Az a rettenetes „nevezetes" nap... 1944. március 19. - Városi Kurír

Minden bizonnyal csak nagyon keveseknek jut eszébe, hogy „nevezetes" nap a mai, a március 19. 74 évvel ezelőtt, ezen a napon (akkor vasárnap volt) szállták meg Magyarországot Hitler katonái.

Kordon a porban

Hogy miféle négy évre számíthatunk, arról megoszlanak a vélemények.

Őrizője vagyok testvéremnek! - gondolatok a holokauszt emlékév kapcsán

1944. március 19-én szállták meg a náci Németország csapatai Magyarországot. Emlékeznünk és emlékeztetnünk szükséges, hogy az ezt megelőző folyamatok és az ezt követő események olyan ideológia alapján történtek, mely nemcsak a keresztyénség nézetével, hanem az ember emberségével sem egyeztethetőek össze.

Fabiny Tamás evangélikus püspök: 1944. március 19. margójára

1944. március 19-én szállták meg a náci Németország csapatai Magyarországot. Az Északi Evangélikus Egyházkerület püspökének, dr. Fabiny Tamásnak alább olvasható jegyzetével emlékezünk meg a hetven évvel ezelőtt történt eseményekről. A püspök írásában olyan példákat állít elénk, akik fenyegetettség idején is képesek...

Terroristákat toboroz az Amerikai Népszava a magyar balos ellenzékből

Azt írja, a Szabadság térre tervezett emlékmű felrobbantása alkotmányos és morális kötelesség, és aki megteszi, nemzeti hős lesz.

„Szakvélemény”

Ami a német megszállás emlékizéjét illeti, érdemes az eddigieknél kicsit jobban figyelni a mű esztétikai értékeire. Hiszen valami egészen meghökkentő példáját szemlélhetjük majd benne tartalom és forma egységének.

Szárnyasok viadala emlékeztet a német megszállásra

Tyúkra támadó héjával emlékezik a német megszállásra a magyar jobboldal. Még jó, hogy nem azt a részt álmodták kőbe, amikor a tyúk, hogy mentse a bőrét, felfelé meredő lábacskákkal halottnak tetteti magát.

„Emlékmű”, „emlékév” és a "választás"

A „kormány” szándékainak aljasságát akkor foghatjuk föl igazán, ha az emlékév-bizniszüket és brutálisan, monumentálisan hazug, a hitleráj „művészetét” idéző „emlékművüket”, a velük kapcsolatos terveket a választással összefüggésben is szemléljük.

Arkangyal és birodalom

Angyal áll majd a Szabadság téren, magyar angyal, mert ferdén fog állni, fölötte félszárnyú sasmadár repked majd.

Így kerül angyalos-sasos dísz a mélygarázsra

Magyarországot szelíd, álmodó, az agresszív birodalmi sas által legyőzött Gábriel angyal szimbolizálja a Szabadság térre állítandó emlékművön.

Szilveszteri hírvadászat

Hallali-halihó, vadászni volna jó, mondja az újságíró, és vadássza is a hírt, ha csak teheti, bár az év utolsó napján már nem ezzel kéne foglalkozni.