Megható, ahogy magyar népdalt énekelnek Novák Katalinnak a ruandai diákok – Videó

Egy iskolába is ellátogatott Ruandában a magyar államfő.

Sebestyén Márta 65

Az angol beteg című Oscar-díjas filmben énekelt Szerelem, szerelem című dalért a francia Deep Forest világzenei formációval Grammy-díjat kapott, munkásságával világhírre tett szert.

Levédia hódít – nagy dobás a Magyar Rhapsody Projekt új albuma

Tombolt a közönség az együttes koncertjén, a Tisza-tavi Fesztiválon. Frontemberüket, Bársony Bálintot a fellépés után kérdeztük.

A grúz lánytrió már a budapesti koncertjére készül

Vagy csak érzik a tavaszt ők is, és ennek a Tavaszi szél vizet áraszt című magyar népdallal adtak hangot.

„A megbékélés nem lehet illúziókergetés” – Szvorák Katalin Kossuth-díjas népdalénekessel készült interjúkötet

„Mindenkinek a maga szűk környezetében megadatik egy ösvény, egy út, melyen haladnia kell” – mondja a Kossuth-díjas énekes, aki életművével, személyességével és óvó tekintetével ezt nemcsak hangoztatja, hanem képviseli is.

Cenzúrázva a Repülj Páva

Azt hiszem, még a mókusok elé való vetés, mint kínhalál is kellemesebb, mint kis hazánk egyes híreinek olvasása.

Cigány folklór - A tüzek mellett nem szól már az ének...

M-o piskát puriku", azaz ...Megcsípett a bolha címmel jelent meg az autentikus cigány népzenét játszó Kanizsa Csillagai együttes legújabb lemeze.

TITEKNEK - A világhírű Kínai Központi Népdal és Néptánc Együttes Kecskeméten

Az 1952 szeptemberében megalakult Kínai Központi Népdal és Néptánc Együttes, Kína egyetlen állami szintű népdal- és néptánc együttese.

Gerák Andrea szólókoncert

Kis dalok a nagyvilágból című új műsorában a sokat utazó Gerák Andrea kíséret nélkül énekelt népdalokkal Magyarországról Törökországba, Írországba, a Salamon-szigetekre, Peruba és más helyekre viszi hallgatóit. Néhány dallamot egymáshoz, illetve más műfajokhoz is kapcsol (pop, dzsessz). Bensőséges hangulatú estet teremt...

Koncerttel ünnepli a születésnapját Szalóki Ági

Új dalokat és egy új formációt is bemutat születésnapi koncertjén Szalóki Ági népdalénekesnő ma este a Művészetek Palotájában.