Orbán kamuciviljei a Népszavát ekézik, de hogyan!

Orbán kamuciviljeivek legújabb közleményét szó szerint idézzük, annyira szép!

Nem kell a Népszava a Geomédiának

Elakadni látszanak a tárgyalások a Népszava megvásárlásáról. Hogy a patinás, de mára senkit nem érdeklő szocialista nyugdíjaslap egyáltalán hogyan tűnhetett jó vételnek, azt a Népszabadság foglalta össze .

Lázár János: amíg Orbán és Polt futballt néznek, én dolgozom

Karácsonyi csoda történt: Lázár János interjút adott a nem éppen a kormánybarátságáról híres Népszavának, mi pedig a legizgalmasabb részekből szemezgettünk.

A Népszavába ölné az MSZP a pénzét

Százmillió forintot kapott az MSZP Szabad Sajtó Alapítványa a Népszabadság Zrt.-ben eddig meglévő 27,69 százalékos tulajdonrészéért – értesült az Origo.

Tóbiás újrázni akar, bejelentkezett pártelnöknek

Nem túl izgalmas interjút adott Tóbiás József a Népszavának , de azért a beszélgetés utolsó mondatán érdemes elmerengeni:

Népszava: ha valaki félretájékoztat, az a NAV

A Népszava szerint semmiben nem tér el a valóságtól tudósításuk Dávida Mariannának, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzési főosztályvezetőjének becsületsértési peréről, szerintük az adóhatóság félretájékoztat az ügyben.

Újabb adóellenőr vádolja a NAV-ot

Kedden tárgyalást tartottak egy becsületsértési perben, melyet még a NAV indított a Népszabadság és a Népszava ellen. Dávida Marianna, az adóhatóság ellenőrzési főosztályvezetője még az amerikai kitiltási botránnyal kapcsolatban írt cikkek miatt kezdett pereskedésbe.

Uszításokra ráhangolva

Nem volna túl nagy jelentősége egy uszító jellegű cikkcímnek, ha nem olyan országban élnénk, amelyben a politikai hatalom lételeme az uszítás.

Elhunyt Andrassew Iván

A Népszava szerda délutáni közlése szerint 62 éves korában hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Andrassew Iván, a Népszava főmunkatársa, a publicisztikai rovat vezetője.

Goodfriend Vida Ildikóról: "elképzelhető, hogy a hölgy meg is valósítja azt, amit beígért"

Képesek vagyunk a jó és a rossz dolgokról is beszélni, s ez azt mutatja, hogy ez egy erős kapcsolatrendszer – mondta a Népszavának adott interjújában a magyar-amerikai kapcsolatokról André Goodfriend, ideiglenes amerikai ügyvivő, aki nagyon érdekesnek tartja Vida Ildikó azon szándékát, hogy beperelné őt rágalmazásért.

Rossz hír

Egyszer talán arra is rájövünk, hogy a demokraták miért nem állnak ki elveikért. Én most egyáltalán nem értem.

követeli Lendvai Ildikó a párt korábbi elnöke

TGM: a Népszava fennmaradása közérdek, nem csak azoké, akik olvassák. Ha megszűnik, akkor azt hónapokon belül keservesen bánni fogja mindenki.

A maláj gép rejtélye semmi a Népszava és a Népszabadság eltüntetéséhez képest

Csókoltatom az Axel Springer menedzsmentjét, hogy a Népszabadság feláldozása árán sikerült megszerezniük az engedélyt a két cég fúziójához.

Új tulajdonos után kutat a Népszava

Két hónapig bírja még a Népszava, ha nem talál befektetőt, mert az MSZP és a svájci tulajdonos a sorsára hagyta a 140 éves baloldali napilapot.

Ez volt a Népszava nagy bejelentése

Befektetőkhöz és az előfizetőkhöz fordul a Népszava, miután svájci tulajdonosa jelezte, hogy nem tudja tovább finanszírozni a lapot – ez volt az a nagy bejelentés, amelyre ma egész oldalas hirdetéssel készült a lap.

Fotó: Nagy bejelentésre készül a Népszava

Egész oldalas hirdetés a keddi Népszava címlapja.

Újabb perben áll vesztésre az ING a Népszavával szemben

Második perét is elveszíteni látszik az ING Biztosító Zrt a Népszava ellen. Csütörtökön elnapolták a tárgyalást, de a jövő héten ítélet várható. A Fővárosi Törvényszék minden bizonnyal elutasítja az ING helyreigazítási keresetét.

Milyen Viki? Aki az országot tönkreteszi!

A Népszava címlapon vágott vissza a békemenetes óriásplakátok és buszmatricák miatt.

Az MSZP kiakadt a Népszavára

Az MSZP értetlenül fogadta, hogy "a szociáldemokrata értékeket eddig következetesen közvetítő" Népszavában megjelent a Fidesz-közeli Közgép hirdetése.

Felháborító, hogy a kormány bocsánatkérésre szólítja fel Kertész Ákost

Az Amerikai Népszava szerkesztősége felháborítónak tartja, hogy a kormány bocsánatkérésre szólította fel Kertész Ákos írót az augusztus végén a lapban megjelent nyílt levelében írtak miatt.

Kertész Ákosnak bocsánatot kell kérnie

Kertész Ákosnak bocsánatot kell kérnie az augusztus végén az Amerikai Népszavában megjelent nyílt levelében írtak miatt, s "amennyiben nem kér bocsánatot, a kormány szemében méltatlanná válik a Kossuth-díjra" - fogalmazott Halász János államtitkár hétfőn az Országgyűlésben egy interpellációra adott válaszában.

A Népszava már az Egyesült Államokban van

Az Országgyűlés (pontosabban a Fidesz és a KDNP) kedden hajnalban elfogadta az új médiatörvényt.

Szanyi Tibor, a hírlapárus - (Köz)szempont

Ha az MSZP tényleg segíteni szeretné a Népszavát, akkor az egyetlen dolog amit tehet, hogy békén hagyja, Szanyi Tibort pedig elteszik a hátsó sorba.

Népszava: a lap gazdasági helyzete stabil

A Népszava Lapkiadó Kft. gazdasági helyzete stabil, ezért a kiadó vezetése érthetetlennek tartja, hogy egy volt üzleti partnere, a Magyar Közlöny- Lap és Könyvkiadó Kft. egy folyamatban lévő kötelezettség érvényesítéséhez a nyilvánosság előtti lejáratás eszközéhez folyamodott.

Felhívás baloldalon: "Mentsük meg a Népszavát!"

Komoly bajba került a 130 éves múlttal rendelkező baloldali napilap.

Kínai lesz a befutó a Volánnál?

Várhatóan kínai cég nyeri el a Volánbusz egy éve húzódó közbeszerzési pályázatát, ami hétfőn zárul le - írja az egyik kormányközeli napilap.

Németh Péter és a rettegő Népszava szerkesztőség

Uramatyám, példátlan esemény történt, a bakancsosok már a Népszava folyóin lépkedtek! A Népszava vs. Gój Motorosok balhé óta nem zizegett ennyire a Népszava szerkesztősége, akkor személyesen Gyurcsány Ferenc vezette a felmentő sereget ... most viszont semmi.

Holdrabló - Futballpetting

Bolgár György valamit akart mondani.

Népszava Feszt a Szent István Parkban

Hogy utánajárjunk a dolognak, egy Népszavát is vettünk, amiből kiderült, hogy a rendezvényt a Népszava, a Klubrádió, az ATV és a Vasárnapi Hírek szervezi, házigazdája Szanyi Tibor, támogatója pedig a Szerencsejáték Zrt. és a Táncsics Alapítvány.

Holdrabló - Három a kislány

Szima Judit sokan van.