83 éve volt, de mi is az a Kristályéjszaka? - Respublika

Alig néhány tíz kilométerrel távolabb viszont a november 9–ei éjszakán Németország, Ausztria és a Szudétavidéken 267 zsinagógát égettek fel és pusztítottak el, a Kristályéjszakán.

„Egy vérből valók vagyunk”— Kövér szerint mégsem!

Kövér László egy hét alatt kiélvezhette 10 perc hírnevét, megszólalásra bírta párttársait, akik elismerőleg szóltak "tökösségéről" és gondolkodásra azokat, akik hajlamosak rá.

Karácsonyi gondolatok nácizmusról és kommunizmusról

„Mert ha nincs emberarcú náci, akkor nincs emberarcú kommunista se” – ezt a rosszindulatú, alávaló hazugságot (netán ostobaságot) a NER hű és vad harcosa, Demeter Szilárd írta, Radnóti Sándornak szánt „válaszában”.

Belügyi becsületpuccs? - Városi Kurír

Újból megemlékeztek arról, hogy a németek, illetve a velük szövetséges magyar csapatrészek ismét csatlakozni akartak a náci csapattestekhez.

Naponta négy antiszemita bűncselekményt regisztráltak tavaly Németországban

Naponta átlagosan négy antiszemita indíttatású bűncselekményt regisztráltak tavaly Németországban – jelentette a Der Tagesspiegel című berlini lap vasárnap, kormányzati adatokra hivatkozva.

Nem feledkezhetünk meg a totalitárius diktatúrák áldozatairól

“Európa rendkívüli felelősséget visel a nácizmusért és a kommunizmusért, azért a két totalitárius rendszerért, amelyek ezen a földrészen születtek” – mondta Václav Havel volt cseh államfő.

Ezt olvasta Sophie Scholl

73 évvel ezelőtt, február 22-én végezték ki Sophie Schollt és a Fehér Rózsa mozgalom két másik tagját.

Ha a Panzer General valósággá válna – Az Ember a Fellegvárban

November 20-án mutatta be az Amazon a The Man in the High Castle című sorozatát, amely nem más, mint egy alternatív idősíkon játszódó sorozat. Ebben a világban a Harmadik Birodalom és Japán nyerte a második világháborút, az egykori Egyesült Államok területét pedig felosztották egymás között. A karakterek ebben a világban...

Stockholm bátrai. Maszkban, gyermekek ellen.

Svédországból érkezett hírek szerint a tömegben, és akkor is csak fiatalok ellen bátrak kikapaszkodtak a barna kupacokból. Maszkot öltöttek, és elmentek „menekültet verni”. Igazolva azt, hogy a bűnbakkeresés korántsem egy nép, illetve kultúra sajátja. Ott szunnyad valahol a gyíkagy mélyén, és amikor esélyt lát a frusztráció...

A nácizmussal kapcsolatos múltpolitika érdemi feltárásáról – interjú Norbert Frei német történésszel

Norbert Frei (1955) a náci Németország vezető kutatója. Münchenben doktorált 1979-ban, majd Bielefeldben habilitált 1995-ben. 1979 és 1997 között a müncheni Jelenkorkutató Intézet tudományos munkatársa volt. 1997 és 2005 között a Bochumi Egyetemen az újabb és legújabb kor professzoraként tevékenykedett, 2005 óta a Jénai Egyetem...

A nácizmus feldolgozásának elmúlt évtizedeiről

A huszadik századi európai történelem legszörnyűbb bűntetteit épp Kelet-Európában elkövető náci Németország 1945-re mindenestül elveszítette az 1939-ben általa kirobbantott világháborút.

Putyin skizofrén utitársai

Daniel Greenfield, a Shillman program újságírója, a Szabadság Központ munkatársa. A New York-i szerző írásai fő témáját az iszlám radikalizmus képviseli

Én vagyok én, te vagy te. Ki a nácibb? Én vagy te?

Hazánk helyi értéke a világon közel áll a nullához a százas skálán. Nem számítunk sehol semmit, mert senki nem számíthat ránk, sehol semmiben.

Nácizmus, jog, kacsamadár

Beperelte a Jobbik Karsai László történészt, éspedig azért, mert az ATV egyik műsorában nácinak nevezte a pártot.

A házi nácipálinka receptje

Egyszerű, olcsó, az alapanyagok minden nemzetállam háztartásában megtalálhatók. A recept a boldog békeidőkből származik, egyenesen a dédi vaníliaillatú konyhájából, ám kis találékonysággal ma is használható.

Az "elhatárolódás" értelmetlensége

Konkrét döntések ellen van értelme összefogni, ha azokkal nem értünk egyet.

A hetedik koporsó

Ami a politikai elitet, a magyar társadalom gondolkodónak mondott rétegét, az írástudó fenegyerekeket illeti, na, ott aztán nagy a baj.