Szalayék ruhástól a medencében

Először el sem hitték, hogy megnyerték a Selyemút-rali csütörtöki szakaszát (és ezzel másodikak lettek az összetettben), azután meg úgy ünnepeltek, mint a gyerekek.

PayPass™ a fesztiválokon!

Az OTP Bank az idei Sziget-rendezvények egyik fő támogatója. Idén harmadik alkalommal fogja az ügyfelei és a Sziget-rendezvények látogatói számára lehetővé tenni , hogy PayPass rendszerű kártyával fizessenek a rendezvényen. Az OTP Bank 2009 őszén bemutatta azt a beépített rádiós jeladóval ellátott speciális fizetőeszközt,...

Az Egri Korona Borháznál péntek 13 egy szerencsés nap!

A webáruházban és a borház bormintaboltjaiban ezen a napon megvásárolt termékek árából 13% kedvezményt biztosítanak Önnek!

Ha nyár és Zamárdi, akkor Balaton Sound!

A Heineken Balaton Sound az immár világhírű Sziget Fesztivált megelőző nagy fesztivál, melyet hatodik alkalommal rendeznek meg idén. A fesztivál a turizmusra is kedvezően hat, közeli és távoli országokból érkeznek fesztiválőrültek, akik vásárolnak, fogyasztanak, növelhetik a vendégéjszakák számát is. A szervezők elmondása...

"Számomra mindegyikük dobogós!"

A Kuzin Vizuális Műhely tíz éve kezdte el kreatív tevékenységét, tagjai a MOME tervezőgrafika szakán diplomáztak. Elsősorban grafikai tervezéssel, korszerű identitás formálással foglalkoznak, munkáinkban kreatív egyediségre, intelligens, friss vizuális megoldásokra törekednek. Tóth Andrejjel a Kuzin egyik alapító tagjával a...

Vitézy: egy éven belül elindulhat a FUTÁR

2013 nyarán elindulhat Budapesten a Forgalomirányítási és Utastájékoztatási Rendszer, mely minden idők legnagyobb tömegközlekedési informatikai beruházása révén forradalmi változásokat hoz majd a fővárosiak életébe – jelentette be szerdán tartott sajtótájékoztatóján Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ...

Végre miénk az új metró, az Alstom Metropolis

Nagy nap virradt ma Budapestre, a francia Alstom, a kettes és a négyes metróvonal kocsijait gyártó óriáscég első embere személyesen adta át nekünk az elkészült új szerelvényt, mely szeptembertől közlekedik, a régi szovjet kocsik helyett, a piros vonalon

Egyenesen a Hungaroringre

Július 10-én délelőtt tartott sajtótájékoztatót a Hungaroring Sport ZRT. a 27. Formula 1 ENI Magyar Nagydíj Egyenesen a Hungaroringre címmel.

Az egri borászok legjobbja

A hevesi megyeszékhely legnagyobb és legnépszerűbb, immár hagyományos rendezvényén az idén 40 borász kínálta borait, illetve a város 20 legrangosabb étterme az italokkal harmonizáló étkeket készítette a látogatóknak.

Megjelent a Rally Café Autósport Magazin júliusi száma

Mint ahogy azt már észrevehették, június óta 495 Ft-ra emelkedett a magazin ára.

A partot elhagyni

A velencei EFOTT zárónapján szubjektíven biztosan nézőrekordot döntött a fesztivál, ehhez azonban egy melegrekord párosult. Firkin, Vad Fruttik, Quimby és más finomságok feledtették velünk a forróságot.

Péterfy Bori még mindig fiatal, DubFX még mindig cuki

Péterfy Bori cseppet sem kimamás, viszont annál menőbb koncertet adott, DubFx és Flower Fairy igazi hippi különítmény benyomását keltette a velencei EFOTT harmadik napján. A vihar csak ijesztgetett, az eső csak bemutatót tartott.

Idén is mezítlábas, idén sem normális lesz az Ördögkatlan

Idén is mezítlábas, idén sem normális lesz az Ördögkatlan

Jönnek a város legmenőbb rendőrei

A Készenléti Rendőrség és a Fővárosi Önkormányzat együttműködésében létrejött újításnak köszönhetően, a nyári bringaszezonban biciklis járőrök szolgálnak és védenek minket Budapest turisztikailag frekventált területein. A készenlétiek a BRFK-val egyeztetve járőröznek majd, többek között a Városligetben, a...

Műsorajánló: Sas József a FIXHD TV-n

Sas József színész, konferanszié lesz július 4-én, szerdán este 9 órától a Bóta Café vendége. 1973 óta volt a Mikroszkóp Színpad művésze, melyet 1985- 2009 között igazgatott is.

Két éve a Magyar Turizmus élén

Éppen két évvel ezelőtt, 2010. július 2-án újította meg a Magyar Turizmus Zrt. vezetését az új tulajdonos MFB.

"Az alkotás nemesebbé teszi az embert"

Szalóki Ágit leginkább gyermeklemezeiről és népdalénekesi pályafutásáról ismerjük. 6 szólólemezt készített, 3 Fonogram - díjat, állami kitűntetést, Kodály-emlék-, Artisjus előadóművészi díjat kapott. Repertoárján népzene, énekelt versek, Karády dalok...

Campona délen, délben

Június utolsó napján, igazi déli napsütésben focizott lelkes szurkolótárbor előtt a forró homokon a Gyermekétkeztetési Alapítvány ifjú focicsapata és a Médiaválogatott három focistája: Palcsó Tamás, magyar énekes, színész, a TV2 Megasztár tehetségkutató műsor felfedezettje, nem mellékesen 2006 legjobb férfi előadója...

E-kereskedelem

A SIA elindítja az “e-Konvergencia” elnevezésű, új technológián alapuló infrastruktúrát, mely engedélyezi a kereskedőknek, valamint olasz és külföldi pénzintézeteknek, hogy hozzáférhessenek az EBA CLEARING MyBank néven futó pán-európai kezdeményezéséhez, mely lehetővé teszi az ügyfelek számára, hogy online...

A Mikulás nem pihenhet, van tennivaló az év minden napján

A MikulásGyár idén augusztus hónapban mesebeli fagylaltgyárat szeretne létesíteni. A gyárban fagylaltot árulnánk, "varázslatos" körülmények között. Az ideiglenes FagyiGyár bevételeiből támogatnánk azokat a gyermekeket, akik nem tudnak nyaralni nehéz anyagi körülményeik miatt. Kutatások szerint, kétmillió ember nem látta még a...

Egész évben karácsony

Boldog karácsonyt!

Magyarország imázsa a déli szomszédos országok szemében

A Magyar Turizmus Zrt. szakmai- és sajtótájékoztató keretében ismertette a társaság déli szomszédos országokban(Horvátország, Szlovénia,Szerbia) végzett marketingtevékenységét és kutatási eredményeit.

Új DJ a RiseFM rádiónál!

Magyarország legkedveltebb dance rádiója, a RiseFM fokozottan figyel a zenei élet változásaira, újdonságaira, képviselőire.

Erős volt a szombati gördeszkás mezőny Győrben

Egy pénzdíjas versennyel ünnepelték szombaton Győrben a helyi gördeszka-park felújítását.

Veszélybe került Varga Norman "Londonfutása"

A fiatal futó 22 nappal ezelőtt indult útnak Budapestről, jelenleg Ausztriában, Salzburg környékén vesztegel a szükséges anyagi támogatás akadozása miatt. Varga Norman és stábja már a magyar határt átlépve óriási nehézségekkel nézett szembe, de úgy tűnik most mindent eldöntő fordulóponthoz érkezett a kampány.

Kovács, Douchev-Janics: születésnapi aranyérem

Két arany- és egy ezüstérem volt a magyar csapat termése az 500 méteres döntők során. Női kajak párosban Kovács Katalin és Douchev-Janics Natasa, kenu kettesben - amely a három tagú mezőny miatt nem volt hivatalos Eb-szám - Takács Kincső és Lakatos Zsanett állhatott fel a dobogó legfelső fokára, míg Kozák Danuta K-1 500 méteren...

Aranyérmes a Dombi, Kökény duó!

Egy arany-, egy ezüst- és két bronzérem született a zágrábi kajak-kenu Európa-bajnokság első döntős napján.

Sikeres kajakos-kenus első nap

Sikerrel vették az első akadályt legjobb kajakosaink és kenusaink a zágrábi Európa-bajnokság első napján.

A Honvéd Művészegyüttes sajtóközleménye

Tisztelettel tájékoztatjuk partnereinket és közönségünket, hogy az emberi erőforrások minisztere 5/2012. (VI. 15.) EMMI rendelete alapján, a Honvéd Együttes nemzeti minősítésű tánc- és zeneművészeti szervezet.

Verdanapok 2012

Immár hagyomány, hogy a nyár beköszöntével megrendezésre kerül az egyre népszerűbb Verdanapok. Az idei rendezvényen - június 30-án a budapesti Bókai Kertben (XVIII. kerület Szélmalom utca 33.) - a megszokott nívós programokon túl, első alkalommal az Opel Dakar Team is jelen lesz. Szalay Balázsék a Dakart is megjárt Opel Antarát és...