Kósa Lajos „rárontott a zsidókra”…

Az EU 28 tagállamából legalább 26-ban – ha Lengyelországot netán nem számítjuk – a PC igáját nyögik: ott bizony Kósa Lajosnak nyomban távoznia kellene a politikából. Orbániában nyilván más a helyzet…

Ki kell mondani: a Fidesz és a nyilasok rengeteg dologban hasonlítanak

Ungváry Krisztián történész a nyilasok és a Fidesz között vont párhuzamot, ugyanis szerinte még Szálasi Ferenc frakciója sem követte olyan mértékben a központi utasításokat, ahogy Orbán Viktoré, pedig a második világháború alatt ez igen kockázatos dolog volt.

Székesfehérvár, egyházak, ellenzék – ellenzék?

Tekintettel arra, hogy a nyilaskeresztes mozgalom annak idején számos ember haláláért volt felelős, a székesfehérvári szentmise kapcsán elvárható lenne a keresztény egyházak elítélő reakciója is.

Eltűri a kormány, hogy fegyverkeznek a nácik?

A Magyar Nemzeti Arcvonal nevű nyilas szervezet pár napja közzétette a menekültek levadászására készülő, géppisztolyokat tartó álarcos "harcosok" fotóját.

"Tüntessék el a gyereket, mert az egész falut megbüntethetik"

1944-ben, június 21-i határidővel a zsidó törvények alá eső magyaroknak kijelölt kényszerlakhelyekre, ún. csillagos házakba kellett költözniük. Házaik bejárata fölé jól látható, mint a rendelet fogalmazott, "kanárisárga" Dávid-csillagot kellett elhelyezniük.

Nyilasok és angyalok

Hogy az elején kezdjem, szeretném felvilágosítani a szegény, homályban tévelygő Pax Hungarica mozgalmat, miszerint október nem a Nyilas jegyében van.

Nyilaskeresztes kalkulátor

A penzcentrum.hu tiltott önkényuralmi jelképet használ látogatói figyelmének felkeltésére.