"Darabokra szaggatták őket" - borzalmas részletek derültek ki, 28 évvel a vérontás után

A Tienanmen téren tüntető fiatalok azt hitték, hogy van idejük a távozásra, a hadsereg azonban kegyetlenül lecsapott.

Itt a friss inflációs adat

Októberben 2,2%-os volt az egy évre visszatekintő drágulás Magyarországon. A szeptemberi 2,5% után az elemzők 2,3%-os árindexre, vagyis eleve az infláció mérséklődésére számítottak.

Gond lehet az államadóssággal, az Eurostat nem enged az Eximbank-ügyben

Hajthatatlan az Eurostat az Eximbank elszámolása ügyében, az uniós statisztikai hivatal hétfőn közzétett dokumentuma alapján. Érdekes azonban, hogy az Eurostat két év után sem akarja egyoldalúan átírni a magyar államháztartási adatokat, hanem kivár.

Elszabadulhat a pokol a magyar lakáshiteleknél?

Az FHB, a takarékszövetkezetek, az Erste, a K&H és az MKB után tegnap az OTP is megkapta az engedélyt az MNB-től "minősített fogyasztóbarát lakáshitel" nyújtására.

Eddig azok jártak jól, akik nem kérték az állami nyugdíjat

Jól jártak azok a magán-nyugdíjpénztári tagok, akik hat évvel ezelőtt nem léptek vissza az állami rendszerbe, hanem azzal legalább tavaly év végéig vártak. Hat éve egy, a TB-be visszalépő tag átlagosan 70 ezer forintot kapott kézhez, míg aki maradt, annak a számláján 2012 eleje óta mintegy 1,5 millió forintra hízhatott a...

Soros György Brüsszelbe repül a CEU miatt

Jean-Claude Juncker jövő csütörtökön megbeszélést folytat Soros Györggyel Brüsszelben az aktuális magyarországi politikai fejleményekkel kapcsolatban - jelentette be Mina Andreeva, a bizottság egyik szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján.

Újabb botrány a 4-es metró körül

Az Alstom metrókocsik beszerzésének korrupciós ügyei mellett a megtévesztő utasforgalmi adatokkal is foglalkozik a Csalás Elleni Európai Hivatal (OLAF) 4-es metrós jelentése - írja a Magyar Nemzet.

Az Egyenes Beszéd vendége Róna Péter közgazdász

Javaslom megnezni a riportot Rona Peterrel.

Gazdagabb Trump kormánya, mint az amerikai családok harmada összesen

Mintegy 126 millió háztartás van az USA-ban, ebből a legszegényebb 43 millió háztartásnak kisebb az összesített nettó vagyona, mint az 9,5 milliárd dollár, amivel a 17 új kormányzati tisztségviselő rendelkezik.

Külföldről szóltak be keményen az Orbán-kormánynak

Első ránézésre, egy külső szemlélő számára talán minden rendben van, belülről azonban szép lassan rohad, amolyan Patyomkin-gazdaság - olvasható a Bloomberg Magyarországról szóló cikkében.

Agyonadóztat minket az állam

Tavaly a magyar állam keményebben adóztatott, mint Norvégia és Luxemburg, és a kelet-közép-európai régióban is mindenkinél magasabb az adóterhelésünk. Ráadásul az adók évről évre emelkednek: az utóbbi tíz évben az adócentralizáció növekedése az egyik legnagyobb volt az Európai Unió országai között

Oroszok segíthették győzelemre Trumpot - WP

A befolyásos liberális lap elemzése még megjelenésre vár, de már sok részlet kiszivárgott, és az amerikai televíziós csatornák, továbbá a közszolgálati rádió (NPR) hírműsorai is bőségesen idéznek belőle.

Bod Péter Ákos

Felakadt a szeme, amikor Orbán Viktor bejelentette a kilenc százalékos nyereségadót, mondta Bod Péter Ákos az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Pharaon-ügy: Lázár az atv.hu-n kereszül szólt vissza az amerikai nagykövetnek, miután Bell az ATV-ben beszólt Orbánnak

Colleen Bell, az Egyesült Államok Budapestre akkreditált nagykövete kijelentette: Ghaith Pharaon egy körözött bűnöző, és mihamarabb bíróság elé kell állítani. Lázár János a parlamentben mondta el az atv.hu-nak, mit gondol a nagykövet mondatairól.

Jól teszi Orbán, hogy elzárja Magyarországot a világ elől

David Lubin, feltörekvő piaci szakértő szerint Orbán Viktor nacionalista gazdaságpolitikája jobban működhet a deglobalizálódó jövőben, mint a liberális gazdaságpolitika, amit más feltörekvő gazdaságok, például Argentína vagy Brazília követ, viszont az ország bezárkózása egyszerre azt is jelenti, hogy kevesebb tényező nagyobb...

Trump apokalipszisbe hajszolja a vilagot... Nostredamus joslat (angol)

Conspiracy theorists are convinced Nostradamus predicted Donald Trump's stunning victory in the presidential election.

A világ legnagyobb naperőművét építik Kínában

A legnagyobb

Nagy gondok vannak a Budapest-Belgrád vasútvonallal

Az Európai Bizottság idén májusban elindította a kötelezettségszegési eljárás előkészületeit a Budapest-Belgrád-vasútvonal kínai fejlesztésével összefüggésben korrupció gyanúja miatt - tudta meg a Magyar Nemzet Online

Kirúgták az államtitkárt, aki 2 milliárdos megbízást adott a saját cégének

Simicskó István hadügyminiszter javaslatára szeptember 15-i hatállyal menesztik Dankó Istvánt, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkárát - jelent meg a szerdai Magyar Közlönyben. Ugyanebből az értesítőből az is kiderül, hogy Fricz László lesz a következő államtitkár, a kinevezését már alá is írta Áder János...

Hárman maradunk? - Kiszállna Róma a 2024-es olimpiából

A római polgármestert adó Ötcsillag Mozgalom mai pártgyűlésének vezetői határozottan ellenezték, hogy a világváros megpályázza a 2024-es olimpia rendezési jogát, így ezzel már csak három város, Budapest, Párizs és Los Angeles maradna versenyben - számolt be szerda késő este a Reuters.

Könnyen a görögök sorsára juthatunk, ha megvalósul Orbán álma

Még soha nem rendezett olyan kis ország olimpiát, mint Magyarország, így nincs igazán összehasonlítási alap azzal kapcsolatban, milyen gazdasági hatása lehetne annak, ha megnyernénk a 2024-es játékok jogát. A legjobb példa talán Görögország lehetne a mérete alapján, a baj csak az, hogy éppen Athén a negatív példa arra, hogyan nem...

Fiatalkorúval csalta a feleségét a négygyerekes jobbikos képviselõ

Egy fiatalkorú lánnyal folytatott viszonyt Kulcsár Gergely, a Jobbik négygyerekes parlamenti képviselõje – írja a Ripost. A jobbikos politikus korábban azzal vívott ki országos ismertséget, hogy beleköpött a Duna-parton lévõ holokauszt-emlékmûbe. Legutóbb Volner János, a Jobbik frakcióvezetõje, kétgyerekes családapa keveredett

Horrorsztorik az olimpiarendezésről

Az olimpiák ráfizetésesek, gazdasági és társadalmi károkat okoznak, korruptak és csak az ellenőrizhetetlen NOB tagjainak, funkcionáriusok érdekeit szolgálja. Az olimpiák "közgazdaságtanára" szakosodott professzor, Andrew Zimbalist nézetei eddig sem voltak ismeretlenek, ám most a bostoni Smith College tanára az Alapblognak adott...

Hajánál fogva rángatta át a sikoltozó nőt az úton

Egy férfi a hajánál fogva cibált egy nőt át az úttesten, senki nem segített rajta.

Jól jártál, ha nyugdíjpénztárra bíztad a pénzedet

Még nincs vége az évnek, mégis több nyugdíjpénztár már megérdemelten hátradőlhetne, ugyanis sokan július közepére hozni tudták azt a teljesítményt, amit tavaly egész évben produkáltak. Az önkéntes kasszák között van olyan portfólió, ahol már 5% feletti hozamnak örülhetnek a tagok, mégis a magánkasszák teljesítenek a...

Új őrület Magyarországon: mindenki személyi kölcsönt akar

2008 vége óta nem vett fel annyi új lakáshitelt a magyar lakosság, mint idén júniusban. Rég érkezett annyi pénz az emberek folyószámlájára, mint a múlt hónapban, és a magyar bankok vállalati hitelezése is a szebbik arcát mutatta - olvasható ki az MNB ma közzétett adataiból.

Akár négymilliárdot is kaszálhatnánk, ha továbbjutnánk »

A Magyar Labdarúgó Szövetség egymillió eurót (körülbelül 313 millió forint) kap azért, mert a válogatott legyőzte az osztrák csapatot az Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában

Bekövetkezett, amitõl a kéményseprõk féltek

Kihirdették a rendeletet, amiben a kormány ritkítja a kötelező kéményellenőrzéseket. A kéményseprők szerint a ritkítás miatt több lesz a szén-monoxid-mérgezés és a lakástűz, tiltakozásul valami váratlan lépésre készülnek.

Elfogadták: így adózunk 2017-ben

A parlamenti képviselők megszavazták a 2017-es adócsomagot, ezt követően Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter mutatta be a jövőre életbe lépő új szabályokat. A tárcavezető az adócsökkentési és bürokráciacsökkentő lépéseket domborította ki, az adóemelésekre nem helyezett nagy hangsúlyt.

Megőrült a magyar lakosság: mindenki lakáshitelt akar

Töretlenül nő a magyar lakosság lakáshitel-felvételi kedve az MNB ma közzétett adatai alapján. Áprilisban 41,5 milliárd forint új lakáshitel talált "gazdára", ami 72%-kal több az egy évvel korábbinál