A civilek lehetnek a 4. Orbán-kormány új ellenségei

Ezt Lakner Zoltán politológus mondta egy témában rendezett kerekasztal beszélgetésen.

Itt az új Orbán-kormány várható névsora, több helyen változtat a miniszterelnök

Vannak nagy távozók és teljesen új nevek is, új frakcióvezetője lesz a kormánypártnak.

„Nem a kormány szégyene, hanem mindnyájunké, enyém, tied, övé”

Esterházy Péter írásai ma különösen szívszorítóak.

Gazdasági exodus: újratöltve

Ami tovább erősítette a gazdasági exodus hatását. Természetesen a politikait is. Többek közt azt is, hogy az ellenzéki véleményeket képviselők, az azoknak tömegbázist biztosító elégedetlenek is jelentős számban távoznak.

Na most aztán kiderült, mit tervez Orbán Viktor, ha negyedszer is kormányt alakíthat

Orbán Viktor egy kis ízelítőt adott a hogyan továbbról, ha április 8-án újra bizalmat szavaz neki a választóközönség.

Kínos lett a stadion, az Orbán-kormány inkább titkolja, mennyi pénzből hány épült nyolc év alatt

Az LMP-s Demeter Márta tizenegy kérdést küldött el a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak arról, hogy 2010 és 2018 között hány stadion épült Magyarországon, milyen szempontok alapján választották ki a helyszíneket, egy -egy építkezés mennyibe került és milyen cégek vettek részt bennük.

Megelégelték az Orbán-kormány jogsértéseit, előveszik Magyarországot az ENSZ Emberi Jogi Bizottságában

Miközben a kormány ENSZ-ellenes plakátkampánnyal hergelné a népet, a szervezet illetékes testülete vizsgálódik.

Kósa a pácban! Egyedül?

Ha bárkinek azt tanácsolta, illetve ma is azt tanácsolná, hogy akár számolatlanul fektessen itt be, akkor ő személy szerint mit keresett az ügyletben? Nem anyagilag, hanem a személye. A befektető gyámság alatt van? Pont Kósa lenne a gyámja? Esetleg egyedül nem intézkedésképes? Ugyan miért nem? Vagy csak egyszerűen nem kockáztathatja...

Az Indexnél valaki elképzelte a legőrültebbet, a Fidesz azonnal valóra is váltotta

 "Még van pár hét, vajon eljutunk odáig, hogy a LAKÁSUNKBA költöztetne migránsokat a Soros-ellenzék?"

Fordítva ülés az Elios-bilin

A szügyészség szerint az OLAF pedig csak az adminisztratív szabálytalanságokkal foglalkozik, és bűnügyi bizonyítást nem végez.

Gyurcsány: még a választás előtt előkerülnek az Orbán-kormányra terhelő bizonyítékok

Gyurcsány Ferenc a tavaly nyáron már többször belengetett, az Orbán-kormányra néző bizonyítékok előkerülését jósolta megint.

Rétvári nem tartja fontosnak, hogy emberek fagynak meg Magyarországon - Városi Kurír

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Korózs Lajos írásbeli kérdésére válaszolt a rém elfoglalt Balog Zoltán helyett.

Trump és a magyar kapcsolat: miért nem jut el Orbán a Fehér Házba?

Nincs már senki, aki meg merné mondani a döntéshozóknak, mi is a helyzet Washingtonban? Vélemény.

Szálljon le rólunk Zuckerberg! - a Facebook - letiltások kora - Városi Kurír

Tömegesen tiltja le a Facebook az ellenzéki aktivistákat a politikai tevékenységük miatt.

Gábor György: Na, ezt Orbánék jól elcseszték! - Városi Kurír

A címből nem egyszerű kitalálni, hogy Gábor György pontosan melyik melléfogásra gondol, mert ugye nem egyedülálló az eset. Lehet találgatni és a helyes megfejtés reményében továbbolvasni! Melyik a sok közül?

Orbánék kormánygépeket vesznek - tízmilliárd forintos nagyságrendű tranzakció

Többfunkciós kormánygépeket vesz az Orbán-kormány – írja a Magyar Nemzet.

55 megállapodás, és leváltható az Orbán-kormány

Még karácsony előtt megállapodna az Együtt az egyéni választókerületi koordinációról a demokratikus ellenzéki pártokkal – az MTI tudósítása szerint ezt mondta Szigetvári Viktor, a párt választmányának elnöke az Országos Politikai Tanács ülését követően.

A tanároknak is PISA kellene

Amikor a PISA-eredmények fényében értékeli valaki a jelenlegi kormány jelenlegi oktatáspolitikáját, akkor valójában nem feltétlenül a 2015-ös, évtizedes salakhalmokat görgető pillanatfelvétel a legnagyobb probléma. A jövő szempontjából sokkal nagyobb gondot jelenthet az a képzési gettósítás, amely a jövőt alárendeli az ipar...

Ennek a felmérésnek Orbánék épp úgy örülhetnek, mint a népszerűségi mutatóknak

A német gazdaság az eddig vártnál nagyobb mértékben, hat éve a legnagyobb ütemben nő az ifo gazdaságkutató szerint.A müncheni ifo legújabb előrejelzésében az szerepel, hogy a német hazai össztermék (GDP) 2,3 százalékkal nő idén az eddig várt 1,9 százalék helyett.

Luxemburgi égés a parlamentben: az igazi tabu és az elmúltnyolcév

Az egészségügy a labdarúgással szemben – erről szólt az első parlamenti csörte a Házban.

Szavazás a diktatúráról és az önrendelkezés joga

A határon túlról csak turistaként erre járók szavazati jogát, az előzőek nyomán, az önrendelkezés kérdésének oldaláról is érdemes megnézni.

Miért akarták mindenáron kivégezni a Népszabadságot?

Október 8-án, a Fidesz-hatalom 2016-os sajtógyilkos akciójának első évfordulóján együtt emlékeztek Népszabadság-munkatársak és a lap mindmáig hűséges olvasói.

Az interneten mindenki egymás után többször is kitöltheti a nemzeti konzultációt, az Orbán-kormány bízik a magyarok jóhiszeműségében

Volt, akinek 81-szer sikerült.Egymás után többször is ki lehet tölteni az interneten a Soros-tervről szóló nemzeti konzultáció kérdőívét – derült ki a Hír TV tényfeltáró műsora, a Célpont riportjából.

Bruck András: Ezennel budapesti állampolgárnak tekintem magam

Bruck András ebben a posztjában valami olyasmit tett, egy olyan érzésnek adott hangot, ami évek óta ott él a legtöbb budapesti lelkében, de egészen eddig nem öltött testet.

Hízókúra: Orbán meggondolta magát, most már nagy kormányt akar. "Takarékosék"?

Miközben az egészségügynek és az oktatásnak továbbra sincs önálló minisztere, Kósa Lajos személyében már a második kampányügyi miniszter kezdi meg működését az Orbán-kormányban.

Az összes kormányzati hazugság a menekültválságról

Amíg az Orbán-kommunikáció a menekültválsággal eteti szeretett népét, addig nem foglalkozunk a valódi problémáinkkal.

Németh Szilárd: az Orbán – kormány eminensen teljesített a menekültügyben

A Zárójel is beszámolt arról, hogy a magyar kormány azt kéri az Európai Bizottságtól, hogy fele részben járuljon hozzá a magyar határvédelmi költségekhez.

A kormány nyáron sem a babérjain ül

Az Orbán- kormány utasította Balogh Zoltán szociális ügyekben illetékes minisztert, hogy a hátrányos helyzetű régiók felzárkóztatását elősegítő „egyenlő esély’ program keretében készítse el a mechanikus működtetésű mobil illemhelyek szociális alapú telepítésének részletes szabályai című kormányrendelet tervezetét.

Orbánnak terhére vannak az idősek

Elindult az állami fenntartású szociális intézmények egyházi kézbe adása.

Magyar György: 53 ezer aláírás = 600 millió forint - egy szignó tehát több mint 11 ezer forintot ér.

Magyar György ügyvédtől megszokhattuk, hogy mindig minden fontos, hazánk jövőjét befolyásoló kérdésről van véleménye, amit “nem fél használni”. Ezúttal blogján a választásra magukat felkínálni készülők között nézett szét.