13 balatoni halsütöde közül csak kettőnél talált mindent rendben a hatóság

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 13 halsütödét ellenőrzött a Balatonnál június utolsó hetében, több mint 160 mintán 700 laboratóriumi vizsgálatot is végeztek, számos szabálytalanságot és hiányosságot feltártak, 1,175 millió forint élelmiszerlánc felügyeleti bírságot szabtak ki – közölte a hatóság.

Magyarországra is érkezett a szennyezett tojásokból

Bár eleinte úgy tűnt, hogy Magyarországot nem érinti a Nyugat-Európát megrázó, rovarirtóval szennyezett tojások ügye, most a NÉBIH mégis talált itthon ilyenfajta tojást.

Penészes, egérürülékes pékséget záratott be Budapesten a hatóság

Súlyos higiéniai problémák miatt azonnal bezáratott egy budapesti, 3. kerületi pékséget a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a helyszíni ellenőrzésen csaknem 60 kilogramm nem nyomon követhető élelmiszer alapanyagot vontak ki a forgalomból, az ügyben több százezer forintos bírság várható – közölte a Nébih az...

Elkezdték az elhanyagolt szőlőültetvények felszámolását

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) tájékoztatja a lakosságot, hogy ezekben a napokban is zajlik a gondozatlan szőlőültetvények felszámolása a Dunántúlon. A hatósági eljárás fő célja, hogy minél több gazda vegye gondozásba újra a birtokában lévő elhanyagolt szőlőültetvényt.

Ne evés előtt nézze meg! Négy tonna húsárut semmisített meg a Nébih

Azonnal bezáratott Kaposváron egy húsüzemet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) annak higiéniai állapota miatt, a hatóság 28 féle, csaknem 4 tonna húsipari termék ártalmatlanítását rendelte el – közölte a Nébih az MTI-vel csütörtökön.

Új típusú lóútlevelet vezetett be a NÉBIH

A hamisítások és visszaélések megakadályozása érdekében új típusú lóútlevelek kibocsátását kezdte meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) 2017. július 1-jétől. A korábban kiadott, régi formátumú passzusok továbbra is érvényesek, a júliusi határnaptól azonban kizárólag az új, megbízhatóbb nyomtatványt...

Hepatitisszel fertőzött húsok kerülhettek a magyar piacra

Még az idén széleskörű vizsgálatot tart a NÉBIH, hogy kiszűrje, került-e Magyarországra hepatitisszel fertőzött sertéshús. A Hús Terméktanács szerint pánikra nincs ok.

Gusztustalan húsüzemre csapott le a Nébih Komáromban – videó

Csaknem kilenc tonna jelöletlen, szabálytalanul tárolt, illetve lejárt fogyaszthatóságú húst foglalt le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy Komárom-Esztergom megyei nagykereskedésben.

Gomperz: A Nébih kivonja Orbán Viktort a forgalomból

..."A magyarországi konzervativizmussal kapcsolatban nem voltak ennyire megelégedve a tesztelők. – Már az illata is émelyítő volt, a kiszellőzetlen fociöltöző szagára emlékeztetett – számolt be az egyik. – Amiben évek óta lóg egy ottfelejtett zokni – tette hozzá a másik. Az ízt meghatározhatatlannak nevezték. – Keveredik...

Gyomorforgató képsorok – lebukott egy budapesti húsüzem

Mintegy 6,5 tonna füstölt árut foglaltak le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei egy fővárosi húsüzlethez tartozó egységben, higiéniai és nyomon követési hiányosságok miatt az egység tevékenységét felfüggesztették, elrendelték a termékek visszahívását a forgalomból. Az eljárás folyamatban van, az...

Lázár szerint más van az olasz és magyar Nutellában

NÉBIH-vizsgálat: ugyanazok az összetevők.

Nem annyira meggyőző a kormány multiellenes vizsgálata

Az összehasonlító vizsgálat során nem sikerült meggyőzően állítani, hogy minden termék rosszabb. Sőt, volt, hogy a magyar termék jobbnak bizonyult.

Tényleg silányabb élelmiszert kapunk Magyarországon

Kettős mérce működik az európai élelmiszerpiacon, és ezt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) most lezárult átfogó hatósági élelmiszer-minőségi vizsgálata is megerősítette, alátámasztva a korábbi vizsgálat eredményét – közölte a földművelésügyi miniszter szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Nincs joga vizsgálódni a hatóságnak, blöff a nagy élelmiszerteszt

Nincs engedélye a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (NÉBIH) azokra a vizsgálatokra, melyet a Földművelésügyi Minisztérium rendelt meg, és a multik hazai, valamint külföldi termékeit hasonlítja össze – olvasható a hvg.hu cikkében.

Üvegszilánkot találtak egy Magyarországon is forgalmazott gombakonzervben

Üvegszilánkot talált egy németországi vásárló a LaoGanMa márkájú, chiliolajban tartósított gombakonzervben, a termékből Magyarországra is került, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) arra kéri a vásárlókat, hogy a konzerveket vigyék vissza a vásárlás helyére.

Kutyaeledelként árulta a megsemmisítésre szánt nyúlhúst

Megsemmisítés helyett kutyaeledelként értékesítette az elvéreztetett nyúlhúst egy fővárosi cég, a helyszínről több mint 2 tonna terméket szállíttattak el megsemmisítésre. A bírság megállapítása folyamatban van – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel pénteken.

Hentesboltra csapott le a Nébih – undorító dolgokat találtak

Egérrágta disznósajtot és más, nem kifejezetten emberi fogyasztásra szánt dolgokat talált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy Győr-Moson-Sopron megyei húsboltban – olvasható a hivatal honlapján .

Újabb 100 terméket vizsgálnak, hogy rosszabb árut kap-e a magyar

Újabb 100, a hazai és a külföldi kereskedelemben kapható és azonos termék vizsgálatát rendelte el Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, hogy megbizonyosodhasson róla, tényleg rosszabb árut hoznak-e be Magyarországra – olvasható a hvg.hu cikkében.

Ne egyen ebből a halból, magas a higanytartalma!

Visszavonta a fogalmazását egy fagyasztott halkészítménynek a NÉBIH, ugyanis az egészségügyi határérték feletti higanytartalmat mértek benne – olvasható a Blikk cikkében.

CBA-alvállalkozónál készültek a határon szolgáló rendőrök fertőzött szendvicsei

Hiába mondta ki a NÉBIH vizsgálata, hogy mely cégnél találták meg a kórokozókat a déli határon szolgáló rendőrök élelmiszerében, a cég továbbra is beszállító maradt alvállalkozóként. Az ügyben a CBA is érintett – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

Nébih: jövőre erősíteni kell a hivatal rendőrségi attitűdjét

Jövőre erősíteni kell a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) "rendőrségi attitűdjét", fejleszteni kell a hivatal szemléletformáló szerepét társadalomban, a tudatos vásárlói magatartás kialakulását – mondta a Nébih elnöke pénteken az M1 aktuális csatornán.

Büdös volt a virsli – büntet a hatóság

A hagyományos ünnepi ételek közül 21 előrecsomagolt sertésvirslit ellenőrzött a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a laborvizsgálatokon minden termék megfelelt, egy mintánál a kellemetlen szag miatt a gyártó ellen eljárást kezdeményezett a hatóság, és több jelölési hiba is akadt.

3 tonna lejárt karácsonyi csokit találtak

Több mint 3 tonna lejárt édességet és édesipari alapanyagot vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal értesítése alapján.

Ha ilyen kekszet vettek, semmiképp ne adják a gyereknek!

Megnövekedett akrilamid-tartalom miatt Horvátországból származó, vanília ízesítésű állatfigurás babakekszet vontak ki a forgalomból – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-vel.

Műanyagdarabok kerülhettek egy osztrák kompótba, ne egye meg!

Műanyagdarabok kerülhettek a gyártás során az osztrák efko Frischfrucht und Delikatessen GmbH. által előállított kompótokba, ezért visszahívják a terméket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken.

Retek, penész, macskák egy budapesti pékségben – azonnal bezáratták

Egy budapesti pékségben tartott ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. Az üzemben súlyos higiéniai problémákat, rovarokkal szennyezett alapanyagokat és félkész termékeket is találtak az ellenőrök. Az akció során több mint 500 kiló, többek között jelöletlen, szennyezett, illetve lejárt élelmiszert vontak ki a...

Videó: Retekben állt az illegális hús – azonnal bezáratták a boltot

Két megyében, négy helyszínen tartottak ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szakemberei. Az ellenőrök az akció során az egyik Tolna megyei húsboltban mintegy 1150 kg terméket vontak ki a forgalomból.

Megbuktak a palacsinták a Nébih ellenőrzésén

A házhoz szállított ételek közül a Nébih 21 "hortobágyi" elnevezésű palacsintát vizsgált, a mikrobiológiai laboratóriumi eredmények hét esetben szennyezettséget jelző mikroorganizmust, kettőnél pedig úgy nevezett spórás baktériumot mutattak ki.

Alig volt hús a Lidl virslijében – betiltották

Alacsony hústartalmú, lengyel gyártású, 1 kilogrammos, vákuumcsomagolt BARONI baromfi virslit vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Lidl Magyarország Bt. egyik élelmiszerüzletében.

Több ország importtilalmat vezetett be a magyar baromfira

A Békés megyében kimutatott madárinfluenza-vírus miatt több Európai Unión kívüli ország is megtiltotta az élőbaromfi és különböző baromfi termékek exportját az érintett megyéből vagy Magyarországról – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn az MTI-vel.