Csaknem hétmillió ember hallott róla és hárommillióan beszéltek a családvédelmi akciótervről

Csaknem hétmillióan hallottak és hárommillióan beszéltek a magyar kormányfő által februárban bejelentett családvédelmi akciótervről - derül ki a Nézőpont Intézetnek a Magyar Nemzet című napilap megbízásából készült közvélemény-kutatásából, amelynek ...

Nézőpont Intézet: csaknem hétmillióan hallottak a családvédelmi akciótervről

Csaknem hétmillióan hallottak és hárommillióan beszéltek a magyar kormányfő által februárban bejelentett családvédelmi akciótervről – derül ki a Nézőpont Intézetnek a Magyar Nemzet című napilap megbízásából készült közvélemény-kutatásából, amelynek összegzését pénteken juttatták el az MTI-hez. A felmérés szerint a...

Vége az MSZP-nek? Szakértő szerint az MSZP egyetlen előnye, hogy történelmi pártként ismert, jól beágyazott

Tóth Erik, a Nézőpont Intézet elemzője nem sok jót jósol az MSZP-nek.

Elemző: az MSZP egyetlen előnye, hogy történelmi párt

Az MSZP egyetlen előnye, hogy történelmi pártként, az MSZMP utódjaként ismert, jól beágyazott, – s főként az idősebbek körében – népszerű politikai erő – mondta Tóth Erik, a Nézőpont Intézet elemzője péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

A magyarok szerint a Jobbik rasszista és antiszemita párt

A magyarok 43 százaléka szerint a Jobbik a leginkább rasszista, 33 százaléka szerint a leginkább antiszemita és 28 százaléka szerint a legradikálisabb párt Magyarországon - közölte közvélemény-kutatása alapján a Nézőpont Intézet szerdán az MTI-vel.

10-ből 8 megkérdezett jó döntésnek tartja a kormány családpolitikai megoldásait

A felmérés adatai szerint a családpolitika központba állításával (81 százalék), a csokkal (68 százalék) és a családoknak juttatott több támogatással (69 százalék) is túlnyomó többséggel egyetértenek az emberek.

Nézőpont Intézet szerint az ellenzéki pártok nem tudták érdemben növelni a szavazótáborukat

A Nézőpont Intézet kutatása szerint az ellenzéki pártok a tavaly áprilisi országgyűlési választás óta nem tudták érdemben növelni a szavazótáborukat - mondta az intézet elemzője szerdán az M1 aktuális csatornán.

Nézőpont Intézet elemzője szerint "klasszikus belharc" folyik az ellenzékben az előválasztások miatt

A Nézőpont Intézet elemzője szerint "klasszikus belharc" folyik az ellenzékben a főpolgármesteri előválasztás miatt.

A kormánypárti elemzők mindenhol Soros Györgyöt látják

A Bécsben és Rómában szervezett tüntetéseken olyan üzeneteket fogalmaztak meg, amelyeket korábban Soros György nyíltan felvállalt – értékelt a Nézőpont Intézet elemzője az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.

Nézőpont: Emmanuel Macron Franciaország legnépszerűtlenebb köztársasági elnöke

Még nem volt olyan népszerűtlen elnöke Franciaországnak az V. köztársaság alatt, mint Emmanuel Macron – mondta Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont csoport vezetője péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

Elemzők: Orbán az ünnepi beszédében a jövő évi EP-választás tétjéről beszélt

Elemzők szerint Orbán Viktor miniszterelnök október 23-ai ünnepi beszédében a jövő évi európai parlamenti (EP-) választás tétjét fogalmazta meg. A kormányfő arról beszélt, az emberek egy birodalmi Európa és a szabad nemzetek szövetsége közül választhatnak majd; ezek közül az utóbbi mellett érvelt.

A Nézőpont szerint a Fidesz-KDNP lehet a legsikeresebb az EP-választáson

A Nézőpont Intézet vezető kutatója szerint a Fidesz-KDNP érheti el a legnagyobb sikert az európai parlamenti választáson a tagországok közül.

Nézőpont Intézet: a magyarok 19 százaléka nem tudja kihez kötni az őszödi beszédet

A 12 éve kiszivárgott őszödi beszédet a magyar választók döntő többsége, 78 százaléka köti Gyurcsány Ferenchez, 19 százalékuk viszont nem tudott megnevezni olyan politikust, aki a hangfelvételhez köthető – olvasható a Nézőpont Intézet kutatási eredményében, amelyet hétfőn közöltek az MTI-vel.

Igaz ez? Megint azt mérték, hogy óriási támogatottsága van a Fidesznek

A 2014-es választások óta nem volt olyan népszerű a Fidesz-KDNP, mint 2018 júniusában a Nézőpont Intézetnek a Magyar Idők számára készített felmérése szerint.

Nézőpont: válságban van az ellenzék a választás óta

Válságban vannak az ellenzéki pártok az áprilisi választások óta – mondta Tóth Erik, a Nézőpont Intézet elemzője szerda reggel az M1 aktuális csatornán. 

Nézőpont: a választás óta 400 ezren álltak át a Fideszhez

A kormányalakítás után tovább erősödött a Fidesz-KDNP támogatottsága – derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Idők számára készített felméréséből.

Nézőpont Intézet: a mostani tüntetések a frusztráció jelei, csak levezető gyakorlatok

A Nézőpont Intézet vezetője szerint az április 8-i választás óta rendezett tüntetések "a frusztráció jeleinek tűnnek, levezető gyakorlatok", a tiltakozóknak pedig se egyértelmű vezetője, se programja, se meghatározott célja nincsen.

Orbán nyert! - Városi Kurír

A Nézőpont Intézet teljes mértékben független felmérésén, melyet ezer ember részvételével végeztek, természetesen Orbán Viktor nyert.

Felmérés: Orbán a legjobb, Gyurcsányt és Vonát szeretik a legkevésbé az emberek

A kormányközeli Nézőpont Intézet felmérése szerint Gyurcsány és Vona a legelutasítottabb pártelnök. Természetesen Orbán Viktor végzett az élen, Karácsony Gergely pedig a második legnépszerűbb lett, míg Szél Bernadett a harmadik.

Nézőpont Intézet: a kormánypártokra többen szavazhatnak, mint az ellenzékre

A kormányközeli Nézőpont Intézet szerint a kormánypártokra a biztos szavazók 51 százalék voksolna, ami több, mint ahányan az összes ellenzéki pártra szavaznak majd.

A Nézőpont egyből sorosozni kezdett az olasz EP-képviselő szavaira

Gianni Pittella olasz EP-képviselő vasárnap kelt ki a magyar kormány ellen a kvótarendszer kapcsán, a Nézőpont Intézet szerint felmondta a Soros-tervet.

Nézőpont: Orbán Viktort 3,9 millióan akarják miniszterelnöknek

Nézőpont: Orbán Viktort 3,9 millióan akarják miniszterelnöknek - A magyar választópolgárok közel fele, vagyis nagyjából 3,9 millióan támogatnák Orbán Viktort.

Nézőpont Intézet: aki kimarad az ellenzéki összefogásból, az jól járhat

A Nézőpont Intézet ügyvezetője szerint azok az ellenzéki formációk, amelyek kimaradnak az ellenzéki összefogásból, jól járhatnak a választáson.

Bejutási küszöbön billeg az MSZP

A Nézőpont Intézet legújabb közvélemény-kutatása szerint azt MSZP-t már csak a lakosság 5 százaléka támogatja , már ami a teljes népességet illeti. Ez épp hogy csak a parlamentbe jutási küszöb, ilyen mélyen még nem volt a szocialista párt. Ebben a kategóriában a Fidesz 31, a Jobbik 10 százalékos népszerűséget tud felmutatni....

Nemcsak Csehországban, Európában is egyre nő az elitellenesség

A cseh választásokon jól látható volt, hogy növekszik Európában az elitellenesség a Nézőpont Intézet vezető elemzője szerint.

A Nézőpont szerint "nincs kormányváltó hangulat", az emberek szerint „de van”!

A Nézőpont Intézet, e méltán ismert és elismert szellemi műhely kutatói kutatták ki, hogy a magyarok „mindennel meg vannak elégedve” Ez tőlük így is van rendjén, ezért fizetik őket.

Nézőpont Intézet: a kormánypártokat a felnőtt népesség 30 százaléka támogatja

Felmérést végzett a kormányközeli Nézőpont Intézet, a kutatásuk szerint a teljes felnőtt lakosság 30 százaléka a kormánypártokat támogatja. 

Nézőpont Intézet: Botka nevéhez fog fűződni az MSZP szétverése

A Nézőpont Intézet elemzője szerint Botka László nevéhez fog kötődni az MSZP szétverése párttársai leárulózásával.

Nézőpont Intézet: egyértelmű fölényben van a Fidesz-KDNP

A Magyar Idők felkérése készített felmérés szerint a Fidesz-KDNP egyértelmű fölényben van a többi párttal szemben.

Nézőpont Intézet: a magyarok 87 százaléka ellenzi a bevándorlási kvótákat

A kormányhoz közel álló Nézőpont Intézet a kormányhoz közel álló Magyar Időknek készített felmérést, amely szerint a magyarok 87 százaléka ellenzi a menekültkvótákat.