"Lealázlak"-csomag nyugdíjasoknak! - Egy adag "narancsos bukta" sütéséhez, esetleg?

Ahogy arról beszámoltunk, Pünkösd közeledtével - nem pártalapon, kizárólag helyi szinten - gondolnak a nyugdíjasokra a közszolgák.

És ha ezek miatt kell levágni a lábamat?

Az alábbi levelet egy olvasónk küldte szerkesztőségünknek a dübörgő, világelső - és ki tudja mi még - honi egészségügy hétköznapjairól. Tisztelt szerkesztők!

Ha már a kormány nem teszi, néhány önkormányzat meglepi nyugdíjasait húsvétkor

Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter egy januári kormányinfón azt mondta, hogy idén húsvétkor is sor kerülhet az utalványok kiosztására, ha a gazdaság teljesítőképessége ennek a lehetőségét megteremti.

700.000 magyar nyugdíjast fenyeget a halálos kór

Az a hír, ami úgy kezdődik, hogy "egy kutatás kimutatta" sokakban ellenérzést kelt.

Rétvári Bence: A nyugdíjasoknak meg kellett érniük, hogy egy havi nyugdíjat elvett tőlük a Gyurcsány-kormány 2008-ban

Nem csökken a nyugdíjak értéke, amíg polgári kormány van Magyarországon, az idősek továbbra is számíthatnak a Fidesz-KDNP-re, amely szavakban és tettekben is megbecsüli őket - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Tállai szerint a nyugdíjasok foglalkoztatása mindkét fél számára előnyös

Az év elejétől nem kell járulékot fizetniük a nyugdíjas munkavállalóknak, csak a 15 százaléknyi személyi jövedelemadót – mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára az Echo Tv csütörtöki adásában.

Diákok és nyugdíjasok húzzák ki a munkaerőhiány csapdájában vergődő áruházakat szorult helyzetükből

Az ünnepek előtti csúcsforgalomban jellemzően több diákot és nyugdíjast foglalkoztatnak a kiskereskedelmi áruházláncok, hiszen ők is küzdenek a Magyarországon jellemző munkaerő hiánnyal.Ilyenkor a cégnél megnő az igény a diákok és nyugdíjasok foglalkoztatására.

Csak azért kapott nyakmasszázst egy néni, hogy ellopják a nyakláncát

A nyomozók a térfigyelő kamerák felvételei alapján azonosították azt a nőt, aki Óbudán egy idős asszony masszírozását színlelve ellopta annak nyakláncát – közölte a rendőrség a honlapján.

Novák: elkezdődött a nyugdíjprémiumok folyósítása

Novák Katalin kitért arra is, hogy a nyugdíjak értéke folyamatosan nő.

Kivarázsolhatja az állam az adósságot a nyugdíjból

Változhat a nyugdíjtörvény, amennyiben elfogadják Semjén Zsolt javaslatát.

Nem cicóztak, gyorsan kattant a bilincs...., de a társak még portyáznak!

A trükk nem eget rengető, de akivel először esik meg, hiába hallott már hasonlóról, simán bedől.

A háziorvos dönti el, hogy kit mikor lát el? A nyugdíjas ráér, várjon…..

Több szakorvosi rendelőben gyakorlat, hogy az orvos meghatározza, hogy a nyugdíjas korú betegek  - életveszély híján - mikor mehetnek vizsgálatra.

Ha adnak, elfogadjuk.... nyugdíjasok reakciója Orbán ígéreteire - Városi Kurír

Orbán Viktor szokásától eltérően választás után is járja az országot, fellép, - rendszerint baráti közegben - ahol fogadják és elmondja a szokásos mantrát: Soros, Brüsszel, megharcoljuk...

Idén 10 EZER órát mozognak a magyar nyugdíjasok

Május 13-án, vasárnap kezdődik a Szenior-mozgásprogram 10.000 órás vállalása.

Nyugdíjba vonulása napján ünnepelte a születésnapját és a lottón is nyert egy kanadai férfi

Jó napja volt egy kanadai férfinak: éppen a születésnapján vonult nyugdíjba, és ráadásul kétmillió kanadai dollárt (408 millió forintot) nyert a lottón.

Schmitt Pál, a géppuskalábú ex vívó és köztársasági elnök - Városi Kurír

A szépkorba ért fő "ex" nem csak szakdolgozatot tud viharos gyorsasággal másoltatni, de ha kell, táncra is perdül.

Háromszor rabolt ki egy nyugdíjast, elfogták

A rendőrség vádemelést javasol egy férfi ellen, mert Kevermesen háromszor kirabolt egy 62 éves férfit. A gyanúsítottat a Békés megyei rendőrök Budapesten fogták el.

Tarcali Emese: Nyílt levél a választási csalókhoz - Városi Kurír

Nem ért váratlanul, hogy egy ilyen hazug hazaáruló banda még az egyébként tisztességes választásokat is megpróbálja – ismételten – elcsalni…mit megpróbálja?!

Szatmáry Kristóf: Eddig 8-12 ezer nyugdíjas tért vissza a munkaerőpiacra

A nyugdíjas szövetkezetek segítségével 8-12 ezer nyugdíjas korú dolgozó tért vissza a munkaerőpiacra és számuk további 30 ezerrel bővíthető - mondta Szatmáry Kristóf, a Fidesz országgyűlési képviselője a Nyugdíjas Szövetkezeti Szakmai Napok fórumsorozat budapesti záróeseményén

A nyugdíjas nem eladó! - pedig igény lenne rá.... - Városi Kurír

Némethné Jankovics Györgyi, a Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetségének elnöke szerint a miniszterelnök által megígért Erzsébet-utalványokat a nyugdíjas társadalom egy része lelkesen fogadja, ajándéknak tekinti, ám ez nagyon rossz hírüket kelti, azt sugallja, hogy „lefizethetők”.

Mivel vehető meg egy kisnyugdíjas szavazata? - egy érintett véleménye, ő csak tudja! - Városi Kurír

A teljesség igénye nélkül leírom mit vettek el az elmúlt 8 évben a kisnyugdíjas hazánkfiától, aztán beszélhetünk arról ezt lehet e valamivel is kompenzálni. Elvették a…..

2 milliárdot hoz a nyúl az Erzsébet-utalványt forgalmazó cégnek - Városi Kurír

Orbán Viktor grandiózus bejelentése, amivel arról tájékoztatta reménybeli nyugdíjas szavazóit, hogy 10.000.- forintos Erzsébet-utalványt kapnak per kopf, nem csak nekik volt jó hír.

Hajtóvadászat öregekre - jön az Erzsébet-utalvány » FüHü

Az Idősek Tanácsa azt javasolja a kormánynak, hogy a közelgő ünnepek előtt ismét tízezer forintos Erzsébet-utalványt kapjanak a nyugdíjasok.

Miért van értelme a nyugdíjas-szövetkezet létrehozásának?

Érdemes belegondolni, mekkora tudás és tapasztalat halmozódik fel egy munkavállalóban, mire nyugdíjas korba kerül.

De jó ma nyugdíjasnak lenni! 1.4 helyett akár 1.7 gáztűzhelyet is vehet évente! - Városi Kurír

Többet ér a nyugdíj a boltokban, az idősek ma többet tudnak vásárolni egyhavi juttatásukból, mint 2010-ben - örvendezik a Magyar Idők, levonva a következtetést, milyen jó, hogy Fidesz atya ezt is megadta nekünk!

Balog miniszter tudja, de nem mondja - a milliós nyugdíjak titka - Városi Kurír

A kormány elmúlt években hozott intézkedéseinek - például a járulékplafon eltörlésének - köszönhetően, rohamosan nő a régi és az új nyugdíjak közötti különbség, ma már egyre többen kapnak akár több millió forintos ellátást.

A Gyurcsány-érában jobb volt a nyugdíjas-élet - Városi Kurír

Az Életet az Éveknek Országos klubmozgalom elnöke szerint egyre nő azok száma, akik a nyugdíjkorhatár betöltése előtt 2-3 évvel veszítik el munkájukat.