október 23.

Ákos szerint liberális véleményterror van, ő is érzi

Mészáros Lőrinc tévéjében szólalt fel a Kossuth-díjas dalszerző.

Salvini: a magyar nemzeti ünnep a múltról emlékezik meg, de a jövőről is szól

Az 1956-os magyar forradalom az európai népek szabadságának jelképe – mondta Matteo Salvini olasz kormányfőhelyettes, a Liga vezetője az MTI-nek a magyar nemzeti ünnepen tartott diplomáciai fogadáson Rómában kedd este.

Igazoltatták a jobbikos tüntetőket a Fidesz-székháznál

Mintegy 50-60 ember tüntetett a Fidesz-székháznál, a rendőrök körbevették őket és igazoltatni kezdtek. A tüntetők nem adják át az iratokat, a rendőrök egy idő után megunták a dolgot és levonultak.

Jobbik: nincs kiegyezés az Orbán-rendszerrel

Még véletlenül sincs kiegyezés az Orbán-rendszerrel – hangsúlyozta a Jobbik elnöke pártja október 23-i rendezvényén kedden Budapesten, a Magyar Rádió volt épülete előtt.

Kárpátaljai magyar főiskola rektora: a kommunista hatalomgyakorlás eszközei ma is léteznek

A XX. század kommunista, fasiszta hatalomgyakorlás eszközei napjainkban is kísértenek, különösen Ukrajnában – hangsúlyozta Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora kedden Budapesten, a Terror Háza Múzeumnál tartott központi ünnepségen.

Sok kárpátaljai és szlovákiai egyetemista jön ünnepelni – a volt miniszterelnök külön köszöntötte őket

Az 1956-os forradalom "egy vérig sértett nemzet dühkitörése volt" – mondta Boross Péter volt miniszterelnök hétfőn Budapesten, a Műegyetemen rendezett emlékünnepségen.

Október 23. - Íme a programok, idén is kétnapos rendezvénysorozatot tartanak

Országszerte és a határokon túl is tartanak megemlékezéseket, koszorúzásokat az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 62. évfordulóján.

Ne rutinból közlekedjen senki, számtalan lezárás lesz október 23. miatt Budapesten – a tömegközlekedés is változik

Számos lezárásra, forgalomkorlátozásra kell számítani az október 23-ai ünnepi programokhoz kapcsolódón a hosszú hétvégén Budapesten. A tomegközlekedésben is lesznek változások.

A király maga jelentette be, hogy meztelen

Orbán Viktor a Csillagok háborújából, egy titkosszolgálati úton felpörgetett szkinhed számból és egy leleplezett hamisításból gyúrta össze ünnepi beszédét.

Október 23.: felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Áder János köztársasági elnök és Kövér László, az Országgyűlés elnökének jelenlétében felvonták a nemzeti lobogót az 1956-os forradalom és szabadságharc 61. évfordulóján hétfő reggel az Országház előtt, a Kossuth Lajos téren.

Ilyennek még nem láttuk a meteorológiai térképet: mindenhol figyelmeztetés van érvényben

Estig az országban nagy területen jelentős, az északnyugati, illetve délkeleti területeket leszámítva (a már az éjszaka során lehullott csapadékkal együtt) 30-80 mm eső várható. Az 50 mm feletti 24 órás csapadékösszeg egy délnyugat-északkeleti tengely mentén elsősorban a kelet-dunántúli megyékben és a főváros környezetében...

Mutatjuk, mi változik a tömegközlekedésben október 23-án

Az október 23-ai állami ünnepség miatt több járat is módosítva közlekedik a fővárosban hétfőn. A kisföldalatti a Vörösmarty utcánál, a 2-es metró a Kossuth téren hagyhatja ki a megállót egy ideig. 

A Fidesz közös ünneplésre buzdít 23-án

Minél többen kell közösen tiszteletünket tennünk 1956 emléke előtt, hogy együtt ünnepeljük hőseinket – mondta a Fidesz szóvivője újságíróknak hétfőn Budapesten.

20 millióba került a Valton síproppantó akciója október 23-án

Nehéz lenne logikus indokot találni, miért privatizálja ki egyre inkább a rendfenntartást az állam a holdudvarába tartozó cégeknek.

Seres László: Hangulatjelentés

Hazánk nem rés, hanem erős bástya az európai elszovjetesedés elleni küzdelemben. Vélemény.

Kósa: aki fütyörészett, az ÁVH-val ért egyet?

Kósa Lajos hétfői parlamenti felszólalásában arról beszélt, szerinte az 1956-os hősökre emlékezve fejet hajtani illik, és "végképp bárdolatlanság fütyörészni".

Megütöttek egy riportert az ünnepségen – fideszes fordult az ügyészséghez

Vasárnap, Orbán Viktor Kossuth téri beszéde alatt tettleg bántalmazták a 24.hu munkatársát. 

Hova tűnt a fütyülés az Orbán-beszéd alól?

A miniszterelnök facebookos oldalán osztott meg egy részletet október 23-ai beszédéből, ahol az egyébként igencsak hangos sípolás mindössze gyenge háttérzajként fedezhető fel. Sokkal inkább hallható a végén a 

Történészveréssel ünnepelték október 23-át

Biztonsági őrök sorfala állta körbe a Kossuth teret, ahol Orbán Viktor beszédet mondott.

BRFK: Négy embert állítottak elő a Kossuth térről

Négy embert állított elő a rendőrség az 1956-os forradalom 60. évfordulóján tartott központi ünnepség helyszínéről, a fővárosi Kossuth térről vasárnap délután – írta a police.hu.

Ungváry Krisztián: Veréssel nem fog soha senki sem elrettenteni

Ungváry Krisztiánt délután megtámadták és bántalmazták , amikor síppal a szájában tüntetett a Kossuth téren.

Orbán: Meg kell menteni Brüsszelt az elszovjetesedéstől

Európa szabadságszerető népeinek ma az a feladatuk, hogy megmentsék Brüsszelt az "elszovjetesedéstől" – mondta Orbán Viktor vasárnap Budapesten, a Kossuth Lajos téren, az 1956-os forradalom 60. évfordulóján rendezett állami díszünnepségen. A kormányfő beszédében "évezredes igazságként" azt is mondta: "fő dolgokban egység,...

A kopasz biztonsági őr megvédte a demokráciát: széttaposta a tüntető sípját

Az Index birtokába került egy felvétel a vasárnapi megmozdulásról, amelyen az látszik, hogy egy bejutni akaró ellentüntetőnek a kordonon keresztül beadják a sípját, amit a valtonos biztonsági őr elvesz tőle.

Gyurcsány: A ma miniszterelnöke élesen szemben áll a forradalom eszméivel

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a ma miniszterelnöke élesen szemben áll Nagy Imre és az 1956-os forradalom eszméivel.

Felvonták a nemzeti lobogót a Parlament előtt

Katonai tiszteletadás mellett, a közjogi méltóságok jelenlétében felvonták az ország nemzeti lobogóját az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján vasárnap reggel Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

Megkezdte munkáját az Operatív Törzs

A Honvédelmi Minisztériumban megkezdte munkáját az október 23-i központi ünnepi programok biztonságos lebonyolításáért felelős Operatív Törzs (OT) – közölte az állami rendezvények szervezéséért felelős Honvédelmi Minisztérium nemzeti rendezvényszervező főosztálya (HM NRF) vasárnap reggel az MTI-vel.

Gyurcsány új összefogást sürget a demokratikus rendszerváltás érdekében

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke az egyik budapesti szálloda rendezvénytermében tartott ünnepségen úgy fogalmazott: reméli, hogy a vasárnapi, október 23-i ellenzéki tüntetésről kiderül, ez nemcsak egy pillanatnyi közös színpadi szereplés, hanem valaminek a kezdete. A volt miniszterelnök kijelentette: ha elfogadják,...

Október 23-ai rendezvényeket tiltott be Budapest rendőrfőkapitánya

Budapest Rendőrfőkapitánya megtiltott több, a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó bejelentett rendezvényt – írja a police.hu.