációt a népszavazás napján is használták.

Nem lehet népszavazás a budapesti olimpiáról

A Nemzeti Választási Bizottság szerdán 9:2 arányban elutasította a 2024-es olimpia megrendezéséről szóló népszavazási kezdeményezést.

A DK már most választási csalásért tesz bejelentést

A Demokratikus Koalíció választási csalás gyanúja miatt bejelentést tesz a Nemzeti Választási Bizottságnál, mert sajtóhírek szerint minisztériumi és önkormányzati hivatalnokoknak is a hétvégi kvótareferendumon való részvétel és a nem szavazat mellett kell győzködniük a választókat.

NVB: jogsértő volt Kétfarkú Kutya Párt szombathelyi plakátjainak letépkedése

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerint jogsértő, hogy Szombathelyen letépkedték a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) plakátjait. A testület hétfői ülésén ugyanakkor egy másik ügyben az MKKP-t elmarasztalta amiatt, hogy egy soproni önkormányzati épületre engedély nélkül ragasztott népszavazási plakátot.

MSZP: a Kúria a Fidesz által hozott választási törvénynek megfelelő döntést hozott

Az MSZP tudomásul veszi a Kúria döntését, amelyben elutasította a Gőgös Zoltán által kezdeményezett népszavazás aláírásainak ellenőrzése miatt benyújtott jogorvoslati beadványt.

Lesöpörték a kormány reklámjai miatti kifogást

Elutasította a Magyar Szocialista Párt alelnökének a kvótareferendumos hirdetések miatt benyújtott kifogását pénteki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).

Nevetséges indokkal utasította el a Tudta? kampány vizsgálatát az NVB

Érdemi vizsgálat nélkül elutasította a Magyar Szocialista Párt alelnökének a kvótareferendumos kormányzati hirdetések miatt benyújtott kifogását pénteki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság.

Lehet jelentkezni népszavazásos hirdetésre

Augusztus 13-án 16 óráig jelentkezhetnek a Nemzeti Választási Bizottságnál (NVB) azok az országos televíziók és rádiók, amelyek a kötelező betelepítési kvótáról szóló népszavazás kampányában politikai reklámot kívánnak közzétenni – közölte az NVB és a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szerdán az MTI-vel.

Paksi bővítés – Az NVB elkaszálta Jávor Benedek népszavazási kezdeményezését

Megtagadta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) Jávor Benedeknek az atomerőművi blokkok építése ügyében benyújtott népszavazási kérdésének hitelesítését a testület hétfői ülésén.

Kezdhetik gyűjteni az aláírásokat a tanórán kívüli foglalkozás ügyében

Egyhangú döntéssel hitelesítette a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hétfőn azt a népszavazási kérdést, amelynek értelmében a tanulónak csak törvényes képviselője kérésére kellene részt vennie a kötelező tanórákon kívüli foglalkozásokon.

Elmaradt Lukács Zoltán dupla leszúrt Rittbergere

Az MSZP frakcióvezető-helyettese, Lukács Zoltán épp arról beszélt a NOL.hu -nak, hogy milyen technikákat kell bevetni a kör közepén álló blokkoló óra eléréséhez váratlan krízis esetén, amikor megérkezett a hír a Kúria döntéséről.

Breaking! A Kúria elkaszálta Erdősiné kérdését, Nyakóét átengedték

Fél 9 után nem sokkal mondta Lukács Zoltán az NVI épületében várakozó újságíróknak, hogy megvan a Kúria döntése, megváltoztatta az NVB döntését, és elkaszálta Erdősi Lászlóné kérdését.

A szocialisták reggel hat óta az NVI-nél szobroztak – most nem voltak kopaszok

Lukács Zoltán és Nyakó István szocialista politikusok már szerda reggel hat óra előtt megjelentek a Nemzeti Választási Irodánál – írja az Index .

Egy hónapig gondolkodtak: feljelentést tesz az NVI a kopaszbotrány miatt

Feljelentést tesz a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a Nemzeti Választási Iroda székházánál február 23-án történtek miatt – erről egyhangúlag döntött csütörtöki ülésén a testület, az MSZP delegáltja, Litresits András javaslatára.

Pácban a hivatal: a kopaszok nem is adhattak volna le népszavazási kezdeményezést

Érdekes részletre világít rá Péterfalvi Attila Indexhez került levele a vásárnapi boltbezárásos népszavazással kapcsolatban.

Fidesz: már dolgoznak a népszavazási törvény módosításán

A Nemzeti Választási Irodánál kialakult méltatlan helyzet elkerülésére a Nemzeti Választási Bizottság már dolgozik a népszavazási törvény módosító javaslatán – reagált a Fidesz-frakció a szocialista Botka László szombati kijelentéseire.

A Kúria szerint az, hogy a kopaszoknál Erdősi Lászlóné aláírásával ellátott papírok voltak, nem bizonyítja azt, hogy összejátszottak

Mint írtuk, a Kúria csütörtökön úgy döntött, hogy a Kubatov Gáborhoz köthető kopaszok akadályozták a boltok kötelező vasárnapi zárva tartása ellen népszavazást kezdeményezni kívánó Nyakó Istvánt, de arra nincs bizonyíték, hogy a kopaszok összejátszottak Erdősi Lászlónéval.

Három népszavazás is összejöhet ősszel

A vasárnapi boltbezárásról aligha voksolhatunk ősszel, három másik kérdésben azonban összejöhet a népszavazása, írja az Index .

Az Együtt az NVB fideszes tagjainak távozását követeli

Az Együtt Patyi Andrásnak, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnökének és a testület valamennyi Fidesz által delegált tagjának lemondását követeli.

Az MSZP szerint az NVB-t már nem lehet komolyan venni

Az MSZP szerint a Nemzeti Választási Bizottságot (NVB) a testület hétfői, "bohózatba illő" ülése után már nem lehet komolyan venni, és arra független szervként tekinteni, néhány tagja kivételével – mondta Lukács Zoltán, a párt frakcióvezető-helyettese Budapesten, sajtótájékoztatón.

Erdösiné népszavazási kérdését hitelesítette az NVB

Hitelesítette Erdösi Lászlónénak a vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazási kezdeményezését hétfői ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).

Erdösiné és Nyakó kérdését is az NVB elé terjesztik

Erdösi Lászlóné és Nyakó István vasárnapi zárva tartással kapcsolatos népszavazási kérdését is a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elé terjeszti a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke.

Bőrfejűek állták el az MSZP útját a Választási Bizottságnál

Megakadályozta egy ismeretlen, kigyúrt férfiakból álló csoport Lukács Zoltán, az MSZP alelnöke szerint, hogy a párt kedd reggel ismét beadhassa a vasárnap boltzárról szóló népszavazási kezdeményezését az Országos Választási Bizottságnál.

Az NVB elnöke olyat válaszolt, hogy a fal adta a másikat

Az Index szúrta ki a legarcpirítóbb választ, amit idén interjúban kérdésre adtak. Patyi Andrással, a Nemzeti Választási Bizottság elnökével készített interjút a Magyar Nemzet.

Nem tetszenek a pofátlan bérek? Kezdődhet az aláírásgyűjtés

Megkezdődhet az aláírásgyűjtés az állami cégeknél bevezetendő kétmillió forintos bérplafonról szóló népszavazási kezdeményezéshez, miután kedden jogerőre emelkedett a kérdés hitelesítéséről hozott választási bizottsági határozat.

Talán népszavazhatunk a pofátlan állami fizetésekről

Hitelesítette Kész Zoltán független országgyűlési képviselőnek az állami cégeknél alkalmazandó kétmillió forintos bérplafon bevezetéséről szóló népszavazási kérdésének aláírásgyűjtő ívét hétfői ülésén a Nemzeti Választási Bizottság.

Olvasóink szavaztak a vasárnapi boltzárról: egyértelmű a válasz

Tele van a hócipőjük az embereknek a vasárnapi boltzárral – meg persze nyilván az ehhez tartozó pénteki és szombati taposással.