A Continental és az NVIDIA szuperszámítógépével gyorsítja az önvezetés tanulási folyamatát - Autósajtó

A Continental az NVIDIA-val egy mesterséges intelligencia fejlesztéséhez szükséges – NVIDIA DGX számítógépekre épülő klasztert – egyfajta szuperszámítógépet hozott létre.

Az Nvidia Shield lehet a legújabb überkonzol

Az Nvidia több éves titkolózás után most végre elárulta a világnak, hogy mi az amin gőzerővel dolgoznak, ez pedig nem más, mint egy olyan set-top box, amely egyben képes lenne betölteni az otthoni szórakoztató központ szerepét.

CES 2015: Bemutatkozott a bivalyerős Nvidia Tegra X1

A Las Vegasban zajló 2015-ös CES kiállításon az Nvidia is egy jelentős mértékű bejelentéssel készült, amit szinte biztos, hogy még pár napig az összes médium le fog hozni, hiszen jelentős szerepet fog játszani a jövő készülékeiben.

Jön az NVIDIA Shield 2, brutális hardverrel

Az nVidia Android-alapú kézikonzolja, a Shield hamarosan új változatot kap: a Shield 2 brutális hardverrel érkezhet.

Ismét csodát tett az Nvidia

Számos rendkívüli történet kering a modern technológiai fejlesztések és feltalálásuk körül, és most egy újabb született az Nvidia révén.

EVGA GTX 460 2WIN – Az első dual-core nvidia videókártya

Még csak pár napja, hogy az AMD leleplezte legújabb videókártya csodáját, máris itt a válasz rá az nvidiától.

Jön a 4 magos Tegra 3 (Kal-El) mobilprocesszor az nVidia-tól

Emlékszünk még arra, amikor tavaly ilyenkor az 1 GHz-es mobil Qualcomm SnapDragon processzorokon ámultunk, hogy milyen nagy teljesítményt képesek nyújtani azon eszközök számára, melyekbe beépítik?

Az nVidia idei újdonságai: 4 magos és 3D-s Tegra mobilprocesszorok

A Mobile World Congress a mobiltelefonos ipar legnagyobb kiállítása, mely minden év februárjában kerül megrendezésre.

Új videókártyák - Hírek az informatika világában

A márciusra nézve várható lesz egy nagy VGA harc az S3, az Ati Radeon és az nVidia között!

NVIDIA GeForce meghajtó Windows 7 alá

Stílszerűen béta meghajtó dukál a Windows 7 bétához.

Párbaj a középkategóriában: HD 4830 vs. 9800 GT

Jelen tesztünkben a mostanában és a közelmúltban debütált középkategóriát eresztjük egymásnak, ráadásul ezúttal párharcok következnek.

Új, két GPU-s Nvidia videokártya decemberben?

Az Nvidia GeForce 9800 GX2-es modellje még mindig fellelhető a különböző üzletek kínálatában, de a gyártó legfrissebb architektúrájára épülő GPU-ival egyelőre még nem készült hasonló, két chipes megoldás.

Akár 10-15%-kal gyorsabb játékok az új Nvidia driverrel

Letölthető az Nvidia legújabb drivere a GeForce 6, 7, 8, 9 és 200 sorozatokhoz, amely már a legújabb 9800 GTX+, 9800 GT, 9500 GT, és 9400 GT videókártyákat is támogatja, valamint a GeForce 9-es sorozatú integrált videó vezérlővel ellátott nForce 730i lapkakészlet driverét is tartalmazza.

Itt a ForceWare 178.24-es meghajtóprogram

Az Nvidia driver stratégiája az elmúlt hónapok folyamán nem működött tökéletesen, ugyanis az év korábbi részében a felhasználóknak közel fél évet kellett várniuk arra, hogy végre friss meghajtóprogramhoz jussanak GeForce 6, 7 és 8-as sorozatú videokártyáik esetében.

Hibás Nvidia GPU-k az Apple noteszgépeiben

Már-mát azt hinnénk, hogy az Nvidia hibás mobil GPU-i és lapkakészletei nem okozhatnak több meglepetést a piacon, amikor is az élet erre ismételten rácáfol.

Kartell-ügy: peren kívüli egyezséget kötött az NVIDIA

Peren kívüli megegyezéssel zárta le az ellene indult polgári kartellpert az NVIDIA.

Nvidia: 360 munkatárstól sajnos meg kell válnunk

Az Nvidia az elmúlt hónapok folyamán nem szerepelt valami jól a piacon: a vállalatnak gondjai akadtak egyes GPU-ival és MCP chipjeivel, amelyeknél nem megfelelő minőségű forraszanyagot használtak, ez a hiba a gyártónak 200 millió dolláros plusz kiadást jelentett.

Még ebben a hónapban jön a Radeon HD 4550

Az AMD kő kemény harcot indított az Nvidia ellen, a gyártó az utóbbi időben gyakorlatilag a videokártya piac minden szegmensében rendelkezik olyan újdonságokkal, amelyek az Nvidia termékei ellen megfelelő konkurenciának számítanak.

BFG: tuningolt GeForce érkezik

Újabb, túlhajtott versenyző érkezik az NVIDIA 9000-es szériájából, mely a napokban válik elérhetővé Európában.

zsír - NVISION hype: a világ leghosszabb LAN party-ja

A Nvidia megkísérli megdönteni a kétes értékű rekordot...

zsír - Nvidia fizikaidemó verseny

Nyerj kályhának is ideális videokártyát.