Csúnyán elszállhat a 2024-es olimpia ára

EKLATÁNS PÉLDA; HOGYAN MANIPULÁL A DERÉK MATYAR MÉDIA!

Új híd épül a Dunán, a semmibe fog vezetni

Új Duna lesz a neve a Galvani utca–Illatos út-vonalában megépülő hídnak, melyet a bebukott 2024-es olimpiai játékokra tervezett fejlesztések keretében építenek meg.

Párizs dízelmentes lesz az olimpiára

Párizs polgármestere céljául tűzte ki, hogy 2024-re a dízel-, 2030-ra a benzinmotoros járművek tűnnek el a francia főváros utcáiról.

Kocsis Máté soha nem felejti el a budapesti olimpia árulóinak megbocsáthatatlan, történelmi bűnét

A Fidesz vérebe hatalmasat duzzogott egy interjúban, és mindenkit elküldött a fenébe, aki nem a Fidesz. A baloldal aljas és áruló, a Momentum csaló.

Kovács Zoltán: Az ellenzéki pártok elárulták az olimpia ügyét

Az ellenzéki pártok elárulták az olimpia ügyét, és ezzel megbomlott az a nemzeti egység, amely egy ilyen vállalkozás lebonyolításához szükséges – mondta a kormányszóvivő csütörtök este az M1 aktuális csatornán.

Orbán három hete azt ígérte, ha akarnak, akkor az emberek dönteni is fognak az olimpiáról, erre most csendben visszavonja a pályázatot

A miniszterelnök január 30-án, a szegedi sajtótájékoztatóján tőmondatokban ugyan, de válaszolt az olimpiai elleni népszavazásról szóló kérdésekre.

Borkai: Más döntés nem születhetett

Borkai Zsolt szerint a jelenlegi helyzetben más döntés nem születhetett, de a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) mindent megtesz annak érdekében, hogy Magyarország mihamarabb ötkarikás játékokat rendezzen.

Tarlós: Akik meggondolták magukat, felmondták a nemzeti egységet

Tarlós István szerint azok az ellenzéki politikusok, akik hirtelen meggondolták magukat a 2024-es budapesti olimpiai pályázattal kapcsolatban, felmondták a másfél évvel ezelőtti nemzeti egységet, elárulták az ügyet.

Így folytak el a milliárdok az olimpiai pályázatra

A szerényebb számítások szerint is a tízmilliárd forintot közelíti az összeg, ami eddig az olimpiai pályázatra ment el.

Orbán álma volt, aztán az egész nemzet ügyének mondták, azután hatni kezdett a gyógyszer Graz-ban

Elég nehéz lesz eladni, hogy Orbán valójában nem is akarta annyira ezt az olimpiát, amiről 2002 óta ábrándozik.

Tarlós magára vállalja a döntést az olimpia ügyében

Az aláírások számát ismeri, de nem ismeri még a kormány álláspontját az olimpiáról és a népszavazásról – reagált Tarlós István főpolgármester az Indexnek azokra a hírekre, miszerint a Fidesz rátolja a felelősséget, lefújja-e a budapesti olimpiát a Momentum Mozgalom sikeres kezdeményezése után.

Népszavazás az olimpiáról: A MOB-elnök is a fővárosra vár

A Magyar Olimpiai Bizottság az alábbi közleményt adta ki, melynek aláírója Borkai Zsolt, a MOB elnöke:

Népszavazás az olimpiáról: duplán teljesítette a tervet a Momentum

Minden elképzelésnél több aláírást gyűjtött össze a Momentum Mozgalom (és a kezdeményezéshez csatlakozó pártok) a budapesti olimpiáról szóló népszavazáshoz: a 138 ezer szükséges szignó majdnem kétszeresét,

Tarlós máris belengette az olimpiai pályázat visszavonását

Ha tényleg lesz népszavazás, vagy összegyűlik elég aláírás, akkor személy szerint elgondolkodik, nem kéne-e visszavonni a pályázatot – jelentette ki sajtótájékoztatóján Tarlós István főpolgármester.

Rossz hír az olimpiának: a fél világ Párizst támogatja velünk szemben

Több mint 50 nagyváros biztosította támogatásáról Párizst a 2024-es olimpiai játékok megrendezésében. Könnyen lehet, hogy népszavazás ide, momentum mozgalom oda, még csak labdában sem rúghatunk a franciákkal szemben.

Az Együtt szerint rendőrsorfal állt fel a párt olimpiellenes aláírásgyűjtése előtt

„Abban a percben, amikor elkezdtünk összepakolni, azonnal elhagyta az aluljárót a 8 rendőr és az illegális árusok folytatták az árusítást” – írják a kispesti Határ úton történtekről.

Az Együtt szerint rendőrökkel és szippantós kocsival próbálták megakadályozni a 16. kerületben az olimpiás aláírásgyűjtést

A stand mellett hirtelen duguláselhárításra lett szükség, de a párt szerint az iszonyatos bűz ellenére is gyűltek az aláírások.

A kormány nem fárad azzal, hogy érveljen az olimpia mellett

Egyszerűbb az ellenzőkre rászállni. Csupán arról felejtik el tájékoztatni az adófizetőket, hogy mennyibe is kerülne az a vidám három hét 2024 nyarán.

Garanciát vállalt a kormány: fizet, ha veszteséges lenne az olimpiarendezés

Az olimpiai pályázat újabb köréhez kértek garanciákat a kormánytól.

És akkor Matolcsy utazásai is elvesztették közpénzjellegüket

A kormány vállalta, hogy - az ön pénzéből - kifizeti az olimpia veszteségét, bármennyi lesz is az.

3-as metró viszi a fáklyát? Itt van a Kétfarkú első olimpiai plakátja

Prezentálta első antiolimpiai plakáttervét a Magyar Kétfarkú Kutya Párt. A hirdetéssel a kormánypárti szavazókat szeretnék megszólítani - kommentálták a kék plakátot.

El vannak ájulva a nemzetközi sportszövetségek a magyar pályázattól

Összesen 22 nemzetközi sportszövetség szakértője látogatott hazánkba, ők a rövid utazási időket, a város- és az olimpiai fejlesztések összhangját, illetve Budapest szépségét dicsérték – írja az MTI.

Olimpia 2024 – "Minden logikus érv Budapest mellett szól"

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke szerint minden logikus érv amellett szól, hogy Budapest nyeri el jövőre a 2024-es olimpia és paralimpia rendezési jogát.

Hétfőn este mehetnek megbeszélni, miért akarják letarolni a természetvédelmi területet

A Budai Polgár című önkormányzati lap december 3-án megjelent számának 17. oldalán elrejtett apróhirdetésnek tűnő közlemény szerint a Budapest 2024 Nonprofit Zrt. december 5-én lakossági fórumot tart az olimpiai pályázatról – írja a 444.hu .

Szakértő: a magyar gazdaság helyzete megengedi az olimpiarendezést

Egy olimpia rendezését csak stabil, két-három százalékos gazdasági növekedéssel lehet vállalni, a magyar gazdaság jelenlegi helyzete pedig megfelel ennek a követelménynek – mondta a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.

Róma kiszállt, nem kell nekik az olimpia

Róma főpolgármestere, Virginia Raggi bejelentette, hogy nem támogatja a város kandidálását a 2024-es nyári olimpia megrendezésére.

A NOB szerint meg nem engedett módszerekkel kampányolnak a 2024-es olimpiáért

A riói olimpia színfalai mögött több milliárd dolláros tétre menő, rejtett verseny zajlik. Olyan licitverseny kezdődött, amely nem marad el a Wall Street-i tőzsdék kereskedőinek legkíméletlenebb alkudozása mögött - írja az Irish Times cikkét ismertetve a napi.hu.

Orbán szerint Budapest a megfelelő város a 2024-es olimpiára

Orbán Viktor miniszterelnök szerint Budapest a megfelelő város, megfelelő koncepcióval, a megfelelő időben ahhoz, hogy 2024-ben házigazdája legyen a nyári olimpiának.

Kompakt és kezelhető méretű olimpiát ígér Budapest

Kompakt, emberközpontú és kezelhető méretű olimpiát ígért Fürjes Balázs azon a nemzetközi sajtótájékoztatón, melyet a 2024-es magyar pályázat vezetői tartottak kedden Rio de Janeiróban.